Bölöni László szerint a közelmúltban pozitív változások történtek a magyar futballban.
Rangos eseményre kerül sor a Ferencváros szervezésében csütörtöktől vasárnapig.
A következő idényben is Antonio Conte irányítja majd a Juventust.
2014. 05. 20. 15:28
Nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, így nyolc év után távozik a Chelsea-től.
A portugál csatár barátnőjével pózolt a Vogue magazin spanyol kiadásának címlapján.
A Fradi fiatal védője szerint félreértették a szövetségi kapitány mondatát róla és Messiről.
Pintér Attilát kommunikációs tréningre küldik; bevezetik a kötelező szurkolói kártyát.
Lehet, hogy Hrepka, Guzmics, Nagy Gábor, Tóth Péter és Simon Ádám sem marad Szombathelyen.
A Middlesbrough nem tudott előteremteni hatszázezer eurót – ennyit kellett volna fizetnie.
Vladan Filipovics, és az NB I-ben légióskodó délszláv játékosok, edzők gyűjtést szerveznek.
Nem akar nagy bevásárlást tartani a nyáron.
A Juventus bajnok lett, a játékosok pedig megünnepelték!
Litauszki Róbert számára furcsa és szokatlan, hogy egy meccsen két öngólt is vétett a Kecskemét.
Nem az M2-n, hanem a Dunán lesz látható vasárnap 19 órától az Újpest és a Diósgyőr kupadöntője.
A csapat elnöke megerősítette, hogy tárgyalnak a francia klasszissal.
A Machester City elfelejtette a középpályás születésnapját, ezért távozását fontolgatja.
2014. 05. 20. 11:43
Május 25-én pótolják a Puskás–Debrecen meccset.
A francia hátvéd heti 100 ezer fontért hároméves szerződést írhat alá.
Lengyel források szerint a közel a végső megállapodás a német Mönchengladbach csapatával.
Melczer Vilmos úgy érzi, talán kissé kényelmesen kezdte a Mezőkövesd a tavaszt.
2014. 05. 20. 10:28
A Győri ETO FC lehetne a leggazdagabb magyar klub, amennyiben a befektetők sikerrel járnának.
Ötvenmilliós McLarenjét hagyta egy budapesti buszmegállóban.
Ma a Bodo-Start és a Ranheim-Hodd meccsekre kerestünk tippeket...
2014. 05. 20. 05:23
U19-válogatottunk szerdán Szerbiában lép pályára.
- 16:54 Társadalmi egyeztetés indul arról, hogy kapjanak-e kiegészítő rezsitámogatást az egyházi iskolák
- 16:50 Schmidt Mária Bonanza Banzait idézve búcsúzott el a Terror Házától
- 16:48 El a kezekkel Kele Jánostól!
- 16:48 Torkon rúgtak egy magyar focistát, de csak sárga lapot ért a bírónál
- 16:25 Vindics-Tóth Lili: A végén már úgy álltam oda rajthoz, hogy vagy beérek, vagy a mentő fog elvinni
- 16:24 A Kontrollnál folytatja Papp Gergő
- 16:19 Épületek és kiskertek is lángra kaptak a szegedi rendező pályaudvar közelében
- 16:14 123 beadvány érkezett a kulturális tárcához a közmédia jövőjével kapcsolatban
- 16:03 „Te szerencsétlen” – mondta a képviselő a polgármesternek a győri közgyűlésben
- 15:59 Megváltoztak az elektronikai eszközökre vonatkozó szabályok: mutatjuk, mit kell tudni
- 15:55 Megúszta a letartóztatást a 18 éves ámokfutó, aki halálra gázolt a Mercedesével egy kerékpárost Siófokon
- 15:45 Orbán Balázs nem tartja patriótának Magyar Pétert, Orbán Viktort pedig továbbra is nélkülözhetetlennek gondolja
- 15:40 Hivatalos: Liverpoolba igazolt Bradley Barcola
- 14:58 Modern kori rabszolgaság Vecsésen: két éven át bántalmaztak, félelemben tartottak és megállás nélkül dolgoztattak öt férfit
- 14:56 A vélemény szabad, de nem szent – szeptembertől indul a 24.hu véleményrovata
- 06:42 Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszerpartiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek
- 13:53 „Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
- 11:56 Megjelent Magyarországon a nyugat-nílusi láz
- 11:55 Tagad a 23 éves debreceni fiút szíven szúró hajléktalan – videó az elfogásról
- 11:41 Megszólalt a Pontoon a szórakozóhelynél történt életveszélyes balesettel kapcsolatban
- 10:09 Toplista: ezeket az autókat lopják most leginkább Magyarországon
- 11:26 Nyomás alatt az orosz bankok: Putyin elől menekíti a pénzét a lakosság
- 08:33 Várkonyi Andrea a főút közepén mentett teknőst Tihanyban
- 10:04 Lezuhant egy férfi a Pontoonnál, életveszélyes állapotban vitték kórházba
- 11:03 Papp Gergő távozik az RTL-től