Benjamin Sesko Manchester United Premier League
Liefering, Salzburg, Leipzig, majd irány a Premier League. Ismerős karrierút? Nem, ez a cikk most nem Szoboszlai Dominikről szól, hanem a szlovén Benjamin Seskóról, aki Rúben Amorim távozása óta nagyon belelendült a gólszerzésbe – még úgy is, hogy Michael Carrick rendre csereként küldi pályára.
A Szombathelyi Haladás csapata felkészülési mérkőzésen 2–0-ra nyert a szlovén másodosztályban szereplő NK Ankaran Hrvatini otthonában. A vasi zöld-fehérek mindkét gólját Szasa Popin szerezte. Felkészülési mérkőzés, Szlovénia: NK Ankaran Hrvatini - Szombathelyi Swietelsky-Haladás 0-2 (0-0) Gólszerzők: Popin (2)
2016. 01. 16. 16:00
Az első félidőben jó teljesítményt nyújtva 4–0-ra nyert az NB II-es Szigetszentmiklósi TK-Erima a Balatonfüred ellen – a mérkőzés után döntés született a próbajátékosokkal kapcsolatban is – tudatta a klub honlapja. Az első félidőben nagy fölényben futballozott a másodosztályú együttes az NB III-as ellenféllel szemben. A vendégek nem is nagyon jöttek át a hazai térfélre, s Kovács János két gólja után Kokenszky Norbert, valamint Vólent Roland is betalált, így a helyzetkihasználásra sem lehetett panasz. Az első félidőben pályára lépett Gubacsi Zoltán is, aki az ősszel az Újpest futballistája volt, de tavasszal a tervek szerint Szigetszentmiklóson folytatja a pályafutását. A fordulás után több próbajátékos, illetve szigetszentmiklósi fiatal is bizonyítási lehetőséget kapott, ám a mezőnyfölény ellenére sem változott az eredmény. – Az első félidőben látottakkal többnyire elégedett voltam – mondta Vágó Attila, a szigetszentmiklósi vezetőedző a lefújást követően. – A második játékrész nem volt az igazi, de ekkor már olyan játékosok voltak pályán, akik eddig még sosem játszottak együtt. A próbajátékosokkal kapcsolatban a szakmai stáb meghozta a döntését. – Irmes Dávid, Kokenszky Norbert, valamint Horváth Péter szerződtetésére teszek javaslatot a klubvezetők felé – árulta el Vágó Attila. – Ők hárman azok, akik érdemben hozzá tudnak tenni a játékunkhoz. A többiektől elköszöntünk.
2016. 01. 16. 15:33
nb2
Óriási formában futballozik Franciaországba való visszatérése óta Hatem Ben Arfa, a Nice szélsője. Az európai futballban hatalmas ígéretként berobbanó játékosnak a Premier League-ben nem jött ki a lépés, de Nizzában hétről-hétre gyönyörű cselekkel és gólokkal véteti észre magát. Péntek este az Angers játékosait kergette az őrületbe, nézzék hogyan A francia bajnokit egyébként Ben Arfa duplájával 2-1-re a Nice nyerte.
2016. 01. 16. 15:15
Ceglédi VSE – Szolnoki MÁV FC 0-2 (0-0) Szolnok, 1. félidő: Hrabina – Erdős, Papp, Vermes, Búrány – Kenderes – Gajdos, Lőrinczy, Nagy I., Lengyel – Balajti. 2. félidő: Szalma – Erdős (Kánya), Tóth M., Papp (Tóth P.), Búrány – Kovács O. – Zvara, Zsdrál, Lőrinczy, Lengyel – Urbin. Gólszerző: Urbin (2)
2016. 01. 16. 15:14
A mai második Gaz Metan Medias elleni edzőmérkőzésen már a harmadik percben vezetést szerzett a Debreceni VSC, amikor Adamo Coulibaly remekül ugratta ki Szakály Pétert, aki előre tört, majd a hálóba lőtte a labdát (1-0). Nem sokkal később a vendégek tizenegyeshez jutottak, ami azonban kapu mellé ment. Ezt az egy lehetőséget leszámítva nem tudtak veszélyesek lenni a medgyesiek, végig a debreceniek irányítottak az amúgy nagy iramú találkozón – számolt be a klub honlapja. A második félidő elején egyenlítettek a vendégek: egy jobb oldali beadás után Alexandru Buziuc az ötös jobb sarkáról fejelt a hosszúba (1-1). A Loki továbbra is támadott, és a 70. percben visszaszerezte a vezetést, amikor Bódi Ádám szabadrúgásból, 18 méterről csavart a jobb felsőbe (2-1). Négy minutummal később Kulcsár Tamás lőtte be a Szakály Pétertől kapott labdát (3-1). A vendégek nem sokkal később szépítettek, de a DVSC-TEVA győzelmét nem tudták veszélyeztetni.
2016. 01. 16. 15:10
FC Ajka – Tatabánya 3-1 (0-1) Vezette: Szalai (Takács, Mohos) Gólszerzők: Major, Pákai, Sowunmi illetve Portilla FC Ajka: I. félidő: Jánosa – Jagodics, Odrobéna, Dobsa, Zsirai – Sándor, Gunther – Bene, Kovács D., Bölcsföldi – Olasz II. félidő: Gőcze – Pál, Császár, Pákai, Zámbó – Horváth, Sándor – Kollega, Stieber, Major – Sowunmi Tatabánya: Amadio – Nacho, Stanisic, Martinez, Giacomini – Pelaglas, Kopunek, Portilla, Giordano Rocco – Garrido, Giordano Marco pályára léptek még: Montrucchio, Aguero, Rocchi, Szabó, Folmer, Katona, Caputo, Romero, Javi Rosa, Farkas
2016. 01. 16. 15:01
Szombaton délután a paksi műfüves pályán játszott felkészülési mérkőzés t a Paks és a Budapest Honvéd együttese. A találkozón hamar megszerezte a vezetést a kispesti csapat, a második félidő elején pedig kettőre növelték előnyüket a vendégek. Tíz perccel a vége előtt végleg eldőlt a mérkőzés, a hazaiak erejéből már csak egy szépítő gólra futotta, a találkozót tehát 3-1-re a Honvéd nyerte. Felkészülési mérkőzés: Paksi FC - Budapest Honvéd 1-3 (0-1) Paks, I. félidő: Molnár Péter - Kulcsár Dávid, Lenzsér Bence, Gévay Zsolt, Szabó János - Papp Kristóf - Kővári Róbert, Kecskés Tamás, Bertus Lajos, Bartha László - Balázs Zsolt II. félidő: Székely György - Bagó Patrik, Asztalos Dávid, Rodenbücher István, Báló Tamás -Kesztyűs Barna - Hahn János, Koltai Tamás, Nagy Richárd, Bor Dávid - Vlasics Dániel. Vezetőedző: Csertői Aurél Budapest Honvéd: Kemenes Szabolcs (Nagy Sándor 46') - Bobál Dávid (Botka Endre 46'), Baráth Botond, Ivan Lovrics (Aleksandar Ignjatovics 46'), Sváb Dániel - Gazdag Dániel (Danmarius Constantinescu 46') - Ikenne King (Nagy Gergő 46'), Dusan Vasziljevics, Djordje Kamber (Eppel Márton 46'), Holender Filip (Hidi Patrik 46') - Vernes Richárd. Vezetőedző: Marco Rossi Gólszerzők: Hahn (89.) ill. Kamber (16.), Vernes (48., tizenegyesből), Contantinescu (82.)
2016. 01. 16. 14:58
Puskás Akadémia II – Aqvital FC Csákvár 1-4 (1-2) Felcsút, 100 néző Gólszerzők: Damásdi, ill. Makrai (2), Lőrincz (2) Csákvár (I. félidő): Kovács A. – Karacs, Csendes, Racskó, Spandler – Pintér B. – Molnár Cs., Nyilasi B., Bakos, Oldal – Makrai. II. félidő: Gróf – Pintér B., Csendes, Dulló, Spandler – Domján, Szalai T. – Karacs, Lőrincz, Bartos – Makrai.
2016. 01. 16. 14:38
Szombaton ebéd után az NB III-as Dabas vendégeként lépett pályára a Békéscsaba. A felkészülési mérkőzés első félidejében nem született gól, majd a második játékrészben betaláltak a hazaiak, akik így 1-0-ra legyőzték NB I-es ellenfelüket. Felkészülési mérkőzés, Dabas: FC Dabas - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0) Gólszerző: Csák Z. Békéscsaba: Mursits Roland, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Thomas Piermayr, Laczkó Zsolt, Takács Péter, Ezequiel Calvente Criado, George Koroudjiev Assenov, Fabio Nascimento de Oliveira, Matus Paukner, Birtalan Botond. Sorcsere: Vadász Viktor, Fehér Zsolt, Huszár Gergő, Juhász György, Oláh László Dávid, Spitzmüller István, Svedyuk Alex Pál, Konyecsni Zoltán vagy Pilán Márkó, Punosevac Bratislav, Tóth Dániel. Készenlétben: Vukašin Poleksić. Vezetőedző: Zoran Spisljak. Dabas: Scheilinger György, Dévai Csaba, Tóth Márton, Lázár Tamás, Lanczkor Gábor, Gáspár Tibor, Domonyi Roland, Hollauer Balázs, Szélpál T., Bozsik Viktor, Száraz A. Cserék: Török K., Kozma Dániel, Komoróczy Kristóf, Kálai N., Surányi Zoltán, Körmöczy Szebasztián, Bárányos Zsolt. Készenlétben: Kállai István, Csák Zoltán, Takács Kornél, Dankó János, Ubornyák József. Vezetőedző: Honti József.
2016. 01. 16. 14:26
Ma két felkészülési mérkőzés szerepel a Loki programjában, mindkét esetben a medgyesi Gaz Metan az ellenfél. Az elsőt már le is játszotta csapatunk, a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult. Kezdetben a vendégek birtokolták valamivel többet a labdát, a 8. percben a vezetést is megszerezték, ám ezt leszámítva veszélyes lehetőségük nem volt. A DVSC idővel átvette az irányítást, az első félidő végén már nagy mezőnyfölényben futballoztak. A folytatásban is a Loki dominált, sok helyzetet dolgoztak ki, és az egyenlítést is összehozták: a szerb próbajátékos, Nemanja Mladenovics szögletét követően Máté Péter fejelt kapufára, a visszapattanót pedig Szatmári Csaba a hálóba lőtte. Ezután még számtalan lehetősége volt a magyaroknak a győzelem megszerzésére, de a helyzetek kimaradtak.
2016. 01. 16. 13:10
Szombaton lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését a másodosztályú bajnokság tavaszi idényére készülő Aqvital FC Csákvár. A január elején Felcsútról érkezett két új fiú, Spandler Csaba és Pintér Bence, valamint a pénteken szerződtetett Csendes Péter mellett ezúttal egy próbajátékos, a korábban a Kozármislenyben, a BKV-nál és Kaposváron is megfordult Karacs Roland is bizonyítási lehetőséget kapott a szakvezetőktől. – A 96-os születésű, 193 centi magas belső védő, Csendes Péter az NB III-as ESMTK-tól érkezett, s már a mi játékosunkként lépett pályára – mondta a klub honlapjának a csákváriak vezetőedzője, Toldi Gábor. – A szélső védőként és középpályásként is bevethető Karacs Roland 23 éves, ő egyelőre edzéslehetőséget kapott, sorsa a jövő héten dől el. Az első edzőmeccs a célját elérte, a betegeken (Baranyai Ádám, Molnár Tibor) és sérülteken (Hajdú Sándor, Fényes Szabolcs, Kocsis Gábor) kívül valamennyi csákvári játékos pályára lépett. Mint az a klubhonlap tudósításából kiderül, különösen biztató, hogy a hazai gólokat fiataljaik, a 18 éves Lőrincz Attila és a 19 esztendős Makrai Gábor szerezték. A Puskás II. erejét bizonyítja, hogy néhány napja 3-2-re legyőzte az NB III-ban feljutó helyen álló Ceglédet.
2016. 01. 16. 13:05
Szombat délelőtt 11 órától az NB II-es Budaörs vendégeként játszott edzőmérkőzést a DVTK csapata. A másodosztály harmadik helyén álló gárda ellen 1-0-s első félidő után 2-0-ra nyertek a diósgyőriek. Felkészülési mérkőzés, Budaörs: Budaörs - Diósgyőri VTK 0-2 (0-1) DVTK: Radoš - Okuka, Lipták, Kovács G., Németh M. - James, Egerszegi - Nikházi, Bognár I., Koman - Bacsa. Csere: Rados helett Antal, Németh M. helyett Eperjesi, Bognár I. helyett Barczi és Bacsa heyett Novothny a 46., Okuka helyett Eperjesi, Kovács G. helyett Kitl, Nikházi helíett Ternován P., Koman helyett Takács T. a 63. percben. Vezetőedző: Egervári Sándor. Gólszerzők: Bacsa (0-10) a 16., Koman (0-2) az 50. percben.
2016. 01. 16. 13:04
Szombat délelőtt a harmadosztályú Monor ellen játszott felkészülési mérkőzést az Újpest együttese. Az első játékrész 3-1-re végződött, majd a második félidőben még kétszer betaláltak a lila-fehérek így végül 5-1-es győzelmet aratott Nebojsa Vignjevics csapata. Felkészülési mérkőzés, Dunakeszi: Újpest FC - Monor SE 5-1 (3-1) Gólszerzők: Perovics, Balogh B., Bardhi, Kabát, Gere
2016. 01. 16. 12:55
Spanyol sajtóhírek szerint a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez kész eladni legnagyobb sztárját, Cristiano Ronaldót, ugyanis a sportvezetőnek elege van a portugál klasszis ellenszegüléseiből. Pérez és CR7 viszonya sosem volt felhőtlen, a királyi gárda első embere szereti megmondani mindenkinek, hogy mit csináljon, a háromszoros aranylabdás sztár azonban nem kedveli, ha főnökösködnek vele szemben. A legnagyobb konfliktus az utóbbi időszakban Carlo Ancelotti elküldése, és az azóta már menesztett Rafa Benítez kinevezése miatt alakult ki köztük. Ronaldo nagyon kedvelte az olasz szakembert, és nem fogadta jó néven, hogy a helyére Benítez érkezett, akivel észrevehetően nem volt jó a viszonya, és ennek többször hangot is adott. Az El Confidencial úgy tudja, hogy az elnök megelégelte Ronaldo állandó lázadásait, az utolsó csepp pedig a pohárban Péreznél az volt, hogy CR7 az Aranylabda-gála előtt Carlo Ancelottira voksolt az Év edzője-szavazáson. A sportvezető ezért úgy döntött, hogy már januárban elengedi legnagyobb sztárját, így még a transzferbüntetés életbe lépése előtt pótolni tudják őt.
2016. 01. 16. 11:24
A Real Madrid csillaga, Cristiano Ronaldo az ünnepeket Miamiban töltötte, és utólag kiderült, hogy nem egyedül érkezett vissza Spanyolországba. A Vea magazin cikke szerint a portugál klasszis egy gyönyörű modell, a kolumbiai Nataly Rincon oldalán tűnt fel, és több fotó is árulkodik arról, hogy igencsak közel került egymáshoz a focista és a hölgy.
2016. 01. 16. 10:59
Kongatják a vészharangot Dunaújvárosban. Az NB I-ből nyáron kieső csapat már a szombati Vasas elleni edzőmeccsre sme áll ki, a hírek arról szólnak, hogy napi gondokkal küszködnek a játékosok, nincs fizetés. A Nemzeti Sport mai számában mindezt meg is erősítették az illetékesek. - Vannak tartozások a játékosok felé, némelyikük napi gondokkal küzd, a jövőnk pedig enyhén szólva is bizonytalan. Aligha lehet csodálkozni rajta, ha idegesek a futballistáink. De le a kalappal előttük, edzenek tisztességgel, teszik a dolgukat, és ők is reménykednek abban, hogy van, lesz jövőnk. A kialakult helyzetre való tekintettel, rendkívüli ülést tart az elnökség, ahol majd döntés születhet a hogyan továbbról. Szponzorációs támogató nélkül nem tudjuk tovább finanszírozni a másodosztályt. Ez a költségvetés talán a harmadosztályra elegendő - nyilatkozta nekik Dobos Barna. Akár a visszalépés is benne van a pakliban? Elképzelhetőnek tartja, hogy az egykori Kohász a korábbi bajnokcsapat visszalépjen és eltűnjön a süllyesztőben? Talán ennek is tudható be, hogy a csapat szerződést bontott Murai Márkkal. Lassan nem csak fizetés, de játékos sincs Dunaújvárosban.
2016. 01. 16. 10:54
Úgy tűnik, már nem Cristiano Ronaldo, hanem Neymar lesz a Paris Saint-Germain focicsapatának első számú átigazolási célpontja a nyáron. A francia L'Équipe szerint a párizsi együttesnek valószínűleg le kell mondania a Real Madridban szereplő portugál világsztár leigazolásáról, hiszen a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) csütörtökön két átigazolási időszakból kizárta a spanyolokat, így aligha adnak el bárkit is a közeljövőben - írja a blikk.hu A francia klub ezért más irányba kezdett puhatolózni, és minden követ megmozgat, hogy a nem túl távoli jövőben csapatában tudhassa Neymart. Érdekesség, hogy a PSG-csapatkapitány Thiago Silva, Neymar válogatottbeli társa a napokban nyilatkozta, hogy Neymart még Leo Messinél is nehezebbnek tűnik megszerezni a Barcától. Szerinte pár év múlva már a brazil zseni lehet majd a futball királya. A L'Equipe egyébként úgy értesült, hogy Robert Lewandowski neve szerepel a második helyen a PSG bevásárlólistáján.
2016. 01. 16. 10:41
Olvasói sztorik