SPORT
A Haladás, az MTK és a Paks sem kell, hogy szégyenkezzen, kérdés, akarnak-e ennél többet.
Ötletes reklámfilmet forgatott egy autógumi gyártó cég az AC Milan néhány játékosával. A labdarúgók egy meglehetősen dekoratív hölgy segítségével kaptak el két rablót. A kisfilmben egy bikinis lány Keiszuke Honda, Riccardo Montolivo, Mattia De Sciglio és Ignazo Abate társaságban fotózáson vesz részt az utcán, amikor két motoros símaszkban, jelentős készpénzzel a kezében menekül a tett helyszínéről. A Milan-focisták viszont ezt nem hagyják szó nélkül, a lengén öltözött hölgy pedig autóval veszi üldözőbe a bűnözőket
2015. 12. 23. 11:14
Kétségtelenül fiatal – még mindig csak alig 21 esztendős – Ádám Martin, a Vasas-szurkolók egyik kedvence, akinek azonban a nyáron csaknem abba kellett hagynia a labdarúgást.
Ádám 17 évesen, 2012 októberében debütált a felnőtt csapatban, az NB II Keleti-csoportjában az Újpest II. ellen. Majd 2013. március 10-én megszerezte első felnőtt gólját is a Cegléd elleni 3-1-es győzelem alkalmával. Az NB II-es bajnokcsapat 2014–2015-ös évadában már hét gólt szerzett, amiből ötöt idén tavasszal, és ezzel oroszlánrészt vállalt a feljutásból. Vajon melyik Vasas-szurkoló tudná feledni a Soroksár elleni 93. percben szerzett győztes gólját (1-2) vagy a Sopron elleni hosszabbításban lőtt kapásgólját, ami egy pontot ért (3-3)?
A játékos a Vasas honlapjának adott interjút, melyből kiderült, nyáron bizony veszélyben volt a labdarúgó-karrierje.
– A nyári felkészülést nagyjából végigcsináltam, de a bajnokságot megelőzően fokozódtak a problémák, egyre fáradékonyabb voltam, légszomjjal küszködtem. A futásoknál jött elő, és addig fajult, hogy gyakorlatilag két sprint után le kellett állnom, mert elfogyott a levegőm. Emiatt sorra vettem részt orvosi vizsgálatokon. Szinte egész Budapestet végigjártuk orvosról-orvosra, mert nem tudtak semmi konkrétummal szolgálni. Annyit tudtak mondani, hogy ezzel a légszomjjal nem tudnak mit kezdeni, majd magától elmúlik. Nagyon kemény időszak volt ez nekem, ráadásul az egyik orvos azt is mondta: kilencven százalék esélyem van arra, hogy a labdarúgást is abba kell hagynom – mondta Ádám Martin.
A szakemberek nem tudtak segíteni, de szerencsére a Vasas szakmai stábjának támogatása mellett sikerült kilábalni ebből az állapotból.
– Az orvosok ugye semmi konkrét gyógymóddal nem szolgáltak. Még pszichológusnál is jártam a tanácsukra, úgy gondolták, pszichés eredetű betegségről lehet szó, de a lélekbúvár szakember sem állapított meg semmi konkrétumot. Erőt vettem magamon, kizártam azt a gondolatot, hogy akár a karrierem is veszélyben lehet. Ez a gondolat nem hagyott nyugodni, és elkezdtem szépen fokozatosan edzeni. A csapat, az edzői stáb is nagy segítségemre volt, mind Szanyó Károly, mind pedig a csapattársaim mellettem álltak és támogattak. Szerencsére jól alakult a vége, hiszen mostanra ez teljesen elmúlt és így az őszi szezon végére százszázalékos állapotba kerültem.
A játékos hátrányba került a társaival szemben, fel kellett zárkóznia a többiekhez. Nehéz időszakként élte meg ezt a periódust.
– Eleinte nem is állhattam edzésbe, megtiltották az orvosok. Majd elkezdtem fokozatosan edzeni, lépésről-lépésre, de ha előjött a légszomj, akkor le kellett állnom pihenni. Majd idővel egyre jobb lett, egyre többet tudtam futni pihenés nélkül, végül a szezon utolsó harmadára rendbe jöttem, jó állapotba kerültem, és így a bajnoki mérkőzéseken is egyre több lehetőséget kaptam.
A pályára visszatérő játékos góllal, gólpasszokkal bizonyította, helye van a csapatban. A teljes interjúban erről is beszél, csak úgy, mint a csapat őszi szerepléséről.
Az nem újdonság, hogy David Beckham, a Manchester United és a Real Madrid korábbi klasszis futballistája Miamiban tervezi egy futballcsapat létrehozását. Elképzelése alapján az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) rajthoz álló együttese európai világsztárokkal rögtön élcsapattá szeretne avanzsálódni. Beckham tehát nemcsak a pályán, hanem azon kívül is rendkívül ambiciózusnak tűnik. A Bild szerint rögtön meg is van Becks első kiszemeltje: a Paris Saint-Germain kiválóságát, korábbi csapattársát, a svéd Zlatan Ibrahimovicot szeretné leigazolni.
– Kötelezném rá, hogy nálunk játsszunk – jegyezte meg viccesen a PSG támadójáról Beckham.
Nagy kérdés, hogy Ibra miként reagál a modellként is dolgozó brit exfocista szavaira, hiszen korábban azt nyilatkozta, szíve szerint visszatérne szülővárosába, Malmöbe, és ott focizna karrierje végén.
A korábbi hírek alapján Beckham 2017-re tervezi, hogy bemutatkozik klubja az MLS-ben, de egyelőre még azt sem lehet pontosan tudni, hol lesz a stadionja, és hogy mi a hivatalos neve a csapatnak.
forrás: blikk.hu
2015. 12. 23. 10:09
Először nem szerettei körében ünnepli a karácsonyt Bálint László, az FTC korábbi válogatott futballistája.
Vida Krisztofer bízik benne, hogy elindul felfelé a pocsék őszt záró csapata.
Akár órákon belül meneszthetik Rafa Benítezt.
2015. 12. 23. 09:07
Martin Skrtelnek beszakadt a térdszalagja.
2015. 12. 23. 08:32
Jose Mourinho ügynökének állítása szerint a Manchester United nem tett ajánlatot a Chelsea egykori menedzserének az Old Trafford kispadjának átvételére. Jorge Mendes azt követően nyilatkozott ügyfelét illetően, hogy Mourinho következő állomáshelyeként egyre élénkebben emlegették a Manchester Unitedet, miután az előző hétvégén vereséget szenvedtek a Norwich Citytől, amely már sorozatban hatodik mérkőzésük vot győzelem nélkül.
Louis van Gaal a Kanárik elleni betlit követően elismerte, pozíciója megingott a hússzoros bajnokcsapat élén, és veszélybe kerül állása, ha rossz sorozatuk folytatódik, azonban most Mendes tagadta azokat a pletykákat, miszerint a Chelsea-től nemrég menesztett menedzser ülhet le a holland esetlegesen megüresedő helyére.
- Nincs semmi. Nem tudjuk, mit hoz majd a jövő, de jelenleg nincsen semmilyen megállapodás. Hivatalos megkeresésünk sincs, így ez sem igaz - mondta Mendes a Globoesporte-nek.
A Manchester United felsővezetése kedden Londonban ülésezett, de úgy tudni, nem Van Gaal jövője volt az összejövetel célja, hanem a klub kereskedelmi ügyeiről esett szó - írja cikkében a Skysports-ra hivatkozva a manutdfanatics.hu
Bár nyilvánvalóan a klubot első szezonjába a Bajnokok Ligájába visszakormányzató menedzser helyzete is szóba került, nem volt jelen az összes olyan személy, aki dönthetne jövőjét illetően.
Akik azt vizionálták, hogy netán Mourinho személye volt az oka a fővárosi találkozónak, azoknak kiábrándító lehet az az információ, hogy a Chelsea-től való menesztését követően a Brighton - Middlesbrough másodosztúlyú bajnokin nézőként résztvevő edző ma már hazájában, Portugáliában volt családja társaságában.
2015. 12. 23. 08:21
Torghelle a második, de olyan is van a dobogón, aki csak fél éve van itt.
2015. 12. 23. 08:18
Mint mondta, az ificsapatoknál is működött az, ami most a Herthánál.
Sérülés esetén jöhet az ideiglenes csere?
Ez lenne csak a nagy dobás: a Kleinheisler László ügyeit egyengető menedzser a Rangadónak elárulta, a futballista és ő is egy Bundesliga-csapatról álmodik.
Naná, hogy a magyar csatárt választották meg az ősz legjobbjának a lengyel Legia Warszawánál.
Le a kalappal a korábbi válogatott előtt, aki most a szemészeti rendelő felújítását segíti.
2015. 12. 22. 16:11
A korábbi NB I-es Németh Gábor szerint semmi sincs veszve a múlt hétvégi hiba után.
Emlékezetes meccseket tűz képernyőjére az ünnepek alatt a Sport TV.
2015. 12. 22. 15:24
Maxime Lestienne és Jeroen Zoet kezén is bilincs kattant az eindhoveni éjszakában.
2015. 12. 22. 15:19
A Real Madrid portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo az alábbi videóban mindenkit körbevezet káprázatos házában, amelynek kertjébe még focipálya is található. Kukkantson be velünk a világsztárhoz!
2015. 12. 22. 14:39
A Diósgyőr és a Debrecen várakozás alatt teljesített, a Honvédnál legalább néhány fiatal mutatott valamit.
2015. 12. 22. 13:53
Az Arsenal chilei támadójának kiújult a korábbi combsérülése.
2015. 12. 22. 13:02
Kovács Zoltán sportigazgató elmondta, bajnoki ezüst és kupagyőzelem a tavaszi cél.
Az átigazolási-, felkészülési időszak és a tavaszi szezon indítása a szakmai stáb mellett, a vezetőség számára is jócskán biztosít tennivalót. A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. 2015. december 18-án (pénteken) maratoni közgyűlésen vitatott meg több operatív, a szervezet további, megfelelő működése szempontjából halasztást nem tűrő témát – számolt be a klub honlapja.
A közgyűlésen a legfontosabb kérdés az új igazgatósági tagok megválasztása volt. A többségi tulajdonos (Békés-Drén Kft.) ügyvezetőjeként Barkász Sándor személye továbbra is változatlan maradt, új tagként a másik tulajdonos – Békéscsabai Önkormányzat – Kozma Jánost, valamint a Békés-Drén Kft. llyés Tamást delegálta. Az igazgatósági tagok ezután külön tanácskoztak és egyhangú szavazással Kozma Jánost választották az igazgatóság elnöki pozíciójára.
– Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége jelölt erre a megbízásra. Civilben a Békéscsaba Vagyonkezelő ZRt. vezérigazgatójaként dolgozom, így a létesítmények fenntartásáért, fejlesztéséért felelős gazdasági társaság elnökeként tisztában vagyok azzal, hogy a részben önkormányzati tulajdonú klub igazgatásával, még több feladatot vettem a vállamra. A pozíció betöltésével a vezetőség azon szándékát szeretném támogatni, amely a város és a klub még szorosabb együttműködésére irányul. Gyakorlatilag egész életem folyamán valamilyen módon kapcsolatban álltam a labdarúgással és tudom, hogy nem éppen a leghálásabb időszakban kerültem a társasághoz – de ettől függetlenül örülök, hogy ilyen módon is segíthetem a továbbiakban a klub céljainak elérését. A tulajdonosok a felügyelőbizottsági tagok számát négytagúra bővítették, új tagként Váradi Zoltánt üdvözölhetjük a bizottságban. Az ülésen egyhangú célként fogalmaztuk meg első osztályú csapatunk kieső helyekről való elmozdítását. Szóba került az ehhez szükséges játékosállomány megfelelő szintre fejlesztése, érintettük az utánpótlás helyzetét, valamint kilátásba helyeztünk bizonyos strukturális és személyi változásokat is – számolt be a lapnak Kozma János.
Az új igazgatóság egyértelmű célként fogalmazta meg az első osztályban maradást, amiért minden rendelkezésére álló eszközt mozgósítani fog. Új elnökünk a hétfői napot már a klubban töltötte: tájékozódott személyügyi kérdésekben, tisztázásra kerültek bizonyos szerepkörök, valamint néhány feladatra új felelősök kijelölésére is sor került. Kozma János egyúttal szemlét tartott a centerpályán és megbeszélést folytatott dolgozóinkkal is.
A válogatott középpályás már korábban jelezte, hogy visszatérne Magyarországra, és jó esély van, hogy ismét a DVTK-ban játszik.
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 17:19 Magyar úszók rekedtek Ománban a légtérzár miatt
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:51 Pofon a javából: Elek Gábor csapata 11 góllal kapott ki az NB I-es rangadón
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:57 Szoboszlai útját járta, Amorim távozása óta szárnyal a MU csodacseréje
- 07:43 Az USA és Izrael megtámadta Iránt, a Forradalmi Gárda lezárta a Hormuzi-szorost
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról