Szórakozás

Másfél hónapos luxusnyaralás – Thaiföldön a magyar sztárpár

Bódi Margó és Guszti néhány nappal ezelőtt érkeztek haza Thaiföldről, ahol másfél hónapot nyaraltak. Margó azt mondja, csak a repülőjegy drága az egzotikus földrészre, ott sokkal kevesebbet költöttek, mintha itthon lettek volna.

Biztosan sokan irigykednek Bódiékra, amiért huzamosabb ideig Thaiföldön pihentek. Margó azt mondja, szükségük volt kikapcsolódásra, ugyanis december végére már teljesen le voltak rongyolódva a sok munkától és éjszakázástól. Az ismert házaspárnak januárban és februárban mindig kevesebb a fellépése, mint az év többi hónapjában, éppen ezért ezt a holt szezont szokták kihasználni a feltöltődésre. Jártak már Sri Lankán, Indiában és most ismét Thaiföldre látogattak el, ahol már korábban is jártak. Margó viccesen azt mondja, a végére már kicsit sok is volt a semmittevésből, de természetesen nagyon jól érezték pihentek, többnyire ettek, napoztak, de arra is jutott idő, hogy bebarangolják a környező szigeteket, sőt új dalszövegek is megszülettek.

Guszti azonban még a nyaralás alatt is kemény tempót diktált magának, minden reggelét az edzőteremben indította, ahol két órát erősített. Éppen ezért rajta a finom ételek nem hagytak nyomot, sőt még fogyott is. Margó ugyan felszedett pár kilót, de nem bánkódik, mert itthon már ő is kemény edzésbe kezdett, és tudja, hogy a pluszkilók hamar leolvadnak majd róla.

„Az emberek el sem hinnék, hogy Thaiföldön mennyire olcsó az élet. Csak a repülőjegyre kell spórolni, mi is így csináljuk. Amúgy sem szórjuk a pénzt év közben, minden hónapban félrerakunk arra, hogy egy évben egyszer el tudjunk utazni. Ott kint pedig jóval kevesebbet költünk, mint itthon, mert nem kell tankolni, bevásárolni, nem fizetjük a rezsit. Mi például most két helyen laktunk, először szállodában, de aztán találtunk egy házat, amelyben nagyon olcsón tudtunk egy szoba-konyha-fürdőszobás lakrészt bérelni. Még medence is volt hozzá. Ha az ember ilyet ki tud fogni, kevesebbet kell fizetnie, mintha itthon lenne. Az étkezés is nagyon olcsón megoldható, 700 forintnak megfelelő összegért kétfogásos vacsorát kap az ember. De mi szívesen eszünk utcai árusoknál is, attól sem lett még soha semmi bajunk” – mesélte az énekesnő, aki megjegyezte, ők tulajdonképpen spórolni mennek ki Thaiföldre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik