Szórakozás

Újabb Lohan-per a láthatáron

Lindsay-t most azzal vádolják, több mint 40 000 dollárral lóg egy önbarnító termékeket forgalmazó cégnek.

Lohan 3 éven keresztül vette igénybe a nevadai székhelyű Tanning Vegas szolgáltatásait, az azóta összegyűlt számlát azonban még nem rendezte – legalábbis ezt állítja a cég tulajdonosa, Lorit Simon. A bíróságra benyújtott papírok szerint Lohan „színének karbantartása” igen komoly feladatnak bizonyult, a cég képviselőinek gyakran egész Amerikán keresztül kellett utazniuk, hogy napsütötte színűre fújják a színésznőt. Lohan kontója eddig több mint 40 000 dollár, Simon pedig mindenképpen szeretné megkapni a neki járó pénzt – valamint természetesen az ügyvédi költséget és az összeg után járó kamatot is.

Nem ez az első alkalom, hogy a Tanning Nevada feje a bíróságon akar elégtételt venni a balhés színésznőn: korábban azért perelte be, mert állítása szerint Lohan kicsalt tőle egy szigorúan őrzött barnítóspray-receptet, majd saját márkája, a Sevin Nyne neve alatt piacra dobta.

AJÁNLOTT LINKEK:

Lohan még mindig lóg a barnításért – angolul (TMZ)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik