Szórakozás

Ezért nem nyerhette meg Muri Enikő az X-Faktort?

Bár sokan nagyon szerették volna, hogy végre egy nő nyerje meg az X-Faktort, ez az idén sem jött össze. A pszichológus szerint ez nem véletlen, hiszen a társadalom még mindig inkább a férfiakhoz kapcsolja a tehetség fogalmát.

Hiába mondják, hogy sokat változott a világ, bizonyos tekintetben megragadtunk egy szinten – vallja Dr. Csides Kata pszichológus. A szakember azt mondja, logikusan levezethető, miért van az, hogy a tehetségkutatókat, illetve valóságshow-kat rendre férfiak nyerik. Az RTL Klubon futók közül például egyetlen olyan produkciót sem tudunk megemlíteni az utóbbi időkből, ahol hölgyek taroltak volna. Muri Enikő egyébként a döntőt követően elmondta, többek között éppen azért szeretett volna nyerni, hogy végre dicsőséget szerezzen a gyengébbik nemnek. Ez sajnos most neki sem jött össze, hiszen Kocsis Tibor vitte el a pálmát.

Csides Kata azt mondja, a szavazók jelentős része tudat alatt bizonyára ugyanazt a képet társítja a férfiversenyzőkhöz – miszerint kreatívabbak, ügyesebbek, és a show-bizniszben is rájuk van nagyobb szükség. Ráadásul a média is folyamatosan ezt a képet sugallja, így nem csoda, ha az esetek többségében az erősebbik nem képviselői viszik el a fődíjat.


Fotó: RTL Klub

Bár tagadják, a munkahelyeken továbbra is létezik nemek szerinti megkülönböztetés – állítja a pszichológus, aki úgy tudja, még mindig a férfiakat részesítik előnyben egy állásinterjún. Vagy ha éppen a nőt veszik fel, akkor alacsonyabb fizetést kap, mint az ugyanabban a beosztásban dolgozó hímnemű kollégák. Csides Kata nem fél kijelenteni, úgy érzi, az utóbbi időszakban Magyarországon beindult a nők leminősítése. Ez szerinte látszik a tévéműsorokban is, tenni ellene azonban nem igazán lehet, de beletörődni sem szabadna – figyelmeztet a szakember, aki szerint felháborító, ahogyan a társadalom jelentős része a sikeres hölgyekről vélekedik.

“Ha egy férfi nyer egy műsorban, akkor azt megdicsérik, és azt mondják, roppant tehetséges. Ha véletlenül egy nővel történik mindez, azonnal ideológiákat gyártanak. A legtöbbször azt suttogják, hogy az illető hölgy mindent elkövetett a sikerért, így mindenféle szexuális ellenszolgáltatásokat nyújtott a győzelem érdekében. Ezeket a sztereotípiákat sajnos nagyon nehéz kiiktatni az emberek tudatából” – mondja a pszichológus.

Ráadásul az előbb említett megbélyegzés hatására a sikeres nők agresszívebbé váltak, megváltozott viselkedésük tovább ronthatja a róluk kialakított képet, valamint fokozza a hölgynézőkkel szembeni ellenállást. Ez az egész tehát egy ördögi kör, amiből nagyon nehéz lesz kilépni.

Természetesen vannak ellenpéldák is, hiszen a TV2 tehetségkutatóját több esetben is lányok nyerték meg, gondoljunk csak Tóth Verára vagy Ruzsa Magdira. A szakember szerint a nézők az ő esetükben inkább a kislányt, illetve a segítségre szoruló duci leányzót látták, ezért kaptak támogatást. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy mindketten a verseny után értek igazi nővé. Ha már a műsor idején is hasonlóan kiforrottak lettek volna, valószínűleg megcsappan a támogatás – véli a pszichológus.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik