Úgy tűnik, a Manchester United vezetőségének döntése Louis van Gaal jövőjét illetően jóval nagyobb súllyal bír, mint azt korábban a klubnál gondolták volna. Az angol együttes számára nem csak a hétvégi, Crystal Palace ellen vívott FA kupa-döntő miatt lehet fontos a holland mester sorsa. Korábban ugyanis Zlatan Ibrahimovic ügyén keresztül kezdett el érződni egy probléma, aminek újabb fejezete kezdődött a legfrissebb hírekkel. A Dortmund sztárja, Pierre-Emerick Aubameyang ugyanis kijelentette, hogy nem szeretne a Vörös Ördögökhöz igazolni, amíg Van Gaal a klub menedzsere. Minden jel arra utal tehát, hogy a tréner egyedi stílusával kapcsolatos ellenérzések nem csak az Old Traffordon belül erősödnek fel, hanem Európa topjátékosait is elriasztják a csapattól. Így járhat a United Aubameyang esetén is -írja a blikk.hu A gaboni csatár idén 44 mérkőzésen 36 gólt szerzett, amivel számos nagy európai klub figyelmét keltette fel.
2016. 05. 19. 13:21
A barcelonai Mundo Deportivo információi szerint az utolsó fázisba érkezett Neymar barcelonai szerződésének meghosszabbítása. A kontraktusban az eredeti tervekhez képest nőtt a kivásárlási ár és az időtartam is. A tervezett 190 millió eurós kivásárlási árat a hírek szerint 220 millióra változtatták, ami igencsak elüldözheti a brazil zseni után érdeklődő klubokat. Állítólag a katalán klubnál még nagyobb kivásárlási árban gondolkodtak a vezetők, de akartak a Lionel Messi 250 milliós ára közelébe menni, nehogy megsértődjön az aranylabdás argentin klasszis. Neymar a tervek szerint 2022-ig írna alá, ami a maximális időtartam. A gránátvörös-kékek vezetősége abban bízik, hogy a vasárnapi Király Kupa-döntő után nyélbe üthetik az aláírást.
2016. 05. 19. 12:59
Nem várt sokkoló eredménnyel végződött Marco Russ, az Eintracht Frankfurt csapatkapitányának doppingvizsgálata. Extrém magas hormonszintet mértek nála, amit nem dopping, hanem rákos daganat okozott - írja a Bildre hivatkozva az index.hu. Huszti Szabolcs csapattársát még a Darmstadt elleni meccs után, április 30-án vitték doppingellenőrzésre. Az eredményét szerdán hozták nyilvánosságra. A Német Antidopping Csoport számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a növekedési hormon szintje nem tiltott szer, hanem valamilyen betegség miatt magas. Russt kivizsgálták, a vér- és vizeletminták értékei tumor jelenlétére utaltak, aminek a jelenlétét az ultrahang is megerősítette. Azt nem részletezték, hogy hol találtak daganatot, a játékost kedden fogják megműteni. Hiába az orvosi diagnózis, a német ügyészség vizsgálatot rendelt el, Russt a szállodaszobájában kereste fel a rendőrség. A futballistát azonban sem ez, sem a betegsége nem tántorítja el attól, hogy ma este játsszon a Nürnberg elleni osztályozón.
2016. 05. 19. 12:39
A Mirror értesülései szerint az Arsenal vezetői leülnek tárgyalni Theo Walcott-tal a jövőjét illetően, mivel a korábbi hírekkel ellentétben mégsem szeretnék eladni a szélsőt. Walcott felejthető szezont produkált az idén, mindössze egy bajnoki lépett pályára kezdőként, sérülések és erőnléti problémák miatt. A 27 éves villámgyors szélső, akit Alex Iwobi szorított ki a kezdőből, a hírek szerint távozni szeretne, de a klub előljárói ezt megelőzendő tárgyalóasztalhoz ülnének a képviselőivel - írja a goal.com A játékos valószínűleg biztosítékokat akar, hogy a jövőben több lehetőséget kap a kezdőcsapatban, és hogy nem kell a jobb szélen játszania. Az Ágyúsokn mindent megtesznek majd Walcott maradásáért – főleg, hogy Danny Welbeck 9 hónapig nem játszhat –, és a Mirror szerint akár Alexis Sánchezt, Alex Oxlade-Chamberlaint és Kieran Gibbset is feláldoznák az angol megtartásáért.
2016. 05. 19. 12:11
A 11-szeres repülőhollandi-világbajnok Maj­thényi Szabolcsnak nem csak a vitorláshajóban jött be a kormányos szerep, hanem a focipályán is. Középpályást játszik ugyanis a BLSZ IV. osztályában szereplő Than Károly SE-ben. – Hogy milyen játékosnak számítok? Olyannak, aki tud futni – mondta nevetve a Borsnak a 44 éves sportember, és bevallotta, mivel vannak nála jobb rúgótechnikájú játékosok, a büntetőt vagy a szabadrúgást inkább nem erőlteti. – Most elég foghíjas a csapatunk, idén még nem is tudtunk nyerni, így utolsók vagyunk a bajnokságban. Szerencsére kispályán több sikerélményem van, az ottani csapattal ugyanis az élbolyba tartozunk. Persze, ha ez lenne a fő sportágam, komolyabban tudnám csinálni, ám most, hogy elindult a vitorlás idény, még kevesebb idő jut majd a focira.
2016. 05. 19. 10:08
Olvasói sztorik