SPORT
Az északírek a 70. percben lőttek először kapura.
2016. 06. 12. 19:51
Az osztrák válogatott szerint az édesapja lenne a legszomorúbb, ha most otthagyná az Eb-t.
A spanyol kapus épp ezért remek hírnek tartja a Juve-legenda szerződéshosszabbítását.
A Videoton sportigazgatója az új igazolásokról, és a lehetséges érkezőkről is beszélt.
Nem nézünk a múltba, sokkal inkább az új célokra kell koncentrálni - kezdte Király Gábor. Remek hangulatú sajtótájékoztatót tartott a két játékos és Bernd Storck.
Elítélte Vitalij Mutko orosz sportminiszter vasárnap az orosz szurkolók által a marseille-i Oroszország-Anglia mérkőzésen kirobbantott tömegzavargásokat.
Mutko szerint egyesek nem azért mentek el a stadionba, hogy labdarúgó-mérkőzést nézzenek. Hangsúlyozta, hogy az ilyen magatartás szégyent hozott Oroszországra. Kijelentette, hogy a zavargások kezdeményezőit azonosítani fogják és meg fogják büntetni. Vizsgálják, hogy az erőszakos szurkolók az oroszországi elosztásban megszerzett vagy szabadon vásárolt jeggyel jutottak-e be a stadionba.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vasárnap fegyelmi eljárást indított az Orosz Labdarúgó Szövetség ellen a Stade Velodromban az orosz szurkolók rasszista magatartása és általuk kirobbantott zavargások, valamint a pirotechnikai eszközök használata miatt. A kérdésre, hogy lesz-e fellebbezés, ha az UEFA elítéli az orosz szövetséget, Mutko kijelentette: ez lehetséges, de elismerte, hogy "orosz szurkolók megzavarták a közrendet".
A miniszter úgy vélekedett, hogy az UEFA valószínűleg pénzbírságot fog kiszabni a kedden kihirdetendő döntésében (az orosz médiában megjelent prognózisok szerint ennek mértéke 50 ezer euró lehet). Mutko kijelentette: vizsgálják, hogy a rendzavarók az oroszországi elosztás során, avagy szabadon vásárolt jeggyel jutott-e be a stadionba. Kifogásolta azonban emellett, hogy az ellentáborok szektorai nem voltak megfelelően elválasztva egymástól.
A stadionban a mérkőzés alatt és az azt követően történt erőszak a folytatását jelentette azoknak az összetűzéseknek, amelyek már csütörtökön elkezdődtek Marseille-ben előbb az angol és francia, majd a később a hozzájuk csatlakozott orosz szurkolók között. A szombati mérkőzést megelőzően már a kikötőben és a belvárosban is könnygázt vetett be a francia rendőrség a zavargások megfékezésére.
Az orosz állami média-konglomerátumhoz tartozó Vesztyi.ru híroldal szerint az oroszokat megdobálták. Az orosz belügyminisztérium közlése szerint a mérkőzést megelőzően egyetlen orosz szurkolót sem vettek őrizetbe.
A BBC orosz szolgálata szerint az incidenst közvetlenül az robbanthatta ki, hogy átlőttek egy petárdát az orosz szektorból az angolba, de több médium tudni véli: a hangulatot az fűtötte fel, hogy közösségi oldalakon nyugati kommentárok nevében provokatív, oroszellenes bejegyzések jelentek meg, amelyek később hamisnak bizonyultak.
A RIA Novosztyi hírügynökség szerint mintegy 30 orosz szurkoló támadt rá az angolokra, a szektorukba betörve. Megpróbálták leszaggatni az angol zászlókat és megdobálták az ellentábor tagjait.
A marseilles-i orosz konzulátusnak nincsen tudomása arról, hogy a zavargások során az orosz szurkolók közül bárki is súlyosan megsérült volna. A nap folyamán napvilágot látott nem hivatalos értesülések szerint egy angol néző állapota életveszélyes, további háromé pedig súlyos, egy orosz állampolgár ellen pedig súlyos testi sértés miatt eljárást indult. Mutko később a TASZSZ-nek nyilatkozva cáfolta az életveszélyes sérülésről szóló híreket és kijelentette, hogy az előállított orosz szurkolót elengedték. A marseille-i orosz képviselet összesen 35 sérültről tud.
Az orosz média egyébként túlnyomórészt győzelemként ünnepelte az angolok, mint az Eb egyik legerősebb válogatottja ellen elért 1-1-es döntetlent. A zavargásokra vonatkozó kommentárok némelyike kitért arra, hogy a rasszista megnyilvánulások és az ellentáborok közötti összecsapások nem ritkák a hazai lelátókon sem. Elemzők emlékeztettek rá, hogy noha az orosz szurkolókra a külföldön okozott rendbontás az elmúlt években többnyire nem volt jellemző, a 2012-es Eb-n, a varsói, ugyancsak 1-1-re végződött lengyel-orosz mérkőzést megelőzően súlyos tömegverekedés robbant ki. A lengyel fővároson skandálva átvonuló orosz szurkolókra lengyel futballhuligánok támadtak akkor. A "varsói csatában" 15-en sérültek meg, 183 személyt pedig őrizetbe vettek.
A brit bulvársajtóban már februárban jelentek meg olyan értesülések, hogy két moszkvai rivális csapat, a CSZKA és a Szpartak fanatikusai összefognak majd verekedéseket fognak provokálni az angol szurkolókkal. A The Sun című napilap szerint egy Jurij nevű huligán a szerkesztőséggel a Facebookon keresztül lebonyolított üzenetváltásban azt állította, hogy a "kemény magok" tagjai külön kiképzőtáborban készültek az Eb-re.
Szakértők szerint az orosz futballhuligánok nyílt ellenszenvvel viseltetnek Oroszország politikai riválisaival szemben.
Marseille-ben a Rosszija 24 hírcsatorna beszámolója szerint vasárnap már nyugalom volt, a városból vasárnapra a 12 ezer orosz és 100 ezer brit szurkoló továbbutazott.
2016. 06. 12. 18:33
Különleges borkóstolóval tiszteleg a magyar és az osztrák borkultúra előtt Bordeaux új bormúzeuma, a La Cité du Vin kedden, amikor a magyar válogatott Ausztria ellen lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokságon. A kóstolón a mádi Holdvölgy pincészet csúcsborai képviselik Magyarországot.
A borairól világhírű délnyugat-franciaországi város futurisztikus stílusú, új bormúzeuma mind a négy, Bordeaux-ban rendezendő Eb-csoportmérkőzéshez szervez a pályára lépő országok boraiból kóstolóestet. A borpalota sommelier-je által vezetett borkóstolásnak a La Cité du Vin tízemeletes épületének egyik legnagyobb rendezvényterme, a Thomas Jefferson Auditorium ad helyet, ahol a vendégek a kóstolást követően kivetítőn nézhetik meg az Eb aktuális mérkőzését.
A mádi pincészet vasárnapi közleménye szerint a Holdvölgy lesz az első magyar borászat, amely bemutatkozhat a François Hollande francia köztársasági elnök által május 31-én átadott, monumentális élményközpontban és bormúzeumban, amelyet különleges építészeti megoldásai miatt máris a borvilág Guggenheim Múzeumaként emlegetnek.
Mint írják, két olyan borral készülnek, amely méltó módon mutathatja be Magyarország, illetve a Tokaji borvidék értékeit. Az egyik a Holdvölgy 2007-es évjáratú, Eloquence nevű édes tokaji szamorodnija, a másik pedig a Vision nevű, 2013-as évjáratú száraz fehér birtokválogatása, amelyhez egyedi arányban házasítottak furmint, hárslevelű és kabar szőlőfajtákat, egy újgenerációs tokaji száraz borkülönlegességet létrehozva, amelyet tavaly aranyéremmel ismertek el a Decanter Asia Wine Awards bor világversenyén.
2016. 06. 12. 18:29
De könnyen arathattak volna akár három-négy gólos sikert is Mandzukicék.
2016. 06. 12. 16:55
A következő rendbontásnak súlyos ára lehet.
2016. 06. 12. 16:41
Csak a tévében nézem meg a mérkőzéseket, nem fogok kiutazni - nyilatkozta a Mezőkövesd Zsóry hivatalos honlapjának Devecseri Szilárd, aki Egervári Sándor idejében maga is tagja volt a csapatnak.
A védő értékelte klubcsapata teljesítményét is: az idei szezon miatt felemás érzések vannak bennem, hiszen amikor Mezőkövesdre kerültem, azért érkeztem, mert volt egy komoly célkitűzés. Ha jól emlékszem, a negyedik fordulóban csatlakoztam a gárdához, s az első meccseken, ha nem is nyertünk mindig, de nem éreztem úgy, hogy ne lenne meg a feljutás. Aztán belekerültünk egy hullámvölgybe, és nem tudtunk kimászni belőle. Hét pont hátránnyal indultunk a tavasznak a ZTE mögött. Jött egy új edző, érkeztek új játékosok, egy összetartó brigád jött létre. Mind pályán kívül, mind azon belül nagyon jól éreztem magam. Nem törődtünk senkivel, csak azzal, hogy a következő mérkőzést meg kell nyerni. Úgy érzem, a végén az egységes csapat megérdemelten jutott fel.
- A folytatást még nem tudom, folynak a tárgyalások, és az sem kizárt, hogy újra a mezőkövesdi mezt öltöm magamra - ezt pedig már a jövőjéről nyilatkozta.
2016. 06. 12. 15:45
A szombati rendbontások miatt rengeteg a sérült Marseille-ben, ráadásul a lengyel és északír szurkolók már az éjszaka összecsaptak Nizzában, ahová a vasúti dolgozók sztrájkja miatt egyelőre még nem jutott el az M4 Sport kommentátora, Gundel Takács Gábor - írja az M4.
Lassan helyreáll a rend Marseille-ben, de a szombati Anglia-Oroszország mérkőzés előtt lezajlott rendbontások miatt rengetegen sérültek meg. Két angol drukker kritikus állapotban van, egyiküket még a helyszínen újra kellett éleszteni.
Az angol-orosz meccs sem múlt el balhé nélkül: a meccs után a stadionon belül és azon kívül is összecsaptak a szurkolók, a francia rendőrség pedig könnygázgránátokkal oszlatta a tömeget.
Sajnálatos incidens történt a marseille-i metróban is, ugyanis egy francia hölgy a sínek közé esett. A nőt kórházba szállították.
A szurkolói összecsapásokon túl a vasúti dolgozók sztrájkja is komoly problémákat okoz Franciaországban: a Marseille és Nizza közti vasútvonal egyik járatát törölték, így az M4 Sport kommentátora, Gundel Takács Gábor a tegnapi közvetítése után a háborús övezetre hasonlító Marseille-ben ragadt és vonat helyett az M1 stábjával próbál majd eljutni Nizzába, a Lengyelország-Észak-Írország mérkőzés helyszínére, ahol a két ország szurkolói már tegnap este összecsaptak egymással.
2016. 06. 12. 15:09
Laporte és Stones a spanyol tréner két célpontja.
Vasárnap 15 órakor a D-csoportos Törökország–Horvátország mérkőzéssel kezdődik az Európa-bajnokság harmadik játéknapja. A két együttes az alábbi felállásban lép pályára:
Törökország: Babacan – Gönül, Topal, Balta, Erkin – Calhanoglu, Tufan, Inan, Özyakup, Turan – Tosun. Szövetségi kapitány: Fatih Terim
Horvátország: Subasic – Srna, Corluka, Vida, Strinic – Badelj, Modric – Brozovic, Rakitic, Perisic – Mandzukic. Szövetségi kapitány: Ante Cacic
2016. 06. 12. 14:44
A szakértő szerint a Nationalelf védelme ugyan nem betonbiztos, de az ellenfelek el sem jutnak odáig.
2016. 06. 12. 14:11
A Napoli is bekapcsolódott a Zielinskiért folytatott harcba.
2016. 06. 12. 14:04
N'Golo Kantéért sorban állnak a kérők.
2016. 06. 12. 13:58
Beárazta a Juventus a francia klasszist.
A vasárnap játéknap, és egyben a D-csoport nyitómérkőzésén Törökország játszik Horvátország ellen Párizsba. A meccshangulat pedig már jó pár órával a kezdő sípszó előtt megvan a Parc des Princes stadion környékén, ami egyértelműen a török szurkolóknak köszönhető. A találkozó 15 órakor kezdődik a Paris Saint-Germain otthonában.
Les Turcs mettent l'ambiance aux abords du Parc des Princes. #TUR #BizBittiDemedenBitmez #TURCRO pic.twitter.com/bPKfGmf0eN— Emma Hingant (@UEFAcomEmmaH) 2016. június 12.
2016. 06. 12. 13:08
Nagy nap lesz a hétfő Kocsis Gergő életében, hiszen, ha minden jól megy, hároméves megállapodást köt a szlovák élvonalbeli dunaszerdahelyi klubbal.
Marseille után Nizzában is folytatódtak a szurkolói rendbontások.
2016. 06. 12. 12:33
Hiába játszottak jól az oroszok ellen, a végét elszúrták: soha nem nyertek még Eb-n nyitómeccset.
Cavani a legújabb csatárjelölt az ágyúsoknál.
Sérülés az Eb-meccsen – ezúttal a lelátón.
A torna előtt már döntött az MLSZ.
- 03:30 Rosta Miklós: Szegediként pikáns itt játszani, de jó érzés Veszprémben magyarként játszani
- 22:42 South Park-idézetet posztolt az alpesisíző, aki kiesésekor dühében az erdőbe vonult
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 14:46 Sophie Turner új szintre emelte a pucérruha fogalmát
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 16:15 Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát