Mészáros Norbert szerint pozitív hatással lesz a debreceni csapatra Kondás Elemér kritikája.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kiírta az új Albert Stadion építésére vonatkozó meghívásos pályázatot – jelentett az MTI.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Emlékjegyet bocsát ki az OTP Bank Ligában őszi bajnok Győri ETO FC. A 2012 forintba kerülő belépővel a gárda mindhárom idei hátralevő hazai mérkőzését megtekinthetik a szurkolók – írja az MTI.
Horváth Cs. Attila, a győriek klubmenedzsere a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, az emlékjegy egyik oldalán az őszi bajnokcsapat színes képe látható, ezzel szeretnének kedveskedni a szimpatizánsoknak. A jegy az ETO három soron következő találkozójára érvényes: szombaton az Eger elleni bajnokira, majd a jövő keddi, Paks elleni Magyar Kupa-meccsre, illetve a jövő szombati, Debrecen elleni bajnoki rangadóra.
– Egy szép győzelemmel szeretnénk feltenni a koronát az őszi szereplésünkre – nyilatkozta Pintér Attila, aki szombaton 75. alkalommal ül majd bajnoki mérkőzésen az ETO kispadján. – Felkészültünk az Eger játékából, nagyon zártan védekeznek, olykor hetes falat húznak a kapujuk elé. Nem számítok könnyű diadalra, hiszen az Eger már többször fricskát mutatott a nagycsapatoknak, legyőzte a Debrecent és a Videotontól is csak a kilencvenkettedik percben kapott ki.
A Győr 14 fordulót követően hatpontos előnnyel vezet a címvédő Debrecen előtt az OTP Bank Ligában.
Mátyus János szerint még a Fradival is számolni kell a dobogón.
Vernes Richárd önkritikus, azt mondja, régen volt már említésre méltó momentuma.
A hétvégi meccsek eredményétől függetlenül már biztos őszi bajnok a listavezető Győri ETO FC.
2012. 11. 15. 12:05
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Győri ETO FC 2-1-es vereséget szenvedett a Haladás vendégeként a Ligakupa ötödik fordulójában, de a kisalföldi együttes továbbra is az élen áll csoportjában. A csapat az első félidőben Kalmár Zsolt találatával szerezte meg a vezetést, de Andorka Péter a második játékrészben megfordította az állást. Pintér Attila vezetőedző a találkozón lehetőséget adott több fiatalnak, így először lépett pályára az első csapatban Kalmár Zsolt, Kálmán Attila, Novák Csanád, Vankó Imre és Matetits István.
2012. 11. 15. 11:46
Eddig 112 mérkőzés alatt 544 sárga lapot, 22 második sárgát és 20 azonnali piros lapot mutattak fel a bírók.
Őszi rekord a 14. fordulóban: 46 sárga lap, 3 második sárga és 1 azonnali piros.
A Kecskeméti TE tulajdonosainak észrevétele a Videoton tulajdonosának támadásával kapcsolatban.
Heffler Norbert szerint néha csak nüánszokon múlt a Paks sikere.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Pénteken, az Újpest–Siófok bajnoki mérkőzés előtt, 16 órától dr. Terdik Tamás rendőrkapitány és Nagy Imre százados várja a hazai szurkolókat a Szusza Ferenc Stadion médiatermében.
A megváltozott jogszabályi háttérrel kapcsolatban kötetlen eszmecserére invitálja a szurkolói csoportok képviselőit a IV. kerületi rendőrkapitányság. A találkozón az újpesti kapitányság részéről dr. Terdik Tamás rendőrkapitány, valamint a közrendvédelmi osztály vezetője, Nagy Imre százados kíván szurkolóinkkal beszélni, de természetesen várják a másik oldal kérdéseit is a 17 óráig tartó rendezvényen.
A válogatott kapusrekorder szerint leginkább a határozottság hiányzott a magyarokból.
Mielőtt ellátogatnánk Argentínába, megállunk egy angol csörgőlabda-mérkőzésen...
2012. 11. 15. 06:08
A Haladás 25 éves védője a szüleinek és az edzőinek köszöni, hogy a válogatottságig jutott.
A norvégok ellen lépett pályára 87. alkalommal a magyar válogatottban Király Gábor.
A magyar válogatott 2-0-ra kikapott Norvégiától a budapesti felkészülési mérkőzésen.
A Putnok VSE minden jogi lehetőséget, fórumot ki akar használni az igazság bizonyítására.
A magyar U21-válogatott 0-0-s döntetlent játszott Montenegró ellen, Gyirmóton.
Kiprich József számára óriási kihívás összegyúrni a Kazincbarcika csapatát.
Tombácz Róbert a MAFC ellen nem csak hátul állta a sarat, a góllövésből is kivette a részét.
Szabó Zsolt szerint a kudarcok időszakában sem volt válság a VFC-nél, mert tudták, mire képesek.
Rokob Péter: a norvég labdarúgás nagyon biztos, nagyon vastag alapokon nyugszik.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya Király Gábornak szavazott bizalmat a kapuban a Norvégia elleni, esti barátságos mérkőzésre. A Puskás Ferenc Stadionban 20:30-kor kezdődő meccset a két kapitánynak hat-hat cserelehetősége lesz.
A magyar válogatott kezdőcsapata: Király Gábor – Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt, Juhász Roland, Kádár Tamás – Pintér Ádám, Varga József, Hajnal Tamás – Koman Vladimir, Szalai Ádám, Dzsudzsák Balázs
- 19:05 Elkezdődött az NKA teljeskörű átalakítása, itt vannak a részletek
- 18:59 Nemzetközi díjat ítéltek Panyi Szabolcs újságírónak
- 18:28 „Ez nem ügynöklista – ezeket a történeteket még meg kell alkotni” – történészek az aktanyilvánosságról
- 18:24 Kérhető a háziorvosnál: megérkezett az influenza elleni védőoltás
- 18:20 Európa Liga: AC Milan – Ferencváros 0-0 (élő)
- 18:17 A Médiatanács arra kéri a kormányt, ne vezessék be a reklámadót
- 17:56 Százak kísérték utolsó útjára a Tenerife kedden meghalt futballistáját
- 17:47 Közeleg a határidő: tízezreknek kell lecserélniük a régi, könyv formátumú személyi igazolványukat
- 17:40 Tüntetés: százezrek mentek utcára Franciaországban a megélhetési gondok miatt
- 17:27 Jövőre Beton.Hofitól a Bagira is szól majd a margitszigeti Zenélő Szökőkútból
- 17:06 Eltűnt egy német nyugdíjas Kaposvárnál
- 16:59 „Ma vörösre változik az égbolt fölöttetek” – Orosz ultranacionalisták nevében küldtek bombafenyegetést hat olaszországi repülőjáratnak
- 16:56 „Köszönünk mindent, kapitány!” – a portugál szövetség nagy búcsúmeccset tervez Ronaldo tiszteletére
- 16:52 Vidnyánszky Attila: Mindennap úgy megyek be, hogy lehet, ez az utolsó napom
- 16:46 Kinevezés: megvan a HUN-REN új vezérigazgatója
- 11:47 Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
- 10:40 „Három percig tartottam a baba száján és orrán a kezem. Másnap úgy mentem dolgozni, mintha semmi sem történt volna”
- 13:44 Orbán Merkely lemondásáról: Bízunk benne, hogy a Tisza-kormány rombolása nem vezet visszafordíthatatlan károkhoz
- 15:27 Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 13:17 Lezsák Anna az ÁBTL főigazgatójának lemondását követeli
- 14:27 Zacher Gábor: Nagyon megharagudtam Orbán Viktorra a testképe miatt
- 14:47 Lemond-e a Lezsák-baki után? – megválaszolta a kérdést az ÁBTL főigazgatója
- 12:18 Medveczky Ilona az ügynökaktákról: Ha nem írok alá valamit, nem engednek ki Az oroszlán ugrani készül forgatására
- 13:01 Varga Mihály szerint az MNB-alapítványok létrehozása helyes volt, a problémát az ezekkel való visszaélés okozta
- 09:22 Kutatás: a magyarok inkább nem hiszik el Orbán Viktor történetét a beszervezésről