Az MTK-s Hrepka Ádám szerint a szlovének ellen lehet a legtöbb esélyünk a pótselejtezőben.
2015. 10. 15. 13:41
A szövetségnél a korábbi kapitány, a jelenleg a Hertha vezetőedzőjeként dolgozó Dárdai Pál sorsáról érdeklődtek.
2015. 10. 15. 13:23
A Chelsea portugál menedzserét, José Mourinhót egy mérkőzésre eltiltotta az angol szövetség, valamint 50 ezer font befizetésére kötelezte a Southampton elleni meccs után tett kommentárja miatt.
A szakember azon akadt ki, hogy a Southampton elleni találkozón Radamel Falcao nem kapott tizenegyest egy kérdéses szituáció után. A kolumbiai támadó eltolta a labdát a Szentek kapusa mellett, de a játékvezető ítélete szerint feldobta magát.
A portugál a találkozó után élesen kritizálta a sípmestert, és azt mondta, nem érdekli, ha emiatt megbünteti őt a szövetség. Az F.A nem kegyelmezett Mourinhónak.
2015. 10. 15. 13:11
A Haladás ellen 100. fradista NB I-es meccsén léphet pályára a válogatott Böde Dániel.
A brazil zseni kiakadt a paparazzóra - KÉPEK
2015. 10. 15. 12:30
A csapatnak szurkol, de elítéli Orbán Viktor miniszterelnök focival kapcsolatos stratégiáját.
2015. 10. 15. 11:19
A spanyol legenda novemberben befejezi az aktív játékot.
2015. 10. 15. 10:09
A jövő évi Európa-bajnokságról lemaradt holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Danny Blind szerint nincs elég minőségi játékos az országban.
Bár a 2016-os franciaországi tornán már nem 16, hanem 24 csapat vehet részt, a selejtezősorozatban rendkívül gyengén teljesítő Hollandia nem lesz ott a mezőnyben.
Az 1988-ban kontinensbajnoki aranyérmes, háromszoros világbajnoki döntős csapat kedden a csehek ellen zárta a kvalifikációs mérkőzéseket, Amszterdamban. A második félidőben tíz emberrel játszó vendégek 3-2-re nyertek, így a hollandok az A csoport negyedik helyén végeztek. A lefújáskor kiderült, hogy a győzelem sem lett volna elég számukra a továbbjutáshoz, mert Törökország legyőzte Izlandot, ezzel biztosította a harmadik helyezést.
- Az egész selejtezősorozat miatt csalódottságot érzünk. Sajnos nem voltunk elég jók - nyilatkozta Danny Blind szövetségi kapitány, aki július elején vette át a posztot Guus Hiddinktől, de négyből három meccset elvesztettek az irányításával. Az edző szerint a keretüket sújtó sérüléshullám volt a kudarc egyik legfőbb oka.
- Nagyjából 12-15 játékosunk hiányzott. Mi nem Németország vagy Spanyolország vagyunk, Hollandiának nehéz megbirkózni ezzel. Az országban egyszerűen nincs elég minőségi játékos ahhoz, hogy komoly változások történhessenek - magyarázta Blind.
Hasonlóan vélekedik az AP hírügynökség is, amely elemzésében kiemelte, hogy a hollandoknak az 1970-es évek eleje óta minden generációban voltak világklasszis játékosaik (példaként Johan Cruyff, Marco van Basten, Dennis Bergkamp és Robin van Persie nevét említve), akiknek nincsenek méltó utódaik.
- Ez egy kollektív kudarc - kesergett Wesley Sneijder, aki mélyen tudása alatt játszott kedden.
A generációváltás elkerülhetetlennek tűnik, de a Manchester United középpályása, a nagy reménységként számon tartott Memphis Depay is például csak három gólt szerzett eddigi 21 válogatottsága alkalmával.
A bukás nem csupán azért tűnik nagyon látványosnak, mert csak Lettország és Kazahsztán ellen tudtak nyerni az egész selejtezősorozat folyamán, hanem mert Hollandia tavaly nyáron bronzérmet ünnepelhetett a brazíliai világbajnokságon. A hollandok legutóbb a 2002-es vb-ről maradtak le, és mostani kudarcukkal tovább erősítettek egy érdekes statisztikát: 1982 óta a világbajnoki harmadik helyezettek - Németország kivételével - képtelenek voltak kiharcolni a következő Eb-szereplést. A szurkolók számára rossz hír lehet, hogy a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőcsoportja - Franciaországgal és Svédországgal - sokkal nehezebbnek tűnik, mint amilyen a mostani volt.
2015. 10. 15. 10:02
A 24.hu szerint már az ultrák is harcban állnak egymással.
2015. 10. 15. 08:52
Lázok Jánosnak egy makacs hátfájása kiújult, emiatt kényszerült kihagyni a keddi és mai edzést, így nagy valószínűséggel nem számíthat rá a Vasas szakmai stábja a szombati Diósgyőr elleni hazai mérkőzésen - írja a Vasas hivatalos honlapja.
2015. 10. 15. 07:14
A Paks ma kikapott, és kiesett a Magyar Kupából. Ahogy arról korábban beszámoltunk a Tiszaújváros Fc tréfálta meg Csertői Aurél csapatát.
A klub honlapjának beszámolója szerint azonban nem ez volt az egyetlen veszteség.
A mérkőzés első félidejében két játékosunk összefejelt, Varga Milán és Bor Dávid, a szünetben kórházba szállították őket kivizsgálásra - írják.
A játékosok állapotáról nincs információ.
2015. 10. 14. 23:32
A Ferencváros ma 10-ra nyert Nagyecseden a Magyar Kupában. A mérkőzés összefoglalóját a Fradi Média készítette el.
2015. 10. 14. 23:25
A DVTK vereséget szenvedett és kiesett a Magyar Kupából Kozármislenyben a helyi NB III-as csapat ellen. A találkozót a helyszínen tekintette meg Árki Gábor sportigazgató, aki a klubhonlapnak elárulta, lesz következménye az eredménynek.
– Minősíthetetlen, kiábrándító – osztotta meg véleményét a látottakról a DVTK sportigazgatója a mérkőzést követően. – Kozármislenyben egyedül a továbbjutás lett volna elfogadható, azonban mindent elárul a találkozóról, hogy egy NB III-as csapat ellen egyetlen épkézláb helyzetet sem tudtunk kialakítani. Nehéz mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy mi vár ránk, de azt láttam, hogy a csapat nem érezte át a felelősséget. Ilyen nincs, a mai teljesítményt nem hagyhatjuk szó nélkül, pénzbüntetésre számíthat mindenki, aki kivette a részét a kudarcból. A szurkolókat nagyon sajnálom, azokat is, akik időt és pénzt nem sajnálva elutaztak velünk, és azokat is, akiknek a televízió előtt kellett végignézniük ezt a gyalázatos produkciót – tette hozzá.
2015. 10. 14. 23:22
A válogatott csapatkapitánya egy török lap kedvében járt.
A magyarokat megelőző válogatottakból összesen hárman szerepelnek az UEFA legjobb tizenegyében.
Az ultrák a vezetés ellen tüntettek, az eset után a játékosokat zsoldosnak nevezték.
2015. 10. 14. 19:21
A Velence edzője szerint elég nagy a baj, ha csupán ennyi a különbség az NB I és a megye I között.
Mészöly Kálmán szerint le kellene vetíteni a magyar futballistáknak a keddi török-izlandi összecsapást, hadd lássák a mieink, hogy küzd, harcol, birkózik egy eltökélt válogatott.
Létezik egy átok, ami 1982 óta minden vb-bronzérmest utolér, kivéve a németeket.
Novembertől Belgium vezeti majd a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, ezzel a rangsor 1993-as bevezetése óta a nyolcadik nemzet lesz, amely a rangsor élén áll.
- Büszkék vagyunk - fogalmazott röviden Vincent Kompany, a belga válogatott csapatkapitánya, aki a hír hallatán nem feledkezett meg megemlékezni arról, hogy miközben ők az élre kerülnek, az ősi rivális hollandok csak negyedik helyen végeztek Európa-bajnoki selejtezőcsoportjukban, így nem jutottak ki a jövő évi, franciaországi kontinensviadalra.
A tavalyi brazíliai világbajnokságon negyeddöntős belga csapat csoportelsőként biztosította helyét az Eb-n. Belgiumból az elmúlt években olyan sztárjátékosok kerültek a nemzetközi futballvilágba, mint Kevin De Bruyne, Romelu Lukaku vagy Eden Hazard. Utóbbi a világranglista kapcsán azt emelte ki, hogy bár most az élre kerülnek, de teljesítményüket a megszerzett trófeák alapján ítélik majd meg. De Bruyne különlegesnek ítélte a helyzetet, a védő Thomas Meunier pedig egyenesen bizarrnak, hogy Belgium Németország és Brazília előtt szerepel majd a rangsorban. Marc Wilmots szövetségi kapitány elégedettnek és büszkének nevezte magát.
A FIFA-világranglistát korábban Brazília, Argentína, Spanyolország, Hollandia, Franciaország, Németország és Olaszország vezette.
2015. 10. 14. 16:28
Szerdán Nyonban tartották az UEFA Futsal Cup 16 résztvevős elitkörének sorsolását. A magyar bajnok Rába ETO együttese kvalifikálta magát a legjobbak közé, a sorsoláson pedig egy csoportba került a címvédő kazah Kajrat Almatival.
A 16 gárdát négy darab négyes csoportba osztották. A győriek a C-csoportba kerültek, rajtuk kívül egy kiemelt csapat, illetve a selejtezőcsoportokból két győztes jutott. A második helyen továbbjutó ETO a címvédő mellett az orosz Ugra Jugorszkot és a cseh EP Chrudimot kapta ellenfélnek.
Minden csoport első helyezettje jut be az áprilisi négyes döntőbe. A csoportmeccsek november 10-én kezdődnek.
A-CSOPORT: Inter FS (spanyol), Lidszelmas (fehérorosz), Kremlin Bicetre United (francia), KMN Dobovec (szlovén)
B-CSOPORT: Tulpar Karagandi (kazah), ASD Pescara (olasz), Halle-Gooik (belga), Zelezarec Szkopje (macedón)
C-CSOPORT: Kajrat Almati (kazah), Ugra Jugorszk (orosz), EP Chrudim (cseh), Rába ETO
D-CSOPORT: Ekonomac Kragujevac (szerb), Slov-Matic Bratislava (szlovák), Benfica (portugál), Lokomotiv Harkiv (ukrán)
Elszállt a Paks is, de szenvedett az Újpest is. A Fradi viszont parádézott.
2015. 10. 14. 15:52
- 11:44 Járai Máté: A szüleim halála nekem megkönnyebbülés volt
- 11:34 Elmondta a nagymamájának egy 11 éves kislány, hogy milyen szörnyűségeket művel vele a bátyja
- 11:28 Magyar Péter: Rövidesen indulok Baka Andráshoz a Sándor-palotába
- 11:04 Balog Zoltán a kegyelmi botrányt feltáró vizsgálóbizottság elé állna, a kérdésekre válaszolna
- 10:58 „Néhány óra alatt kell dönteni betegek sorsáról, ez megöli az embert” – letoltunk egy műszakot a sürgősségin
- 10:55 Videón, ahogy a szlovén államfőt szállító konvoj autói egymásba rohannak
- 10:53 Már látni, mikorra érheti el a csúcsát az idei El Niño
- 10:37 Kivételes állapotú mellvértet találtak egy lengyel kastély mellett
- 10:31 Messi tiszteletére kötelező lesz az egyperces taps Argentínában
- 10:24 Misszióvezetőként nevezték meg Orbán Gáspárt a csádi misszióról szóló kormányzati iratokban
- 10:16 JD Vance nem lenne meglepett, ha az Antikrisztus köztünk járna
- 10:15 Sajnálja a történteket a 18 éves ámokfutó, aki halálra gázolt a Mercedesével egy kerékpárost Siófokon
- 10:09 Megvan, ki az SZFE-t fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának új elnöke
- 10:07 Svéd Tamás: A Szijjártó-féle lélegeztetőgépek jelentős része nem mutatta, mennyi oxigént ad le a covidos betegnek
- 11:00 Vigyázat: kórházak és gyógyszertárak nevével visszaélve kínálnak étrend-kiegészítőket
- 07:30 Kvíz: milyen ételt takar a fantázianév?
- 07:48 Frontális baleset a Soroksári úton, egy ember meghalt
- 07:00 Megvádolt és felfüggesztett végrehajtóként tavaly 105 millió forintot keresett Schadl György felesége
- 08:53 Magyar Péter: A Mohu nem teljesíti kötelezettségeit, a kormány a teljes hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatáról döntött
- 09:48 Egy 62 éves férfi halt meg a Soroksári úti frontális karambolban, három főt kórházba vittek a mentők
- 05:58 „Ő egy Navracsicsba oltott Lázár János” – kicsoda Várhegyi Attila, az orbáni közmédia legfontosabb háttérembere?
- 08:14 Kiderült Tim Curry halálának oka
- 10:15 Sajnálja a történteket a 18 éves ámokfutó, aki halálra gázolt a Mercedesével egy kerékpárost Siófokon
- 07:25 A két legerősebb ukrán titkosszolgálat fegyveresei véres tűzpárbajt vívtak Kijevben – videó
- 20:53 Kigyulladt egy társasház Budapesten, tíz embert, köztük hét gyereket kórházba vittek