SPORT
Huszonkét év után eladja a Cagliari Calciót Massimo Cellino elnök.
2014. 05. 28. 12:02
Két feltétel teljesülése esetén utalja át a pénzt a miskolci önkormányzat a DVTK-nak.
A londoni csapat kifizetné a 24 millió eurós kivásárlási árat.
Kincset rejtettek az Aranycsapatról a Kozák Lajos sportfotós hagyatékából előkerült tekercsek.
Szatmári Lórándot, Márkvárt Dávidot, Kővári Róbertet nem engedik el, és Fodor Ferenc is maradhat.
A 32 éves Souleymane Youla korábban belga, francia és török kluboknál is megfordult.
Nem volt könnyű épeszű futballmeccset találni mára...
2014. 05. 28. 08:38
A Diósgyőr ügyvezetője szerint a kupadöntő játékvezetője minősíthetetlen, hatalmas hibát vétett.
Érdeklődők már voltak – németek is –, de konkrétumokkal eddig nem keresték a lengyel klubot.
Az MLSZ döntése értelmében 16 csapatos marad az élvonal; Pintér Attilával egyeztettek.
Hatvan éve nem látott győzelemre lenne szüksége a bajnoki címhez a Győri ETO-nak.
Az U19-válogatottunk 4-2-re győzött a 23 éven aluliakból álló angol csapat elleni edzőmeccsen.
Az NB II 29. fordulójában: Balmazújváros–Gyirmót 1-2.
A Southampton korábbi edzője érkezik.
2014. 05. 27. 19:44
A klubigazgató elmondta, hogy Debrecenben védő- és támadópozícióban is erősítenének.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az Atletico Madrid ugyan elvesztette szombaton a Bajnokok Ligája-döntőt a Real Madrid ellen, a matracosok szurkolói mégis győzteshez méltó fogadtatásban részesítették Diego Simeonét és csapatát.
2014. 05. 27. 18:59
Az újpesti közönség kedvenc csatárának, Kabát Péternek a sorsa két héten belül eldőlhet.
Kiesett a Nagykáta, veszélyben a Debrecen és a Csömör.
2014. 05. 27. 18:45
Új szerződést írt alá Thomas Doll honfitársa és segítője, a német Ralf Zumdick, akinek komoly céljai vannak.
A BVB rutinos hálóőre reméli, nem Neuer sérülése miatt lesz első számú kapus a világbajnokságon.
A német hálóőrt hiába hívták, más klub ajánlatát fontolóra sem akarta venni.
A Diósgyőr játékosa állítólag a játékvezető személyére súlyosan sértő kifejezést használt.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A szerb bajnokságban a Csukaricski–Radnicski Nis találkozón a hazai csapat tizenegyeshez jutott. A büntetőt elvégző játékos, Nenad Miroszavljevics saját magát tréfálta meg a trükkös tizenegyesével.
2014. 05. 27. 16:09
Nem a Bayernben folytatja labdarúgó-pályafutását Daniel Van Buyten, akinek lejár a szerződése.
2014. 05. 27. 16:06
- 22:51 Fel van adva a lecke: Emery a harmadik csapatával az ötödik Európa Ligáját nyerte
- 22:01 Gulyás szerint a Tisza alkotmánymódosításából az következik, hogy lazítanak az eddigi migránspolitikán
- 21:40 Skandináv lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 21:22 Méterekre közelített meg két orosz vadászgép egy brit felderítő repülőt
- 21:15 A nap legfontosabb hírei - 2026. 05. 20.
- 21:00 „Pepe egy varázslatos személyiségű csávó volt” – Márton István és Dániel András búcsúzik Scherer Pétertől
- 20:44 Kozsó a Blikknek panaszkodott, hogy végrehajtók törtek rá, és elvitték a személyes értékeit
- 20:39 Itt a vége: 12 év után kiesett egy csapat a kézilabda NB I-ből
- 20:28 „A preferencia az öt élbajnokság egyike” – külföldre menne az NB I legjobb magyar játékosa
- 20:22 Felfüggesztenék a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza törvényjavaslata értelmében
- 20:06 Gulyás Gergely: A Fidesz–KDNP-frakció törvényjavaslatot terjesztett elő a magyar gazdákat védő intézkedések újbóli bevezetésére
- 19:54 Ray Romano még mindig évi 18 millió dollárt keres a Szeretünk, Raymond ismétléseiből
- 19:45 Kim Kardashian fehérneműi között találtak 3 milliárdnyi kokaint
- 19:37 Krausz Ferenc alapítványa 17 milliárdot kapott eddig az államtól, de csak az összeg 1 százalékát használták fel
- 19:32 Sok minden tisztázatlan a Fradi körül, de egy elvágyódó játékost megnevezett a sportigazgató
- 18:49 Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: nem tölthet 8 évnél többet hivatalban a kormányfő, vége lehet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
- 16:41 Már nem is emlékszik, milyen nem híresnek lenni – a 80 éves Cher pályája képekben
- 18:16 Kármán András felmentette a NAV elnökhelyettesét, akinek a márciusi buliján meghalt a hivatal tábornoka
- 19:45 Kim Kardashian fehérneműi között találtak 3 milliárdnyi kokaint
- 16:35 Példátlan eset: leszavazták a közmédiacég vezérigazgatójának, Áder egykori sajtófőnökének beszámolóját
- 14:47 Palvin Barbara újra meghódította Cannes-t: galérián a legjobb pillanatai
- 18:42 Két eseményt is töröltek Magyar Péter ausztriai programjából
- 18:49 Hét hónappal a tragédia után eltemették a Kenyában lezuhant Süllős Gyulát és családját
- 19:05 Vezetés közben meghalt egy férfi Újpesten
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben