Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az MTK 1-1-es döntetlent játszott a Siófokkal az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
Ha van X-faktor, akkor van X-csapat is, mégpedig a Siófok, amely egyelőre csak döntetlenekkel gyűjtögeti pontjait a bajnokságban Az első félidőt gyakorlatilag helyzet nélkül hozták le a csapatok: az MTK – amely a múlt héten a Haladás otthonában vesztette el veretlenségét, ezzel pedig le is csúszott a tabella éléről – a papírformának megfelelően végig irányított, de nem tudott komoly lehetőséget kidolgozni a jól védekező Siófok ellen. A Balaton-partiak egy-egy kontrával próbálkoztak, de a kék-fehérek hátul is túlerőben voltak.
A fordulást követően előrébb merészkedett a Siófok, és ennek meg is lett az eredménye, ugyanis Kiss révén megszerezte a vezetést. Az MTK ezt követően nagy erőkkel rohamozott, végül Kanta szabadrúgásból egyenlített. Az utolsó percekben a hazaiak mindent elkövettek a győzelem érdekében, míg a Siófoknak már megfelelt az egy pont, és azt el is érte, igaz, így továbbra is nyeretlen.
Homma Kazuo jól érzi magát az NB II-es Veszprémben.
A Leverkusen és a Liverpool a két kiszemeltünk mára, tehát egy hazai és egy vendég esélyt ajánlunk ezúttal!
2012. 09. 29. 07:30
Az MTK 1-1-es döntetlent játszott a Siófokkal az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A listavezető Győri ETO fölényes, 6-0-s győzelmet aratott a vendég Lombard Pápa felett az OTP Bank Liga kilencedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Az éllovas Győr az első perctől kezdve nagy mezőnyfölényben futballozott, sorra dolgozta ki a helyzeteket, és gyakorlatilag már a szünetig eldöntötte a három pont sorsát. Az újabb három hazai találatot hozó második félidőben is folytatódott a győri örömfoci, a végén még a kapus, Szasa Sztevanoviccsal is gólt akartak rúgatni a társai, de ő kihagyta a megítélt büntetőt.
Nem indítottak eljárást bundázás miatt a magyar klub ellen a hollandok.
A Győri ETO 6-0-ra kiütötte a Pápát az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
A Vasas és a Békéscsaba döntetlenjének a listavezető Mezőkövesd örülhet leginkább.
A BKV Előre labdarúgója, Eszlátyi István több élvonalbeli klub kívánságlistáján is szerepelt.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az NB II-es Kazincbarcikai BSC hazai pályán 2-1-re legyőzte az Újpestet a Magyar Kupa második fordulójában.
Majdhogynem zsúfolásig megtelt az a lelátórész, amelyet a rendőrség engedélyezett. Az Újpest vezetőedzője tényleg komolyan gondolta, hogy a kupagyőzelem a legrövidebb út Európába, hiszen csapatát a legerősebb összeállításában küldte pályára. Ahogy az várható volt, a vendég fővárosiak hamar mezőnyfölényt alakítottak ki, látszott, gyorsan el akarják dönteni a továbbjutást.
A gólhoz legközelebb Iandoli járt, aki a 22. percben egy visszagurított labdát lőtt a felső lécre. A 28. percben kissé váratlanul Salvador egy zseniális lövéssel előnyhöz juttatta a hazaiakat. A gól után az Újpest kettőzött erővel támadott, azonban a Privigyei, Fehér belsővédő-páros remekül tisztogatott, és kontrákból csapattársaik is veszélyeztettek.
A második felvonásban a játék képe nem sokat változott. A 66. percben egyenlített az Újpest, egy apróbb védelmi megingást Kabát Péter használt ki. Az újpesti támadó később egymaga eldönthette volna az összecsapást, azonban ez nem az ő napja volt. Már-már mindenki a hosszabbításra készült, amikor egy akció végén Hornyák cselezgetett a tizenhatoson belül, majd Ngalléhoz passzolt, aki egy igazítás után kapura lőtt, a megpattanó labda pedig a hálóban landolt (2-1).
2012. 09. 28. 15:42
Thomas Sowunmi örül, hogy jól szerepel az Ajka, de a helyzetkihasználásukon javítaniuk kell.
Kulcsár Tamás szerint nem törte le a debrecenieket az Eger elleni vereség.
A 39 éves tréner hároméves szerződést írt alá Kecskeméten.
Gőcze Gergő a Magyar Kupában tökéletesen védte a Haladás kapuját.
Péntek délután Horváth Ferenc tartja a Kecskeméti TE edzését.
Az MLSZ egyik vezetője szerint a kiállítás tényéről szóló játékvezetői információk titkosak.
2012. 09. 28. 09:32
A Cipruson légióskodó korábbi DVSC-játékos nem zárja ki a visszatérés lehetőségét.
Az Újpest-szurkolóknak elegük volt kedvenc csapatuk gyenge szerepléséből.
A Schalke Düsseldorfba látogat, és pontosan tér haza. A Győrt nem tudja feltartóztatni a Lombard: az ETO Parkban lesznek gólok is, szép számmal...
2012. 09. 28. 07:19
A sérüléséből felépülő Nagy Sándor visszatért a Lombard Pápa kezdőcsapatába.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Békéscsaba hazai pályán 2-0-ra nyert az Újpest FC B ellen az NB II Keleti-csoportjának hatodik fordulójában.
Erőszakosan kezdte és folytatta is a lila-fehérek összecsapását a Békéscsaba. Igaz, helyzetet sokáig nem sikerült kialakítania, sőt volt olyan szakasz is, amikor az Újpest B birtokolta többet a labdát. Az Előre szépen, lassan kezdte átvenni a mérkőzés irányítását. Főleg hosszú indításokkal próbálták helyzetbe hozni a gyors Randelovicsot, de a támadónak esélye nem volt utolérni a labdát, ami rendre a vendég kapusnál kötött ki.
Az első helyzetre több mint húsz percet kellett várni, majd Majoros nem sokkal később megszerezte a vezetést, ami azonban nem törte meg az Újpest fiatal és lendületes együttesét. A vendégek rendre egy-két passzból építették a támadásaikat, tüzeltek is, Scekic kapust többször alaposan megtornáztatták.
Hasonlóan folytatódott a második félidő, a békéscsabaiak inkább őrizték az egygólos előnyt, nem nagyon mentek át a vendégek térfelére egy-két kivételtől eltekintve. Az Újpest sem tudott helyzetet kialakítani, annak ellenére, hogy többet birtokolták a labdát. Ahogy teltek a percek, úgy váltak egyre durvábbá a felek.
Hogy nem 1-0 marad a végeredmény, szinte borítékolható volt. Ugyan Leucuta, Randelovics, illetve a csereként beállt Obot előtt többször is ott volt a lehetőség, egy hiba mindig becsúszott, de aztán Obot elcsent egy labdát, amivel végleg eldöntötte a gyenge színvonalú, kevés helyzetet hozó találkozó sorsát.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A pápaiak Lengyelországban szereplő kölcsönjátékosa, Lovrencsics Gergő mára igazi sztár lett a Lech Poznan szurkolói körében. Ezt nemcsak góljai, jó játéka és tökéletes passzai bizonyítják, hanem egy legutóbb készült kisfilm is. Ennek egyik részében Lovrencsics passzolgat a poznani piacon a gyümölcshalmok között svéd-gambiai állampolgárságú csapattársával, Kebba Ceesay-jel. A csapatot és a várost egyszerre népszerűsítik a videóban, melyben Lovrencsics Gergő barackot lop, és körték fölött fejelget.
2012. 09. 27. 18:25
A válogatott támadó felépült sérüléséből, és az észtek elleni selejtezőn akár már játszhat is.
Belényesi Miklós a kupabúcsú ellenére úgy gondolja, lehet esélyük a Mezőkövesd ellen.
2012. 09. 27. 17:49
- 00:00 „Egy órát lecsípek, majd bepótolom máskor” – az alváshiány korunk népbetegsége (x)
- 00:00 „Ez csak egy kis nátha” – ha férfi mondja, még inkább legyünk résen (x)
- 22:58 Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid
- 21:16 Megtagadja a szolidaritási adó befizetését a VII. kerület
- 20:53 A veszprémi kézisek Belgrád után otthon is lesimázták a Partizant
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
- 20:50 Az ebrendészeti rendszer korszerűsítését szorgalmazza Gajdos László
- 20:36 BL: triplázott az eddig betliző csatár, hatot vágott Linzben a Liverpool
- 20:34 Halálra gázolt a vonat egy embert Nagykanizsánál
- 20:23 Megjelent a kormányhatározat a gyermekvédelemnek nyújtandó mentőövről
- 19:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 14.
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
- 19:18 Orbán Anita: Megállapodás született a Norvég Alapról, több mint 92 milliárd forintot kap Magyarország
- 19:03 Bombariadó volt egy budapesti általános iskolában
- 18:57 Fókuszban a badacsonyi értékek védelme: építési korlátozásokat vezettek be
- 15:27 Az osztálytársai etettek egy éhező, 11 éves kislányt, a fagyos kirekesztésre ítélt gyerek csak az udvari vécét használhatta otthon
- 14:04 „A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
- 14:27 Elárulta a Tisza, miért nincs Orbán a végrehajtói ügy tanúlistáján
- 18:40 Molnár Áron: Két, Pócs Jánoshoz kötődő egyesület vett fel közpénzt ugyanarra a rendezvényre
- 13:56 „Megtettem, amit megkövetelt a haza” – megszólalt a 24.hu-nak a lemondott energetikai államtitkár
- 09:02 Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
- 15:49 Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
- 13:29 Négy fegyveres tört be Gulácsiékhoz, egy órán át fenyegették a kapust és feleségét
- 15:55 Nem mindenhol cserélik le a vármegye táblákat
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog