Szórakozás

Elnapolták a Stohl-per tárgyalását

A baleset legsúlyosabb sérültjét, Pali bácsit újabb szakértői vizsgálatok alá vetik. A következő tárgyalási nap szeptember 6-án lesz.

Újabb indítványokat nyújtott be az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl védője a színész-műsorvezető elleni büntetőperben. Ruttner György ügyvéd kérte, hogy játsszanak le egy DVD-t, kétpercnyi felvételt a korábbi elsőfokú tárgyalásról, mivel szerinte az döntő jelentőségű lehet, akár az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését is eredményezheti.

A védő továbbá a vádlott egészségi állapotára vonatkozó és elmeorvosi véleményeket nyújtott be, amelyek arról szólnak, hogy a baleset során Stohl András beütötte a fejét. Kezdeményezte azt is, hogy hallgasson meg a bíróság több orvos szakértőt.

Az ügyvéd egy másik beadványa a baleset egyik sérültjével kötött megállapodást tartalmazza, továbbá iratokat, véleményeket, leveleket nyújtott be a színésznek a drogmegelőzés érdekében folytatott tevékenységéről, és a bíróság elé tárta a művésztársak véleményét is.

Ruttner György azt is kérte, hogy a mostani tárgyalást vegyék videóra; ennek a költségét már ki is fizették. A tárgyaláson több ismert színész is megjelent, köztük Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Alföldi Róbert, Kern András, Garas Dezső és Kulka János is, akit nem sokkal később kiküldtek a teremből: “A rózsaszín inges úr a Garas művész úr mögött fáradjon ki a rágógumival, és utána jöjjön vissza, ha kiköpte” – üzente a színésznek a bírónő.

Stohl vallomásában elmondta: nem sok mindenre emlékszik a májusi balesettel kapcsolatban. Felidézte, hogy a Nemzeti Színházban előadás után a büfében borozott, majd autóba ült. Megállt egy kávézónál, ahol úgy emlékszik, néhány fröccsöt ivott. Tovább ment és egyik ismerősénél whiskyt fogyasztott. Emlékszik, hogy autóba ült, de a balesetre nem tisztán.

A keddi tárgyaláson megállapították, hogy Stohl Andrásnak a baleset következtében vérző fejsérülése volt, eddig ez állítólag azért nem került szóba, mert senki nem kérdezte a színésztől.

Stohl arról is beszélt, hogy miután a nővére megözvegyült, négy gyerekkel maradt egyedül, akiken eddig ő segített. Ezen kívül három gyermeke van és 80 éves édesanyját is ő támogatja. A színész ekkor már a könnyeivel küszködött. Stohl nem szívesen válaszolt, de ügyvédje megkérte beszélje arról is, amikor egy balesetben megmentett két embert. Majd szóba kerültek a drogprevenciós előadások is.

Délután egy órakor – egy hosszabb szünetet követően – az igazságügyi orvosszakértő meghallgatásával folytatódott a tárgyalás. Dr. Balogh István megállapította, hogy a baleset legsúlyosabb sérültje, K. Pál 0,5 cm végtagrövidülést szenvedett a karambol következtében. A szakértő biztos benne, hogy ez a baleset következménye, és nem más betegség miatt alakult ki. Stohl ügyvédje azonban nem értett egyet a szakértői véleménnyel, mert a vizsgálatok helye és pontos ideje nem szerepel a dokumentumokon, valamint furcsállta azt is, hogy a kirendelt szakértő radiológiai vizsgálat nélkül hozott diagnózist. A védelem két szakértője szintén nem értett egyet Balogh Istvánnal, így a Nők Lapja Cafe információi szerint könnyen előfordulhat, hogy mégsem hoznak ma ítéletet a színész perében.

Szerintem ma nem lesz vége!” – mondta Stohl a bíróság folyosóján a lányának.

A szakértői vita azért döntő fontosságú, mert ettől függ, hogy okozott-e maradandó fogyatékosságot Stohl András. Ha nem, akkor az ítélet is enyhébb lehet.



A kirendelt és a védelem szakértőjének végül sikerült megegyeznie abban, hogy a csípőmozgás beszűkülését okozhatta más is, mint a baleset. “Nem lehet bizonyítani, hogy a baleset okozta“- hangzott el a tárgyalóteremben. A szakértő azt is kijelentette, hogy Stohl a baleset következtében elszenvedett agyrázkodás miatt is viselkedhetett kissé furán, ezt azt is jelentheti – kedvezve a védelemnek -, hogy a színész a “ködös állapot” miatt kérhette meg kedvesét, Ancsikát, hogy mondja azt, ő vezette az autót.

A bíróság közel hét órás tárgyalás után úgy döntött, további vizsgálatoknak vetik alá K. Pált, így Stohlnak legközelebb szeptember 6-án kell megjelennie a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete előtt  – tudósított a Nők Lapja Cafe riportere.

Előzmény

Stohl András 2010. május 8-án hajnalban, a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, s ott összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben a vétlen sofőrök és utasok közül négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. Az otthonából mintavételre és kihallgatásra előállított Stohl beismerte, hogy ő okozta a balesetet. Később kiderült, hogy a színész kokaint is fogyasztott, de ez nem képezte a vád tárgyát, mert Stohl vállalta az úgynevezett elterelést.

A Budakörnyéki Bíróság Stohlt, nem jogerősen, súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésként 5 évre eltiltotta a járművezetéstől, 3 évre a közügyek gyakorlásától, és a több mint 650 ezer forintos bűnügyi költségeket is meg kell fizetnie.

A bíróság azt is kimondta: a színész-műsorvezető a leghamarabb büntetése háromnegyedének letöltése után bocsátható feltételes szabadlábra. Az elsőfokú ítélet kihirdetésének napján derült ki, hogy a Stohl által okozott baleset legsúlyosabb sérültje nem gyógyult fel teljesen, ezért az ügyész maradandó testi fogyatékosság okozásával egészítette ki a vádat. Stohl András enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik