Péntek délután megtartotta második sajtótájékoztatóját a mieink ellen készülő osztrák válogatott Mallemort városában. Ausztria két játékosa, Jakob Jantscher és Stefan Ilsanker vett részt a sajtóeseményen. A futballistákat természetesen keddi ellenfelükről, a magyar válogatottról faggatták az újságírók. Jantscher a Dinamo Moszkvában együtt játszott Dzsudzsák Balázzsal, és a magyar csapatkapitány kvalitásaira figyelmeztette társait. - Dzsudzsák Balázsnak nagyszerű bal lába van, és nagyon veszélyesek a pontrúgásai, de persze nem csak rá kell figyelnünk. Keményen edzünk és reméljük, hogy jól tudjuk kezdeni a kontinensviadalt. Kedden készen fogunk állni a magyarokra - mondta Jantscher. Az osztrák válogatott sajtófőnöke, Wolfgang Gramann megerősítette korábbi hírünket, miszerint Marc Janko izomproblémákkal küzd, valamint Marko Arnautovic is bajlódik a hátával.
2016. 06. 10. 15:08
Az olasz rekordbajnok Juventus mezeit a 2015-ös szezontól kezdve az Adidas készíti a Nike helyett, ami a több mint 10 millió euróval jövedelmezőbb szerződés mellett új, az eddigiektől merőben eltérő szereléseket is jelent a torinóiak számára. A német cég már korábban bejelentette, hogy a 2016-2017-es idényre igazán formabontó mezekkel készül, a végeredmény azonban minden képzeletet felülmúl. Már a hagyományosabb, fekete-fehér csíkozású hazai mez is eltér némileg az eddig megszokottól, az idegenbeli sötétkék-világoskék váltakozású dressz pedig tényleg rendhagyó. Az igazi sztár azonban a Juventus harmadik számú meze, amely a csapat becenevéhez hűen igencsak "zebrás" lett.
2016. 06. 10. 14:31
Olvasói sztorik