Szórakozás

Éva ezúttal Gigiéknek ment neki

A Villa testvérpárjának hölgy tagja eddig még egyszer sem borult ki, a Törtetőnek azonban most sikerült megsiratnia.

Nem csillapodtak az indulatok a ValóVilág 4 harmadik kihívása után. Miután Ildi úgy döntött, hogy Évát viszi párbajozni, a Törtető dührohamot kapott, és nekirontott a Villa testvérpárjának, Giginek és Bécinek.

A Rácz testvérek ugyanis megelégelték, hogy nem kapnak segítséget Évától és Alekosztól, ezért durván kiosztották a lusta párost. A törtető lány szokásához híven teljesen kiborult, mindenkinek Gigit és Bécit szidta, mondván milyen alapon kérnek rajta számon bármit is. Sőt, Éva már annyira előreszaladt, hogy nem is a rá váró párbajról beszélt, hanem arról, hogy legközelebb a testvérpár valamelyik tagját fogja kivinni. Miután kicsit megnyugodott, eszébe jutott, hogy ehhez még vissza kell jönnie a soron következő párbajról, így gyorsan elkezdte szapulni Ildit a többieknek.

Gigit nagyon megviselte az ellene és testvére ellen irányuló vita, a fiatal lány arcát egy takaróval eltakarva, sírta ki magát egyedül a mosókonyhában.

Azonban nemcsak a táncos lánynak okozott bosszúságot Éva viselkedése. A leghosszabb sál rekordját, amelyet folyamatos kötéssel tudták volna beállítani a villalakók nem sikerült összehozni. Sikeres kísérlet esetén egy zenegép lett volna a versenyzők jutalma, ezt meg is kapták, azonban a zsetonok, amelyekkel működik a gép kint maradtak a stúdióban. Béci szerint a törtető lány miatt bukták el a rekordkísérletet, hiszen ő volt az, aki csak mondogatta, hogy nem tud kötni, de nem tett semmit a sikerért.

AJÁNLOTT LINKEK:

NEM SIKERÜLT A REKORDKÍSÉRLET (RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik