SPORT
A Liverpool kapusa a kék-fehérek hálóőréről, Hegedüs Lajosról is beszélt.
A belga és a walesi sztárok papírformát boríthatnak, Lewandowski a lengyeleket repítené messzire.
2016. 06. 10. 12:15
A Sport.es információi szerint a spanyol bajnok Barcelona minden személyes feltételben megállapodott a Villarreal támadójával, Denis Suárezzel. A 22 éves spanyol csatár lesz tehát a katalánok első nyári igazolása, ha a két klub is meg tud egyezni egymással.
Denis Suárez piaci értékét jelenleg 12 millió euróra becsülik, az előző szezonban 5 góllal és 13 gólpasszal zárt a Sárga Tengeralattjáró becenevű együttesnél.
- Nagyon hiányzik a manchesteri élet! Ott nőttem fel és nagyon sok barátom van ott. Az angolok sokkal nyitottabbak, mint a franciák, teljesen más az ottani kultúra. Ott egy nagy család részese voltam és úgy bántak velem, mint a fiúkkal – nyilatkozta a minap a Juventus francia válogatott klasszisa, Paul Pogba, aki korábban a Vörös Ördögöknél nevelkedett.
Minden bizonnyal a United vezetői is olvashatták a nyilatkozatot, ugyanis a Daily Mirror legfrissebb információi alapján az MU és José Mourinho eltökélt szándéka, hogy visszaigazolja a franciát az Old Trafforda. A hírek szerint a Juventus vezetői közölték az angolokkal, hogy minumum egy 100 millió eurós ajánlaton gondolkodnának el, szóval Mourinhóéknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha Pogbát akarják…
2016. 06. 10. 11:55
Kezdődik az Európa-bajnokság, nem állítottál órát, elaludtál és kénytelen vagy pizsamába menni - viccelődik közösségi oldalán Sky Sport.
2016. 06. 10. 11:54
Péntekre virradó hajnalban Uruguay 1-0-s vereséget szenvedett Venezuela ellen a Copa America második csoportmeccsén, így egy találkozóval a csoportkör vége előtt eldőlt, Suárezék búcsúzni kényszerülnek a kontinensviadaltól. A West Bromwich Albion támadója, José Salomón Rondón szerezte meg a vezetést a venezuelaiaknak a 36. percben, és a hátralevő időben már nem tudtak fordítani az uruk.
Pedig ott volt a kispadon a Barcelona sztárja, Luis Suárez, akit azonban Óscar Tabárez nem cserélt be, mert szerinte a világklasszis táamdó nincs százszázalékos állapotban. A mellőzöttséget a támadó nehezen viselte, és szinte idegrohamot kapott a kispadon.
2016. 06. 10. 11:35
Kulcsfontosságúak lehetnek a rögzített szituációk Guzmics Richárd, a franciaországi Európa-bajnokság nyitányára készülő magyar labdarúgó-válogatott védője szerint.
A nemzeti csapat első hivatalos sajtótájékoztatóján, pénteken Montauroux városában a Wisla Kraków futballistája megjegyezte, szerencséjükre a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs kiválóan végzi el ezeket a pontrúgásokat, az ausztriai edzőtáborban pedig rengeteget gyakorolták a rögzített helyzeteket.
Guzmics újságírói felvetésre reagálva elmondta - az MLSZ honlapja szerint -, megtisztelőnek érzi, ha bárki is vezérnek tartja őt, de négyen alkotják a védelmet, ráadásul a csapat ereje az egységesség, azaz mindenki kiveszi a részét a támadásból és a védekezésből egyaránt.
A sajtótájékoztatón részt vett Korhut Mihály is, aki az osztrákok elleni első találkozóval kapcsolatban megjegyezte, remek játékosok alkotják a rivális keretét, ugyanakkor a magyar válogatott szakmai stábja maximálisan felkészíti majd őket a nyitómérkőzésre.
A válogatott pénteken délelőtt edz, ezt követően átköltözik végleges szálláshelyére, Terre Blanche-ba, majd délután Bernd Storck szövetségi kapitány már itt vezényel tréninget a 23-as keret tagjainak.
2016. 06. 10. 11:28
A legmagasabb szintű terrorkészültség mellett kezdődik az Európa-bajnokság. Az Iszlám Állam támadásokkal fenyeget. Egy hónap rettegés vár ránk? Lehet-e így élvezni a tornát? Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.
A hírek szerint a Deportivo La Coruna érdeklődik a magyar válogatott iránt.
2016. 06. 10. 10:33
"Hol vagytok ISIS?" rigmusokat kiabálták a részeg angol szurkolók.
2016. 06. 10. 10:23
Korhut Mihály nagyot szólt.
2016. 06. 10. 10:01
Nemcsak a labdarúgó-Európa-bajnokságon, hanem azután is komoly feladatok várnak Nagy Ádámra, a bajnok és kupagyőztes Ferencváros középpályására.
A külföldi szakportálok által a kontinenstorna előtt a nagy ígéretek közé beválasztott magyar focista bizonyíthatja, hogy mennyire érett a nemzetközi futballra, illetve az életre, mivel írásbeli érettségi kötelezettségei után a szóbeli vizsgák jönnének. Ám erre éppen június 22-én került volna sor, amikor a magyar válogatott Lyonban utolsó Eb-csoportmeccsét játssza Portugália ellen. Nagy végül Bernd Storck szövetségi kapitány közbenjárásával halasztási lehetőséget kapott iskolájától, a Telepy Károly Testnevelési Általános Iskola és Gimnáziumtól.
– Ilyen esetben, ha valaki nem tud részt venni a szóbeli vizsgán, akkor a vizsgabizottságnak benyújt egy kérvényt, és az iskola igazgatójának a joga, hogy elfogadja és engedélyezze a későbbi vizsgát. Ez pedig azt jelenti, hogy bármikor az elkövetkező években, az érettségi időszakban (május–június, október–november) lehetősége van jelentkezni, és a szóbeli vizsgáit letenni – árulta el a Blikknek Rádi Zsuzsanna, a labdarúgó korábbi osztályfőnöke, iskolai kapcsolattartója.
A Fradi tehetsége tavaly december óta számít a suli diákjának, de ennyi idő alatt is nagyon megkedvelték a zöld-fehér klubbal szoros kapcsolatot ápoló intézményben.
– Ádám a komoly sportteljesítménye mellett a tanulásban is helytállt. Szerény, tisztelettudó, intelligens, komoly célkitűzésekkel rendelkező srác – tette hozzá a tanárnő, aki elárulta, hogy a diákok és a tanárok is közös meccsnézést szerveznek a magyarok találkozóira.
Az ifjú középpályás jó tanulónak számít, pedig nem könnyű megoldani a magolást a sportolás mellett.
– Nagyon nehéz feladat volt az, hogy összehangoljuk a mérkőzéseit, a válogatott összetartásait, valamint a felkészülését az érettségire. Mivel az iskolánk fontosnak tartja a tehetséges sportolók támogatását, így egyéni tanrend által tudtuk a sportolói tevékenységéhez igazítva a felkészülési időpontokat, az osztályozó vizsgáit megszervezni – tette hozzá a pedagógus.
Nagy Ádám egy jó teljesítménynek köszönhetően az Európa-bajnokság után könnyen külföldre igazolhat, de nem kell aggódnia a nyelvtudás miatt, mert angolból kiválónak számít. Tanára szerint a reál tárgyak állnak közelebb hozzá, de humán tárgyakból sem kell szégyenkeznie. Az írásbeli érettségi eredményeiről azonban nem adhattak tájékoztatást.
2016. 06. 10. 09:57
Venezuela válogatottja történelme során először győzte le a tizenötszörös bajnokot a kontinenstornán.
Ezt várja a francia és a román sajtó a ma esti nyitómeccstől.
A magyar középpályást a másodosztályú Kalsruhe vinné.
A portugál szélső visszatér az Old Traffordra.
2016. 06. 10. 08:53
A Forbes magazin listájának első helyén eddig még sosem végzett labdarúgó. CR7 Messit, LeBron Jamest és Roger Federert is előzi.
Silvio Berlusconi szívproblémákkal került kórházba, majdnem meghalt.
2016. 06. 10. 08:14
Dárdai Pál együttese a következő szezonban 23 millió eurós bevételre tesz szert a televíziós jogdíjakból.
A szerethető csapatból Priskinék járását és Király nézését visszük magunkkal, például Franciaországba. Ott jön, aminek jönnie kell. Filmkritika.
2016. 06. 10. 05:55
A közös történelmi múlt miatt is pikáns lehet Dzsudzsákék fellépése a sógorok ellen.
2016. 06. 09. 22:32
A Real Madrid portugál labdarúgója, Cristiano Ronaldo az élre került a legjobban kereső férfisportolók listáján.
A Forbes című gazdasági magazin honlapján csütörtökön publikált összeállítás szerint Ronaldónak tavaly és idén június 1. között összesen 88 millió dollár (24.1 milliárd forint) volt az adózás előtti jövedelme. A klubjától több mint 50 millió dollárt kapott, a reklámbevételei pedig elérik a 32 milliót.
A lista második helyén az FC Barcelona argentin labdarúgója, Lionel Messi áll, aki a becslések szerint 81.4 millió dollárral (22.3 milliárd forint) gazdagodott az elmúlt 12 hónapban, ebből 28 millió a szponzoraitól származott.
A harmadik 77.2 millió dollárral (21.1 milliárd forint) a kosárlabdázó LeBron James, a negyedik pedig – egyben a legjobban kereső egyéni sportoló – a teniszező Roger Federer 67.8 millióval (18.6 milliárd forint).
A golfozó Tiger Woods korábban 12 alkalommal végzett a lista élén, a profi ökölvívó Floyd Mayweather Jr. pedig az elmúlt négy évben háromszor került a legjobb három közé, de Mayweather visszavonult, Woods-ot pedig sérülés hátráltatja. A bokszolót most a 16., a golfozót pedig a 12. helyre rangsorolták.
Ronaldo az első labdarúgó, aki a lista élére tudott kerülni, és a csapatsportágak képviselői közül is csak a kosárlabdázó Michael Jordan állt az első helyen korábban.
Az idei 100-as listán 23 ország, illetve 10 sportág képviselői találhatóak, közülük 65-en amerikaiak, és 26-an baseball-játékosok.
A házigazda lép pályára elsőként az Eb-. Jajj, szegény románok...
2016. 06. 09. 21:40
A német lübennaui állatkert lakója, a Flocke névre hallgató pingvin megtippelte a Németország-Ukrajna csoportmérkőzés (június 12., 21 óra) kimenetelét. A kismadár szerint a világbajnok németek jönnek ki győztesen a párharcból. Flocke feladata az lehet az Eb idején, hogy átvegye Paul szerepkörét. Mint ismert, az internetes körökben komoly népszerűségre szert tevő polip a 2010-es világbajnokság idején a spanyol csapat összes mérkőzését helyesen tippelte meg.
Flocke, a Humboldt penguin, predicts a German victory against Ukraine #Euro2016Photograph: Patrick Pleul pic.twitter.com/dGfe4olm9q— Bek Hobbes (@Greebobek) 2016. június 9.
- 15:19 Tűz volt az Astoriánál, 500 ember hagyta el az épületet
- 15:19 Nyolcmilliós óvadékkal sem szabadulhat Mezei Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 15:03 Szabados Ági a terhességéről: Nem is nagyon hittük el eleinte
- 15:00 Csalási körkép: Magyarországon 2025-ben a jelentett csalások 47 százaléka a Facebookról indult, derül ki a Revolut felméréséből
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 14:44 Szentkirályi Alexandra: Remélem, Hann Bandi bácsi elmegy végre nyugdíjba
- 14:35 Petíciót indít Magyar Péter a gödi akkugyárban történtek miatt
- 14:35 50 ezer forint: ennyi lehetett tavaly átlagban a banki költség az ügyfeleknek
- 14:33 „Lenyűgözött a játéka, érdemes lesz figyelni rá” – a legendás sznúkeres magyar ellenfelét dicsérte
- 14:30 „Integetni fogok, nézegetem őket, és utána húzok a másik szobába” – Kozso így képzeli az apaságot
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 14:19 Mumifikálódott holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában
- 13:50 Orbán elállna Ukrajna támogatásának vétózásától, ha kivizsgálják a Barátság vezetékben keletkezett károkat
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz” – belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor