SPORT
Vesekövei miatt műtötték a brazil legendát.
A rutinos Imrik László szerint a Csákvár kerete alkalmas a másodosztályban maradásra.
Szabics gólt, Dárdai gólpasszt kért a válogatott cserejátékosától, ő az utóbbit teljesítette.
Az olasz B-ben és az Eb-selejtezők között akadtunk találatgazdag összecsapásokra...
2014. 11. 15. 22:59
Kölcsönkenyér visszajár: Laporta bosszút állna a Realon!
A középpályás boldog, mert a finnek elleni sikerrel válogatottunk visszakerült a csoport vérkeringésébe.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A magyar U19-válogatott hazai pályán két döntetlenre és egy vereségre volt képes a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőtornán, pedig az ellenfelek – Azerbajdzsán, Szlovénia és Szlovákia – nem a kontinens élvonalából érkezett. A Sport TV mindhárom meccset élőben közvetítette. A szombati mérkőzés (0-3 a szlovákok ellen) szakértője a stúdióban Zombori Sándor volt, aki taktikai elemzése során azt mondta: nagyon sok volt az oldalfasz. A magyar fiatalok gyenge teljesítménye nyilván az egykori válogatott játékosra is komoly hatást gyakorolt, de gyorsan javított, hiszen eredetileg is oldalpasszt szeretett volna mondani.
A 63 éves szakértő nem először került kellemetlen helyzetbe élő adásban, hiszen márciusban az idegenlégiósok témakörében felidézte Mészöly Kálmán botrányos kijelentését az afrikai játékosokkal kapcsolatban: „valaki leesik a fáról és már itt játszik nálunk”. Ezért öt hónapig mellőzték a szerepeltetését, és augusztusban tért vissza a képernyőre.
A Vasas drukkerei gyűjtést szerveztek, és a nemes gesztusra nemes gesztus volt a válasz.
Az SVSE gyenge játékvezetés mellett 2-1-re győzött a Vasas otthonában az NB II 14. fordulójában.
Úgy tűnik a spanyol kapus Madridba vágyik.
2014. 11. 15. 16:37
Hatalmas ünneplést csapott Feröer, miután megverték a görögöket.
2014. 11. 15. 16:25
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.
Az indiai Szuperliga nyolcadik fordulójának zárómeccsén Vadócz Krisztián csapata, a Pune City gól nélküli meccset játszott a North East United otthonában. A pénteken leigazolt magyar középpályás az 57. percben csereként lépett pályára. Világhírű csapattársai közül a francia David Trezeguet csak a kispadot koptatta, Kosztasz Kacuranisz pedig végigjátszotta a találkozót. Klubjuk ezzel a döntetlennel a tabella harmadik helyére lépett.
Ismét a magyar utánpótlás-válogatottal törölték fel a gyepszőnyeget Európa középcsapatai...
A Gyirmót és a Mezőkövesd ikszelt, a Vasas, a Békéscsaba és a Szolnok kikapott az NB II-ben.
Régóta áll a bál az Özil-családban, és Mesut nem boldog Londonban.
2014. 11. 15. 13:35
Minden egyes kirúgásnál tovább szakadt a rés, de Király Gábor várta a megfelelő pillanatot.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A magyar válogatott több ezer szurkolóval együtt ünnepelte Finnország legyőzését a Groupama Arénában. Az ünneplés közben a bukaresti meccshez hasonlóan a drukkerek ezúttal is éltették a szövetségi kapitányt, és zúgott a "Dárdai Pali"!!
2014. 11. 15. 13:10
Egy Chelsea fanatikus eladta autóját, hogy a Special One mögött ülhessen.
2014. 11. 15. 12:42
A válogatott és a Videoton védője Oroszország és a Ferencváros ellen is játszani szeretne.
Angyalföldi, berettyóújfalui és budaörsi siker a teremlabdarúgó NB I alapszakaszában.
Dzsudzsák Balázs csapatkapitánya elárulta: ő is lobbizott a szövetségi kapitány maradásáért.
Mixu Paatelainen finn szövetségi kapitány nem tudta, hogy ilyen jó fizikai állapotban vannak a mieink.
Ha Tiber Lászlón múlna, a továbbiakban is Dárdai Pál maradna a szövetségi kapitány.
Gerának egész héten nem mentek a fejesek, Dárdai szerint a közönség türelme is kellett a sikerhez.
- 20:02 A nap legfontosabb hírei – 2026. augusztus 14.
- 19:52 97. perces dráma az NB I-ben, a Vasas nyerte az újoncok rangadóját
- 19:24 Meghalt egy 19 éves bringás, amikor egy jármű hajtott a versenyzők közé
- 19:13 Letartóztatták a 43 eltűnt mexikói diák ügyének egyik kulcsszereplőjét, a volt kormányzót
- 19:05 Napokkal az M1 Híradó újraindítása előtt felfüggesztettek több dolgozót
- 18:43 Fradi-drukkerekre támadtak, őrizetbe került két lengyel szurkoló
- 17:57 Kegyelmi ügy Csádban: Elengedték a 25 éves börtönbüntetését töltő miniszterelnököt
- 17:55 Magyar Péternek természetes közege a válságkezelés, de hova tűnt Orbán Viktor?
- 17:44 24 órán belül a második vonat siklott ki Angliában: a csütörtöki esetnek a rendkívüli meleghez lehet köze
- 17:11 Fennakadások a Vidi eladásánál, nem biztos, hogy azé lesz a klub, aki a pályázatot nyerte
- 16:59 Egy ember meghalt az Omis környéki tűzvészben
- 16:41 Milák Kristóf edzője: Amit ezen az Eb-n mutatott Kristóf, kissé paradox helyzetet hozott
- 16:07 „Amikor kinyitottam az ajtót, egy rémálmom vált valóra” – Perez Hilton testvére megszólalt a bátyja TikTokon közvetített önsértéséről
- 15:57 Magyar Péter Pakson: Orbán végképp kiírta magát a politikai élet releváns szereplői közül
- 15:45 Rákosfalvy Zoltán tovább terjeszkedett a vidéki kaszinópiacon
- 10:45 Halle Berry 60 éves lett: Bond-lány, Macskanő és Oscar-díjas díva is volt
- 06:00 Orbán Anita: Ragadt az épület, ha végighúztuk az ujjunkat egy szekrényen. Ez szimbólum is, hogy milyen állapotban vettük át a magyar diplomáciát
- 07:30 Európa vaktérképen: hány országot ismersz fel?
- 07:00 Nyírbogát fideszes polgármestere megtorpedózta, hogy klímát szereljenek az idősotthonba, amire egy tiszás gyűjtötte össze a pénzt
- 13:02 Szíjj és Tiborcz cégei is válaszoltak Magyar Péter felszólítására: uszályokat és szállítási kapacitásokat is felajánlottak
- 09:48 Kikosarazta az Alkotmánybíróság a Fideszt a KEKVA-k ügyében
- 15:02 Vitézy: Leállítjuk és felülvizsgáljuk az Otthon Start Program keretében indított lakásépítési projekteket
- 12:03 Baka András nyertes perére hivatkozva próbálták meggyőzni a fideszes képviselők az Alkotmánybíróságot
- 11:50 Több mint 3 milliárd forintnyi aranyat találtak munkások építkezés során egy ládában Belgiumban
- 11:29 „A tanár az első fiún demonstrálta, hogyan kell a tarkóra ütni, majd felszólította a lányokat, hogy a sorban álló fiúkat jó erősen üssék meg”