Benjamin Sesko Manchester United Premier League
Liefering, Salzburg, Leipzig, majd irány a Premier League. Ismerős karrierút? Nem, ez a cikk most nem Szoboszlai Dominikről szól, hanem a szlovén Benjamin Seskóról, aki Rúben Amorim távozása óta nagyon belelendült a gólszerzésbe – még úgy is, hogy Michael Carrick rendre csereként küldi pályára.
Családi botrány a Bayern München labdarúgócsapatánál. A német gárda világbajnok védője Jerome Boateng újra apa lett. A baj csak az, hogy nem a jelenlegi párjától. A német napilap a Bild információja szerint a közlemúltban kisfia született a Bajnokok Ligája-győztes és vb-első futballistának. A párjával, Sherin Senlerrel már eddig is volt két kislányuk, azonban nem az ő családjuk bővül most, hiszen a napokban megszülető egyelőre ismeretlen nevű kisfiú egy másik nőtől van. A történet meglehetősen furcsa, ugyanis Boateng 2007-óta alkot egy párt kedvesével, s jelenleg is együtt vannak. Azonban 2015 januárjában szakítottak, s ekkor a focista összejött egy másik nővel, akit a jelek szerint teherbe ejtett. Még ezzel sem lett volna gond, azonban az elmúlt év végén újra összejött régi párjával, így a most megszülető gyermek törvényen kívüli. Egy újabb csavar a történetben, hogy Jerome Boateng örül is állítólag a kisfia születésének, s nem szégyenkezik. Ugyanis amikor kibékült jelenlegi partnerével, nyílt lapokkal játszott, s előre közölte vele, egy másik nő gyermeket vár tőle. Ennek ellenére visszafogadta Sherin, s a közösségi oldalakon közzétett fényképek alapján boldogok is együtt, nem zavart be a képbe az újszülött kisfiú. forrás: blikk.hu
2016. 01. 14. 10:09
Szerda este az AC Milan 2-1-re legyőzte a Carpi együttesét az Olasz Kupában. A milánóiak első találatát a kolumbiai Carlos Bacca jegyezte, aki hidegvérrel, rabonázva lőtte a hálóba ziccerét. Íme
2016. 01. 14. 10:02
Hivatalosan zárt kapuk mögött rendezték meg a Diósgyőri VTK első 2016-os felkészülési mérkőzését, de a Szinva-töltésről mintegy háromszázan nézték az új vezetőedző, Egervári Sándor bemutatkozó találkozóját – számolt be a Borsod Online. Volt hiányzó bőven a diósgyőrieknél, hiszen sérülés, műtét miatt nem készülődött a Lokomotíva Kosice elleni összecsapásra Halmai Ramon, Tamás Márk, Miroszlav Grumics, Egerszegi Tamás és Koman Vladimir sem. Ott volt a stadionban a kerettel együtt edző Elek Ákos is, ám a középpályás helyzete továbbra sem volt rendezett (nem oldódott meg még a papírmunka kínai klubjával, a Csangcsun Jatajjal), így ő emiatt nem lett bevethető. A szurkolók hiányolták a bosnyák balhátvédet, Senad Huszicsot is, a lap úgy tudja, hogy ő más okok miatt volt mellőzött, igaz civilben feltűnt a pálya mellett. A 25 éves bekk még 2013 nyarán érkezett az Andrássy útra az NK Zvijezda Gradacactól 2+1 évre, a DVTK 2015 júniusában életbe léptette az opcióját, így a futballista maradt. A találkozón szinte végig a Diósgyőr akarata érvényesült, a 2-0-s siker lehetett volna még nagyobb is. – Ahhoz képest, hogy a második hét elején vagyunk, helyenként, különösképpen az első félidőben, megfelelő volt a játék – fogalmazott a lefújás után Egervári Sándor. – Az a ritmusváltás, amit szerettünk volna hozzátenni, azt visszakaptam, és kértem az agresszív labdaszerzést, ezt is, illetve jó, szervezett védekezést valósított meg a csapat. Kidolgoztunk nagyon sok helyzetet, ez már egy pozitívum, az, hogy nem sikerült egy részüket értékesíteni, annak az az oka, hogy fáradt lábak vannak, mert délelőtt is volt edzés. A majdnem teljes „sorcsere” után szinte két támadóval rohamozott a Diósgyőr, Takáccsal és Griffiths-szel. – Az összeállításból ez következett, hiszen mind a ketten élcsatárok, ebben volt egy négy-négy-egy-egyes lehetőség is, ami azt jelenti, hogy Takács mélyebbről való megindulással próbálta a feladatát megoldani. Igen, ez másabb volt, mint a „kis” Bogesszel, aki egy klasszikus játékszervező, ott, akkor több helyzetet tudtunk kialakítani, mert a szervezéshez értők közül többen voltak a pályán – válaszolta a felvetésre Egervári Sándor. A szakvezető hozzátette még azt, hogy akik nem játszottak, azok is megkapták a maguk feladatát, terhelését, majd az Elek-üggyel kapcsolatban kifejtette: – Várjuk a megoldást, immár tíz napja, elsősorban a kínaiakon múlik, az itteni klubvezetés mindent elkövetett azért, hogy akár már holnap hivatalosan a játékosunk legyen. Benne van a törökországi edzőtáborba utazó keretben, remélem, ott már pályára is tud majd lépni – reménykedett Egervári Sándor. A DVTK következő felkészülési találkozóját szombaton 11 órától az NB II-es Budaörs vendégeként játssza.
2016. 01. 14. 09:28
A rossz nyelvek szerint Szima Gábor, a DVSC tulajdonosa az adósságai eltüntetésére fordítja a Balogh Norbert palermói szerződéséből befolyó csaknem 700 millió forintot.
2016. 01. 14. 09:15
Kedden a Kisvárda-Master Good megegyezett az első osztályú Békéscsaba 1912 Előre játékosával, Bagi Istvánnal. A másodosztályú csapat már korábban egyezségre jutott a Békéscsabával, csak a játékos aláírása hiányzott a szerződésről. Bagi kölcsönbe érkezik – számolt be a kisvárdai klubhonlap.
2016. 01. 14. 09:07
Jürgen Klopp a Liverpool edzője nem nevezte az Arsenal elleni mérkőzésre Bogdán Ádámot. Mint ismert a magyar kapus az FA kupa legutóbbi fordulójában kapott gólt szögletből, ami alighanem liverpooli pályafutása végét jelenti. A csütörtök esti Premier League meccsen a kölcsönből visszatérő Danny Ward ült a padon, a Liverpool pedig rendkívül fordulatos meccsen, Mignolet hibáitól tarkítva játszott 3-3-as döntetlent az Arsenal gárdájával.
2016. 01. 13. 21:05
A másodosztályú BFC Siófok a Paksi FC II. ellen lépett pályára szerda délután, megkezdve ezzel az edzőmérkőzések sorozatát a tavaszi nyitány előtt – számolt be a klub honlapja. Motiváltan, jól kezdte a találkozót az NB II-es együttes: az első percben Nagy Dániel lapos bepasszáról Elek centikkel maradt le. Nagy János és Futó átlövéssel próbálkozott, előbbi mellément, utóbbit Csoknyai védte. Sikerült gyorsan megszerezni a vezetést: a harmadik percben Berkit rántották le a jobb oldalon, Nagy Dániel szabadrúgása remekül jött középre, és a kapu előtti kavarodásban végül Elek juttatta fejjel a hálóba a labdát (0-1). A vezetés megszerzése után sem állt le a vendégcsapat, tovább presszingelt: Berki bal lábas lövése nem sokkal ment mellé. A 15. percben ismét Berki került helyzetbe, és ekkor már növelni tudta az előnyt: a gólszerző remek keresztlabdát adott Nagy Dánielnek, aki beívelt a védők mögé, Elek lábán továbbpattant a labda, majd a hosszún érkező Berki a hálóba passzolt (0-2). A hazai csapat megpróbálta felgyorsítani a játékát, és sikerült szépíteniük a 21. percben: egy szögletet követően a középre visszafejelt labdát Bor passzolta a kapuba (1-2). A siófoki válasz gyorsan érkezett: Filipánics kirúgását Elek csúsztatta meg a 25. percben, Berki továbbtette Nagy Dánielhez, aki egyből visszapasszolt hozzá, a siófoki támadó pedig remek ütemben tolta el a labdát a kapus mellett, ami a hazai kapuba gurult (1-3). A félidőben sorcsere következett, Rusvai és Futó maradt fenn a kezdőből. A legnagyobb vendéghelyzet Kovács Dávid előtt adódott, a fiatal Vasas-akadémista ügyesen csapott le egy labdára a paksi 16-oson belül, átemelte azt a kimozduló kapus felett, de nem sokkal mellészállt. A hazai csapatnál Kiss Tamás szabadrúgása jelentett komolyabb veszélyt: a vendégkapus, aki szintén Kis Tamás, a felsőlécre tolta a labdát, és a játékszer végül fölé ment. A hajtós, küzdelmes második félidő hajrájában újabb gólt szereztek a vendégek: Kozma kapott remek labdát a 85.percben a jobb oldalon, beadására nagyszerű ütemben érkezett a második hullámban Futó, és a hálóba fejelt, kialakítva ezzel a végeredmény (1-4).
2016. 01. 13. 19:59
Olvasói sztorik