SPORT
A Videoton középpályása tudja, hogy furcsa lesz nevelőcsapata ellen játszani, de már a fehérvári célok motiválják.
Az OTP Bank Liga 2016–2017-es kiírása szerint július közepén elkezdődik a bajnokság. A Paksi FC élvonalbeli játékosai ezért június nyolcadikán délután megkezdték a felkészülést az előttünk álló idényre – írja a klub honlapja.
A nyári szünet az elmúlt évekhez képest hosszabbra nyúlt, hiszen az utolsó találkozóra április harmincadikán került sor.
A héten még csak napi egy edzésre kerül sor, majd hétfőn orvosi vizsgálat, és utána napi két tréning következik. Az első mérkőzésig sem kell sokat várni, mivel szombaton Kajdacsra látogat a Csertői-csapat, ahol tizenegy órakor kezdődik a mérkőzés.
A Paksi FC felkészülési mérkőzései:
Június 11. szombat, Kajdacs, 11 óra: Kajdacs FC
Június 18. szombat, Kapronca, 18 óra: NK Slaven Belupo (horvát)
Június 23. csütörtök, Ausztria: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Június 29. szerda, Budapest: Kisvárda Master Good
Július 2. szombat, Bozsik-stadion: Bp. Honvéd
Július 5. kedd, Telki, 18 óra: Ross County FC (skót)
Július 9. szombat, Telki, 16 óra: Luton Town FC (angol)
A csatár nem zárkózik el az átigazolástól.
Hangolnak a németek a francia Európa-bajnokságra, a világbajnokok szerda délután egymás ellen gyakoroltak, Toni Kroos pedig egy kosaras akció végén fejjel volt eredményes. Gólörömében a Realos csapattársát, C. Ronaldót másolta. Hiába, szezon közben elégszer látja villogni a portugál sztárt.
Toni Kroos doing the Cristiano Ronaldo in Germany training. pic.twitter.com/9VvCzfZYuF— Footy Vines (@Footy_Vines) 2016. június 8.
Válogatottunk csoportellenfele, Izland a második helyről, Csehország mögött, de Törökországot és az Eb-ről lemaradó hollandokat megelőzve kvalifikálta magát a kontinensviadalra. Az izlandiak legnagyobb sztárja, a Swansea Cityben futballozó Gylfi Sigurdsson a Leicester City bajnoki címéhez hasonlította a szigetlakók által végrehajtott bravúrt.
– Amit a Leicester City véghezvitt a Premier League-ben, az lenyügöző, és szerintem mi is hasonló meglepetést okoztunk a kvalifikációval – nyilatkozta Sigurdsson a Times of Indiának. – De még nem végeztünk, minden lehetséges. A srácok nagyon keményen dolgoznak, a szövetségi kapitányunk fejében pedig ott van a terv. Készen állunk.
Az izlandiak kedden este lépnek pályára először az Európa-bajnokságon, épp a csoport toronymagas esélyese, Portugália ellen.
– Nincs rajtunk nyomás az első meccset illetően. Ha már csak egy pontot tudnák szerezni, az is remek lenne. De a futballban nehéz jósolgatni. Biztos remek érzés lesz Ronaldo ellen pályára lépni – udvarisakodott az izlandi. – Rengetegen nézik majd a meccset, nagy nyomás lesz a portugálokon, főleg Ronaldón. Csak magunkra kell koncentrálnunk, és megpróbálni kihozni a legtöbbet a meccsből.
A magyar válogatott kapusa elárulta, minden lépésüket biztonsági emberek követik.
A támadó hisz abban, hogy a magyar válogatott bejuthat az Eb egyenes kieséses szakaszába.
Az UEFA hivatalos Twitter csatornáján jelentette be, hogy szerda estétől lehet használni a 2016-os Európa-bajnokság hivatalos emotikonjait, azaz az zászlós hangulatjeleket. A mikroblogon tehát mostantól piros-fehér-zöld zászlóval jelezhetik a magyar szurkolók, kiknek a sikeréért szurkolnak a legjobban.
REVEALED: The official #EURO2016 emojis for every competing nation! pic.twitter.com/OAqHjVugc6— UEFA EURO 2016 (@UEFAEURO) 2016. június 8.
Így szurkolhatunk Twitteren Dzsudzsákéknak:
A játékosok piaci értéke alapján értékelték az Eb-résztvevőket.
Honlapunk is beszámolt róla, hogy Cristiano Ronaldo Ibizán saját jachtján töltötte szaadságát, ahol igazi bombázóknak még rúdtáncot is lejtett. Később kiderült, hogy CR7 az egyik hölggyel közelibb kapcsolatba is került, a pletykák szerint a csinos lány a portugál klasszis legújabb barátnője. A kisasszony a kolumbiai Paula Suarez, akinek lélegzetelállító fotóit most megosztjuk olvasóinkkal. Íme!
2016. 06. 08. 18:33
A Poznan védőjét képviselő CMG ügynökség elismerte, szóba került a játékos klubváltása.
Az osztrákok repülőgépe biztonságosan landolt Avignonban, a csapat elfoglalta szállását.
Az osztrák csapat tagjai győzelemre, a szurkolók őrült ünneplésre készülnek nyitásként.
Az elmúlt hetek áradásai után nagyon nagy a kár.
Köpésért, ütésért is büntetett a FB.
Bartossal és Racskóval is közel a megállapodás.
Mihalecz István tovább folytatja az utánpótlásnál megkezdett munkáját, így a felnőtt csapat élére új vezetőedző kerül, akinek a bejelentésére hamarosan sor kerül – tájékoztatta a Zalaegerszegi TE FC honlapját Ágoston Zoltán ügyvezető.
Lejárt a szerződése a csapatkapitány Simonfalvi Gábornak és Koller Krisztiánnak is, ők biztosan nem maradnak a csapatnál. Simonfalvi 2005 és 2008 között, 2011 tavaszán, valamint 2012 és 2016 között játszott a ZTE FC-ben, tősgyökeres zalaiként. Összesen 30 NB I-es meccsen és 87 NB II-es mérkőzésen lépett pályára kék-fehérben. Koller 22 meccsen játszott a ZTE FC-ben.
A mieink csoportellenfele az egységben is bízik.
Értesülések szerint az Emírségek bajnokságában szereplő Al-Wahdával jutott egyezségre.
A belga középpályás azonban nem akar Londonba költözni.
2016. 06. 08. 15:25
A németek, a franciák, a spanyolok és az angolok is két-két játékost adnak az álomcsapatba.
Boateng családja nem vehet részt a francia tornán.
A fiatal támadóhoz a svájci Sion is ragaszkodik, de maradna a Slasknál, ahol megkapta a lehetőséget a bizonyításra.
Eric Bailly a Manchester Unitedhez igazolt.
2016. 06. 08. 14:17
- 00:29 Pintér Sándor: „Ami feladatot kaptam, mindent sikerült megoldani”
- 22:50 Egy 9-1-es sorozat sem volt elég, Párizsban egy góllal kikapott a Szeged kézicsapata
- 21:27 Ezek a hatos lottó február 26-i nyerőszámai
- 21:24 Elismerte a sápi mozdonyvezető, hogy elaludt a 2023-as balesetnél
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 20:03 2017 óta már négyszer nyilvánították halottnak, de még mindig él
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navracsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem