Benjamin Sesko Manchester United Premier League
Liefering, Salzburg, Leipzig, majd irány a Premier League. Ismerős karrierút? Nem, ez a cikk most nem Szoboszlai Dominikről szól, hanem a szlovén Benjamin Seskóról, aki Rúben Amorim távozása óta nagyon belelendült a gólszerzésbe – még úgy is, hogy Michael Carrick rendre csereként küldi pályára.
Egybehangzó olasz és spanyol lapértesülések szerint Dani Alves, a Barcelona brazil védője a Juventusban folytatja pályafutását. A 33 jobb bekk a hírek szerint már közölte társaival a klubváltást. A Cadena SER rádió és Sky Sports Italia is arról számolt be, hogy a brazil válogatott védő tavalyi szerződéshosszabbítása alkalmával a felek belevették a megállapodásba, hogy a játékos 2016. június 5-ig ingyen távozhat. Dani Alves állítólag élne a lehetőséggel, és a Zebrákhoz szerződik. A klubváltást a hírek szerint a futballista ügynöke is megerősítette, Dani Alves pedig társainak is elárulta már döntését, így már csak a hivatalos bejelentés várat magára. A játékos állítólag angol és kínai ajánlatokat utasított vissza a Juventus kedvéért. A Cadena SER információi szerint a katalánok az Arsenal spanyol jobbhátvédjével, a gránátvörös-kékeknél nevelkedő Héctor Bellerínnel pótolnák Alvest, aki 2008 óta hat spanyol bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert a Barcával.
2016. 05. 26. 08:47
A Torino hivatalos honlapja szerdán bejelentette, hogy kinevezték a csapat új vezetőedzőjét, Sinisa Mihajlovic személyében. A szerb szakember két évre szóló megállapodást írt alá a gránátvörösökkel. Hosszú idő után váltott edzőt a torinói gárda, hiszen az elmúlt öt évben Giampiero Ventura vezette az együttest. Az idei szezonban a 12. helyen végeztek, és ezzel úgy látszik, hogy elégedetlenek voltak a vezetők. Mihajlovic korábban a Bologna, a Catania, a Sampdoria, a Fiorentina, és az AC Milan csapatát is edzette.
2016. 05. 25. 23:59
Athletic Bilbao B.-Alaves 2 A hazaiak kiestek, a vendégek egy győzelemmel letutizhatják a feljutást. Nincs kérdés, 2-es! A baszkok második csapat könnyűnek találtatott a második vonalban, 29 ponttal az utolsó helyen áll, már kiesett. A gárda nem tudta felvenni a bajnokság ritmusát, és novemberig még csak-csak gyűjtögették a pontokat a csíkosak, utána kifulladtak. Formájukról ezáltal el is árultuk, hogy pocsék, hét mérkőzés óta nyeretlen, ebben a periódusban csak kétszer remizett, ötször megégett. A hazai mérlege 5-6-8, kevés gólt rúg, de nem is kap sokat Bilbaóban. A keretben egy védekező középpályás és egy balszélső sérült. Az Alaves 68 egységgel az élről várta a 40. fordulót. A kék-fehérek vendégségben 9-3-7-es mutatót produkáltak, tehát Pepe Bordalas alakulata a túrákon azért sebezhetőnek bizonyult. A formájuk viszont remek! Február elejétől április végéig sokat botladoztak a csíkosak, de a legutóbbi három bajnokijukat megnyerték - stabilizálva helyüket a táblázat élén. A feljutás valóban realitás, a sorsuk a saját kezükben van. Ha ma nyernek Toqueroék, szinte biztos, hogy jövőre a La Ligában szerepelhetnek. A keretbe visszatér egy eltiltását letöltő középpályás, viszont a védelemben lesz kimaradó. Manuék otthon simán 3-0-ra verték a bilbaói fiatalokat, és ezúttal is az Alaves sikerét várjuk. Motiváltabb lesz a látogató, és ez három pontot eredményezhet. Tippünk így. 2-es! HJK-HIFK 1 A listavezető otthon nem ismer kegyelmet - ma sem változtat eddigi szokásán... A HJK-t tavaly letaszították a trónról, csak a 3. helyen zárt Mika Lehkosuo alakulata. Idén viszont vissza akarják szerezni a bajnoki címet a fővárosiak, és eddig ennek megfelelően is teljesítenek. Az élről várják a folytatást, 23 egység áll a nevük mellett, hazai környezetben pedig mind az 5 bajnokijukat behúzták a Sonera Stadium-ban 15-4-es gólkülönbséggel. A formára nem lehet panasz, négyet nyertek sorozatban Athoék. A keretben fontos hiányzó nem lesz, így Morelosék erős csapattal várják a HIFK együttesét. A HIFK egy mérkőzéssel kevesebbet játszott aktuális ellenfelénél, tehát 9 ütközetet követően 9 egységgel a 9. Jani Honkavaara vezetőedző nincs könnyű helyzetben, hiszen brigádja gyenge formát mutat, április vége óta nem tud nyerni, az azóta megrendezett 4 bajnokin csak egy pontot szereztek Sihvoláék. Idegenben 1-1-2-es a mutatójuk, a sereghajtónál nyertek a nyitófordulóban (Kemo 0-2), azóta a Lahtinál tudtak remizni, de a Vaasánál és az SJK-nál kapituláltak. Makeláéknak nagyon össze kellene kapniuk magukat, ám félő, hogy erre nem a Sonerában kerül sor... A HIFK már többször kibabrált a városi riválissal, egymás elleni mérlegük 1-4-0. Ma viszont minden a HJK mellett szól, szerintünk a bajnokaspiráns nem hibázik, és újabb három pontot zsebel be. Tippünk így: 1-es!
2016. 05. 25. 21:20
Az Arsenal együttese hivatalos honlapján bejelentette, hogy leigazolta a Mönchengladbach svájci középpályását, Granit Xhakát. A 23 éves, 41-szeres válogatott irányító vételárát nem hozták nyilvánosságra, de a korábbi sajtóhírek szerint a 43 millió eurót is elérheti.
2016. 05. 25. 13:05
Olvasói sztorik