A válogatott középpályás már korábban jelezte, hogy visszatérne Magyarországra, és jó esély van, hogy ismét a DVTK-ban játszik.
Egy török lap keményen kritizálja a Bursaspor magyar szélsőjét – a fizetés sok, a teljesítmény kevés, állítják.
Pep Guardiola az idény végén otthagyja a Bayern Münchent és minden valószínűség szerint a Manchester Cityhez szerződik. Helyére Carlo Ancelottit ülteti le a német vezetőség. Angol lapok tudni vélik, hogy a spanyol edző Luis Suárez megszerzésével kedveskedne új kenyéradójának.
A Barcelonával kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Guardiola 2013-ban érkezett Münchenbe, ám nem kívánta meghosszabbítani 2016 nyarán lejáró szerződését. A németeknél sem kell szégyenkeznie a trénernek: két bajnoki cím mellett megnyerte a klubvilágbajnokságot, az európai Szuperkupát és a Német Kupát.
A Daily Star továbbment, a lap értesülései szerint Guardiola a Barcelona szupersztárjával, Luis Suárezzel kedveskedne a Manchester Citynek, akiért akár 140 millió fontot sem sajnálna kiadni. Az üzlet nyélbeütésében sokat segíthet, hogy az uruguayi csatár ügynöke Pere Guardiola, Pep testvére - írja a digisport.hu
2015. 12. 22. 10:42
A ghánai középpályás januártól ismét az AC Milan játékosa lesz.
2015. 12. 22. 10:35
Vincenzo Iaquinta, a Juventus korábbi labdarúgója nagy bajban van. Mint kiderült, ő is segíthette az egyik hírhedt maffia terjeszkedését. Olaszországban 140 embert gyanúsítanak a ’Ndrangheta délolasz bűnszervezet segítésével. A vád szerint a csoportosulás észak-olaszországi terjeszkedésében nyújtottak támogatást. Számos jelentős maffiafőnökön és üzletemberen kívül egy ismerős név is fellelhető a hosszú lajstromon, mégpedig a 2006-os világbajnok olasz focistáé, Vincenzo Iaquintáé - írja a blikk.hu
Erősen gyanítják, hogy a csatár engedély nélkül tartott lőfegyvert, és apjával egyetemben szoros kapcsolatban áll a világ kokainkereskedelmének jelentős részét felügyelő ’Ndrangheta-val. A per márciusban kezdődik.
2015. 12. 22. 10:25
A Manchester City 2-1-re kikapott az Arsenal vendégeként a Premier League hétfő esti rangadóján. Az Ágyúsok szurkolói nem csupán csapatuk remek teljesítménye miatt szórakozhattak jól, hanem a vendégek belga játékosa, Kevin De Bruyne első félidei szerencsétlenségén is. A középpályás egy szögletet akart gyorsan elvégezni, de a nagy kapkodásban játékszer helyett a szögletzászlót rúgta telibe. Íme a mókás jelenetsor!
2015. 12. 22. 10:14
Angol sajtóhírek szerint a Premier League-ben szereplő Aston Villa szemelte ki magának a magyar válogatott gólvágóját.
Szavazott a Rangadó.hu, kik legyenek ott a jövő nyári franciaországi tornán.
A német Rhein-Neckar-Zeitung hétfői cikkében arról ír, hogy a Hoffenheim magyar támadója, Szalai Ádám távozni akar csapatától. A Bundesligában sereghajtó Hoffenheimben a válogatott támadó az ősszel mindössze négy bajnokin lépett pályára, ezekből csupán egyszer kezdőként.
Nem csoda, hogy Szalai váltani szeretne a télen, hiszen ha továbbra sem játszana klubjában, akkor veszélybe kerülne a jövő nyári, Európa-bajnoki szereplése.
Hangya Szilvesztert a négynapos összetartás tapasztalatairól kérdeztük.
2015. 12. 21. 18:53
December 28-án ismét jótékonysági gála lesz a koraszülöttek támogatásáért.
2015. 12. 21. 18:31
Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője érdekes fogadást kötött az egyik televíziós műsorvezetővel, ugyanis ígéretet tett, ha megnyerik a Német Kupát, kékre festi a haját.
A magyar szakember az RBB csatorna műsorában édesapjával, idősebb Dárdai Pállal beszélt pályafutásáról, valamint arról, hogy most nyolc napra „kikapcsol”, a családjával pihen majd, és csak január 3-án áll újra munkába. Dárdai végül a műsorvezető Jessy Wellmerrel egyezett meg abban, hogy a Hertha kupagyőzelme esetén kékre festi a haját, ellenkező esetben az újságíró a berliniek egyik találkozóján a csapat kabalafigurájának, Herthinónak öltözik be.
Dárdai Pál csapata a Nürnberg legyőzésével jutott a legjobb nyolc közé a Német Kupában, a negyeddöntőben február 10-én pedig a Heidenheim együttesével találkozik.
Lionel Messi már korábban is összetűzésbe került hazája futballdrukkereive. Eddig azonban csak verbálisan bántották, azaz sértegették a lelátóról. Leginkább azt rótták fel neki, hogy az argentin válogatottban nem képes olyan kiváló teljesítményt nyújtani, mint a Barcelonában.
Most azonban elfajult ez az ellentét, hiszen a vasárnapi klubvilágbajnoki döntő után – amelyet többek között Messi egy góljával a katalán csapat nyert meg 3-0-ra a Buenos Aires-i River Plate ellen – az egyik fanatikus a repülőtéren a sztár közelébe férkőzött és leköpte őt. Csapattársa, Luis Suárez, és a szintén argentin Javier Mascherano, illetve a vezetőedző Luis Enrique lépett közbe, hogy ne legyen nagyobb balhé.
River fans spat at Messi at the Tokyo airport. Suárez, Masche came to defend him
Fucking cunts. This is too much pic.twitter.com/Ir9mBJVpF8— Messi Stats (@MESSlSTATS) 2015. december 21.
A madridi illetőségű sportnapilap, az AS azt is tudni véli, hogy a Messi megütötte az illetőt, de ezt más forrás nem erősítette meg.
2015. 12. 21. 17:38
A hollandnak a soron következő két bajnokiját muszáj megnyernie; a vezetők állítólag már tárgyaltak a Speciel One-al.
2015. 12. 21. 17:19
Nagy Ádám a Premier League-ben vagy Olaszországban most még szenvedne.
Megelőzi Higuaínt, Lewandowskit és Vardyt is.
2015. 12. 21. 16:16
A Liverpool magyar kapusa szerint a csatár a kezéből rúgta ki a labdát.
Az orvosok sem tudták megállapítani a baj forrását.
Nem gondoltam, hogy néhány hónap alatt új otthonra találok – jelentette ki a támadó.
2015. 12. 21. 15:26
Átalakul a keret Csákváron.
Legendás mérkőzése volt az 1966-os angliai vb-n 3-1-es győzelemmel zárult Magyarország–Brazília csoporttalálkozó.
A legjobb magyar játékvezető az Eb-ről, a felkészülésről és a hazai sporik jövőjéről beszélt.
2015. 12. 21. 12:47
A Békéscaaba, a Puskás Akadémia és a Vasas harmatos őszt produkált.
2015. 12. 21. 12:30
- 03:38 Baráth Péter újra betalált, szárnyal az új szezonban
- 22:15 Három kulcsembere is megsérült Pakson, mégis nyerni tudott a Debrecen
- 22:00 Szórakoztató még 14 évad után az X-Faktor, vagy már csak hálni jár belé a lélek?
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 21:37 Boldogan mulattak, amikor egyszer csak lángra kapott a terem: 22 halott egy kongói esküvőn
- 21:31 Az utolsó húsz percben öt gólt dobott, mégis simán nyert a BL-ben az ETO
- 21:13 Ha nincs közfelháborodás, nem jut el az ügy a Kúriáig – fordulat a Képzőművészeti Egyetem kollégiumában történt szexuális erőszak ügyében
- 21:08 Vitézy: Új tram-train rendszer jöhet Miskolc körül
- 20:50 Lautaro Martínez 91. perces góllal előzte meg Nyers Istvánt az örökranglistán
- 20:24 A nap hírei - 2026. 09. 05.
- 20:22 Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
- 20:06 Memóriavesztés, lavinák, abúzus és egy rossz vicc – ezeket olvastuk augusztusban
- 19:41 Soha nem látott még a világ ilyen Bundesliga-újoncot
- 19:36 Ötöslottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 19:29 Miss World 2026: a dominikai indulót választották a világ legszebbjének
- 17:58 „Vissza kell nyerni a fiatalokat”: a jobboldal újraszervezését sürgették a Kossuth téri kormányellenes tüntetésen
- 16:42 Tóth Gabi visszaszólt az érettségijén gúnyolódó Puskás-Dallos Boginak
- 19:29 Miss World 2026: a dominikai indulót választották a világ legszebbjének
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 19:36 Ötöslottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 19:16 Megszületett Natalie Portman harmadik gyereke – már fotó is van róla
- 15:54 Maszkos férfiak támadtak egy Kubatov Fradivárosát kritizáló szerkesztőre
- 17:01 Miért nem lehet több helyen fürdeni a Dunában?
- 21:37 Boldogan mulattak, amikor egyszer csak lángra kapott a terem: 22 halott egy kongói esküvőn
- 14:59 Hétfőtől négy új helyettes államtitkár állhat munkába