Pályán kívül

LeBron James hatalmasat kaszált a Liverpoollal

A Cleveland Cavaliers kosarasa az NBA-ben háromszor is bajnoki címet szerzett az utóbbi időben, de úgy látszik, az okosan gazdálkodó sportolók közé tartozik. A 33 éves játékos a kosarazással megkeresett dollármilliókat megpróbálja megfelelően befektetni. 2011. áprilisában még messze volt az NBA-bajnoki címétől, amikor úgy gondolta 2 százalék részesedést vásárol 6,5 millió dollárért a Liverpool FC-ben.

LeBron James nem csak a kosárlabdát, de a pénzét is jó helyre teszi Fotó: Gregory Shamus/Getty Images)

Nos, úgy tűnik jól döntött. A hét év alatt majd ötszörösére növekedett a befektetés értéke, ugyanis körülbelül 32 millió dollárra emelkedett – számolt be az ESPN.

A Fenway Sports Partners és a Boston Red Sox tulajdonosai, John Henry és Tom Werner 2010 októberében vásárolták meg a Liverpoolt 477 millió dollárért és eztán nem sokkal szerzett tulajdonrészt benne LeBron James marketing cége, az LRMR.

A Forbes magazin tavaly júniusi ranglistáján a a klub 1,49 milliárd dollárt ért, ami azóta az idei BL-döntő kiviívásával 1,6 milliárd dollárra emelkedhetett. Ennek a két százaléka 32 millió dollár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik