Lovrencsics Gergő után Dlusztus András is a Lombardtól kerülhet Lengyelországba.
Kiss Zoltán, Cornel Nadaban és Mario Pufek távozott az NB II keleti listavezetőjétől.
A Reading sereghajtóként fogadja a londoni alakulatot. A holland második vonalban gólparádét várunk...
2012. 12. 17. 07:26
A 2012-es naptári év valamennyi Haladás-találatát megnézhetik ebben az összefoglalóban.
Egyelőre három-négy játékos távozhat Zalaegerszegről, s ugyanennyi érkezhet a szünetben.
Rendhagyó portréinterjú Inkei Bence újságíróval, a Quart főszerkesztőjével.
Az MRI vizsgálat is kimutatta, hogy súlyos a brazil csatár Siófokon elszenvedett sérülése.
Vége az ízléstelen összefonódásnak: Felcsút polgármestere kiszáll a tatabányai fociból.
Szép búcsúra készülnek a zöld-fehérek, és végre megszereznék második hazai sikerüket. A QPR az első győzelmére gyúr...
2012. 12. 15. 08:19
Tatai Józsefet egy napja igazolta le a Veszprém, és máris mesterhármast ért el a Haladás ellen.
Az Újpest FC 19 éves középpályása az első kerettel kezdi meg a felkészülést januárban.
A Haladás-védő menedzsere külföldi csapatot keres, és Guzmicsnak sem lenne ellenére a váltás.
Seper Ákos hétévnyi ciprusi légióskodás után tért haza idén nyáron.
Tavasztól valószínűleg a Puskás Ferenc Stadionban játszik a Ferencváros.
Ennek ellenére Fiola Attila nem érzi, hogy túl sokszor szabálytalankodott volna.
A téli felkészülést négy játékos, Lógó Zsolt, Dudu Gbubemi, Urlauber István és Szabó II Viktor már nem a Bajai LSE csapatával kezdi – áll a klub honlapján.
Az Újpest FC egyoldalú szerződésbontása miatt munkaügyi pert fontolgatnak a játékosok.
Három támadó és két védő távozott az újonc klub első csapatának játékoskeretéből.
A korábbi magyar válogatott Jakabfi Zsanettet választották meg az őszi idény legjobbjának.
Korcsmár Zsolt megszokta Norvégiát, maradna is, ha jobb lenne ott a foci, s nem ölnék ki a kreativitást.
A legutóbbi aranyérmes Videoton a bajnoki címvédő Debrecennel mérkőzik a negyeddöntőben.
Lovrencsics Gergő bízik benne, hogy tavasszal még termékenyebb lesz a lengyel bajnokságban.
Hivatalossá vált, hogy a klub felbontotta Rajczi Péterr szerződését, a csatár távozik Újpestről.
- 22:34 „Buszraszállóval így eltalálni” – az MTK győztes gólszerzője vigyorogva mesélt a mindent eldöntő pillanatról
- 22:00 „Mégis bevágtak ide” – A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 21:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 16.
- 21:01 A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
- 20:53 A külhoni magyarság anyagi támogatásáról beszélt Tarr Zoltán Kolozsváron
- 20:42 Szoboszlai Dominik is bekerült a Liverpool száz legjobbja közé
- 20:22 Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták
- 19:55 Háborús sebesülésre emlékeztető sérülést szenvedtek tinédzserek a francia diáktüntetéseken
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 19:37 Ez a jövő? Kártyák helyett elektronikus eszközt mutatott fel egy bíró
- 19:28 Kerner Zsolt: Brüsszel Orbán Viktor nélkül
- 18:42 Elindult a grafikus helyfoglalás a MÁV applikációjában
- 18:39 Játékos kedvében volt a Gerecse rejtőzködő ragadozója - videóval
- 18:27 A Real Madrid követeli Javier Tebas lemondását
- 17:54 Osztie Zoltán atya vezetésével megtartották a fogolykiváltó imát Hankó Balázsékért
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 16:21 Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry és a Bagi–Nacsa-duó műsoraira
- 16:28 Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
- 15:33 Dúró Dóra listázni kezdte azokat a szereplőket, akik a független médiából mentek át a kormányhoz dolgozni
- 14:14 Stohl András az Alföldivel közös előadásról: Őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár!
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
- 11:48 Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e