Szórakozás

VV Béci barátját a drog taszította halálba

A mai napig megviseli VV Bécit az, hogy egyik legjobb barátját a túlpörgetett életmód, és a kábítószerek taszították a halálba. Ezért aktívan kampányol a drogozás ellen.

Hosszú utat járt be VV Béci, mióta elhagyta a ValóVilág villáját. Az idősebbik Rácz tesó zenei karrierbe kezdett, elektromos cigit reklámoz és aktívan kampányol a drogfogyasztás ellen. Az egykori valóságshow-hős azt mondja, drogellenes előadásokon való szereplése nem önreklám. Sokkal inkább saját élettapasztalataival szeretne példát állítani a fiatalságnak.

“Nem tagadom, az én múltamnak is voltak sötét foltjai és periódusai. Láttam ezt-azt, s jó pár embert, aki drog nélkül már képtelen a normális életre. A helyzet pedig egyre rosszabb szerintem” – nyilatkozta a Hír24-nek a Young G néven is ismert  ValóVilág-szereplő, akinek egy komoly törés is volt az életében, mely a droggal hozható összefüggésbe. – “Az egyik legjobb barátomat ez taszította a halálba. Olyan életvitelt folytatott, és olyan szereket használt, hogy azok közrejátszottak a halálában. Sajnos nem lehetett rajta segíteni, mert ő maga nem akart a dolgokon változtatni.”

VV Béci, prevenciós munkája ellenére igazságtalannak tartja a kormány szigorító lépéseit.
“Ha jól tudom, egy füvescigi fogyasztásáért is két évet lehet kapni. Pedig a börtönbüntetés több pénzbe kerül, mintha prevencióba fektetné a kormány. Ráadásul, ha valakit börtönbe dugnak mondjuk tizenévesen ilyen hosszú időre, az egy életre elvágta magát. Elítélem a drogokat és a drogfogyasztást, de én nem a büntetés mértékét növelném meg, hanem inkább megelőzném a problémát” – mondta VV Béci, akit felháborít a kormány hozzáállása. – “Mindenkinek vannak sötét foltok és periódusok az életében. A szigorítással azonban szinte semmit nem lehet elérni. Döbbenetes, a drog miatt bekövetkezett diszkóbalesetek fotóival és egy szakszerű, ám mégis hiteles, emberközeli előadással hiszem, hogy fel lehetne nyitni a tizenévesek szemét. Ezért is kampányolok a drogfogyasztás ellen.”

A sok eurovíziós plágiumvád után a győztes magyar számot is meggyanúsították. Igazságot teszünk. KLIKK IDE a cikkért!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik