Kisorsolták a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosításait. A Fradi a Csákvárral találkozik, a Békéscsaba az MTK-t kapta.
Szeptember legjobb menedzserének a Tottenhamet irányító Mauricio Pochettinót választották.
2015. 10. 16. 09:48
A Soroksár SC vezetősége megállapodott az 53 éves Dzurják Józseffel, így a jövőben ő segíti Lucsánszky Tamás munkáját – számolt be az NB II-es klub honlapja.
Dzurják József sikeres labdarúgó-pályafutást tudhat maga mögött, megfordult külföldön is, a Ferencváros mezét pedig több, mint 100 alkalommal húzhatta magára. Nyert ciprusi és magyar bajnokságot is, az 1989–1990-es szezonban az NB I-ben gólkirály lett a Fradi színeiben, és elnyerte a legjobb mesterlövész díját Cipruson, valamint az NB II-ben kétszer is.
Az aktív futballista évek után dolgozott a Diósgyőrnél pályaedzőként az élvonalban, legutóbb pedig az NB III-as REAC együttesét irányította vezetőedzőként.
„Ez Diósgyőr, itt teljesíteni kell” – jelezték a Magyar Kupa-kiesés után.
A Facebookon kaptak üzenetet a szurkolókkal nem ünneplő játékosok.
A Fradi csatára a Storck csapat kigolyózása miatt kesereg, igaz ő ott lesz az Európa-bajnokságon.
Menedzsere mindenesetre pénteken tárgyalóasztalhoz ül a Hamburg vezetőivel.
2015. 10. 16. 06:12
A berliniek azt akarják hosszabbítsa meg szerződését.
2015. 10. 16. 05:52
Kenesei Zoltán, Lázár Mátyás és Szendrei György az interneten ezer forintért ad egy tippet.
2015. 10. 15. 19:05
Öt gól még gombócból is sok. Müfű lenne az oka?
2015. 10. 15. 18:34
Danny Ings és Joe Gomez is elülső keresztszalag-szakadást szenvedett.
2015. 10. 15. 17:33
Csütörtökre egy mérkőzés maradt a Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutásért, az NB II-es Szeged 2011-Grosics Akadémia a szintén másodosztályú Ajkát fogadta. A közepes színvonalú találkozón egészen a 91. percig nem esett gól, de Kovács Balázs végül a hosszabbításban továbblőtte a szegedieket.
Szeged 2011-Grosics Akadémia – FC Ajka 1-0 (0-0)
Gólszerző: Kovács B. (91.)
Az olasz csatár a szépségdíjas góljával a rájátszásba repítette a Toronto FC-t - VIDEÓ
2015. 10. 15. 16:56
Múlt héten lett hivatalosan is a Liverpool menedzsere a korábban Dortmunddal nagy sikereket elérő Jürgen Klopp. A német szakembernek a minap mutatták meg először a Vörösök öltözőjét, az alábbi videóból kiderül az új tréner reakciója
2015. 10. 15. 16:38
A szlovénokat eddig csak egyszer győztük le, Norvégia ellen pedig 34 éve nyertünk utoljára.
Csank János szerint utólag kiderült, hogy a miénk egy „vékony” csoport volt.
2015. 10. 15. 16:35
Az N1TV közölt exkluzív felvételeket görög-magyar Eb-selejtező előtti balhéról.
2015. 10. 15. 16:31
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ötven rendőre vett részt a július végi akcióban.
Hat meccs után távozott az U19-es válogatott éléről Sören Osterland. A német szakember a jövőben Stefan Effenberg munkáját segíti a Bundesliga 2-ben szereplő Paderbornnál – írja a samsungsport.hu.
A szakemberrel hat meccsen háromszor győzött, egyszer döntetlent játszott, kétszer pedig kikapott az U19-es válogatott. A nyáron kinevezett szakemberrel nem sikerült továbbjutnunk a horvátországi Eb-selejtezőkről sem.
Az MLSZ részérő Sipos Jenő, a szövetség szóvivője elmondta, hogy nem akartak a mindössze 29 éves szakember útjába állni, és egyúttal sok sikert kívántak a jövőbeni pályafutását illetően. A szövetségi edző utódjáról egyelőre nem döntöttek a szövetségben.
2015. 10. 15. 16:06
Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője csak pénteken dönt a középpályás sorsáról.
– A mennyiség és a minőség közül, mi a minőségre voksolunk. Poór Patriknak a fejlődését épp azzal tudjuk segíteni, ha megtaláljuk a legideálisabb posztját, ahol a legjobb. Onnan akkor, miért kellene elmozdítanunk?
Ezt László Csaba mondta az MTK mai sajtótájékoztatóján, majd a szakember kitért arra is, hogy honnan meríti ezeket a "nevelő szándékú, filozófiai" gondolatait.
– Huszonegy évet éltem Romániában, húszat Németországban, a maradék időben tudtam a világ legkülönfélébb pontjain dolgozni. Szerencsémre mindenhol a legmagasabb szinten lehettem edző, de Afrikában, Belgiumban, Litvániában, Skóciában is tanultam sok mindent. Ezeken a helyeken pont ugyanannyira tehetségesek a játékosok, mint itthon. Hozzáállásban, a képzésükben, amivel segíteni tudunk nekik, még javulnunk kell - tette hozzá.
Emlékeznek a jugoszlávok elleni 1997-es lemészárlásunkra? Megnéztünk, hogy kivel mi történt azóta!
2015. 10. 15. 14:35
A lengyel élvonalban szereplő Legia Warszawa, Nikolics Nemanja csapatának Facebook-oldalán csütörtök délután jelent meg egy magyarul írt üzenet, amelyben szurkolnak a válogatottunknak a pótselejtezőn.
„Sziasztok magyar barátaink! Nagyon szorítunk, hogy megnyerjétek a pótselejtezőt és így találkozhassunk az EURO 2016-on! Üdvözlet Varsóból!” – áll a Facebookon.
2015. 10. 15. 13:55
- 17:45 A nemes cél vagy a jó elérés sem jogosít fel a közönség tudatos megtévesztésére – reagált a Magyar PR Szövetség a menopauzás médiahackre
- 17:30 „Ha egy medve megjelenik az utcán, azonnal lelövetem” – támadás ért egy nőt, aki gyerekét vitte az iskolába
- 17:24 Szoboszlai Dominik visszatért, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 17:17 Ólommal mérgezték az ételeket egy óvodai menzán Kínában, életfogytiglant kapott a vezetője
- 17:00 Éjjellátó strapatelefon és mobil, ami e-book olvasó is egyben – leteszteltünk hat újabb okostelefont
- 16:38 Súlyos sérülést szenvedett Rossi nagy felfedezettje, vége a szezonjának
- 16:25 Bilincsmise előtt kérdezték meg Orbán Viktor anyját, szokott-e fiáért imádkozni – íme a válasz
- 16:25 A DM is bocsánatot kért a menopauzás médiahack miatt
- 16:10 Így vadászták le a Luftwaffét az angliai csatában
- 16:09 Magyar Péter hétfőn ismerteti a 2027-es költségvetést
- 15:56 17 országból próbálja visszaszerezni a NAV a gázmaffia eltüntetett 67 milliárdját
- 15:41 Ezért ne tároljuk a diót és a mogyorót megpucolva télre
- 15:34 Orbánék reagáltak a Koncz Zsófia elleni feljelentésre: színvonaltalan, valótlan, rágalom
- 15:33 Kigúnyolták, bosszúból bombariadóval fenyegetett egy budapesti iskolát egy 17 éves fiú
- 15:13 Aligátor ölt meg egy horgászt Floridában
- 12:12 Kínosan kerülte a riporternő merész dekoltázsát a cseh futballedző
- 07:38 Meghalt Kuna Károly
- 11:01 Vagyonadó: megsaccoltuk, mennyit fizethetnek az ország leggazdagabbjai
- 10:51 Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne
- 09:00 24/7: Ezt üzente Bajnai Gordon a feleségemnek a Magyar-kormányról
- 14:26 Ezt kérte Zelenszkij négyszemközt Magyar Pétertől
- 05:53 Feljelentést tett a miniszter Koncz Zsófia választási kampánya miatt
- 14:33 Palvin Barbara hat héttel a szülés után a Victoria's Secret kifutóján tér vissza
- 13:59 Elképesztő kincsek kerültek elő egy elpusztított magyar városból
- 06:20 Jegyet kell venni a ma nyíló DPK-táborba – Orbán Viktor nem szerepel a programban