Szórakozás

Jerzy kiadta Gigi útját

A Villa Szépfiúja kimondta az utolsó szót, és ezzel remélhetőleg véget vetett a napok óta zajló szerelmi évődésnek.

A fiatalok napok óta azon őrlődnek, vajon van-e értelme a luxusbörtön falain belül folytatott románcuknak. Gigi már lassan egy hete nem tudja kipihenni magát, folyamatosan azon rágódik, hogy vajon akkor is felfigyeltek volna egymásra, ha a kinti életben találkoznak. A Testvérpár női tagja pár nappal ezelőtt azt is elismerte, hogy nem szerelmes, valamint nem mindig akarja, hogy Jerzy hozzáérjen. A Szépfiú hozzá hasonlóan tele van kétségekkel, bizonytalanság gyötri, és nem tudja, mire számíthat Gigitől, ha egyszer kiszabadulnak majd a Villából.

Hogy pontosan mi váltotta ki belőlük azt az érzést, hogy talán mégsem kellene együtt lenniük, nem tudni, ugyanis egy hete még szinte betörtek a mellékhelyiségbe, és hevesen csókolóztak, majd arról panaszkodtak, mennyire kívánják egymást, és hogy talán ki sem bírják majd szex nélkül a villalétet.

A dolgok a napokban azonban már odáig fajultak, hogy a hétfői összefoglalóban Jerzy többször is sírva fakadt, és csak nagy nehezen tudta megállni, hogy ne verje szét a nyugiszoba ajtaját. A ValóVilág honlapjára nemrég feltöltött videó alapján a Szépfiú kedden úgy döntött, végleg pontot tesz az ügy végére, és elmondta Giginek, hogy mindkettőjük érdekében jobb lesz, ha egy időre külön utakon folytatják. A páros abban egyetértett, hogy békés úton zárják le a kapcsolatukat, és később sem fognak sarat dobálni a másikra.

AJÁNLOTT LINKEK:

Jerzy szakított Gigivel (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik