SPORT
Immáron hivatalos, hogy a portugál védelem közepébe visszatérhet Pepe, a Real Madrid sztárja pedig kezdő lehet a Franciaország elleni Eb-döntőben.
A sérülés után visszatérő játékos így nyilatkozott a finálé előtt: „Örömet szeretnénk szerezni a portugál embereknek. Célunk, hogy történeket írjunk vasárnap" – nyilatkozta a 33 éves.
Pepe, #POR: "We want to give joy to the Portuguese people. We want to make history.” #EURO2016 #PORFRA pic.twitter.com/lEFByPkfWS— UEFA EURO 2016 (@UEFAEURO) 2016. július 9.
2016. 07. 09. 20:43
A másodosztályú Budaörs elleni 3-0-s sikerrel zárta a felkészülési időszak edzőmeccseit az Újpest FC. A lila-fehérek a szombati találkozót követően már az OTP Bank Liga rajtjára hangolnak.
Felkészülési mérkőzés
Újpest FC – Budaörsi SC 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Angelov, Balázs B., Gere
Két Európa Liga-meccs között lépett pályára Kondás Elemér csapata.
Az örökmérleg nyomasztó francia fölényt mutat, a házigazdák általában megnyerik a döntőt, Ronaldónak nem megy a nagycsapatok ellen.
2016. 07. 09. 20:03
A romániai Szatmárnémeti ellen játszotta szombati edzőmeccsét a Mezőkövesd Zsóry. Pintér Attila együttese az első félidőben még nem tudta bevenni ellenfele kapuját, de a második félidőben már beindult a gólgyártás, és végül 4-0-ra nyert.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC – FC Olimpia Satu Mare 4-0 (0-0)
Mezőkövesd, játékvezető: Györki
Mezőkövesd: Dombó (Tujvel) – Vági (Pauljevic), Szeles (Dvorschák), Devecseri (Hudák), Fótyik (Gohér), Molnár (Nicorec), Grgic (Kink), Egerszegi (Polényi), Tóth B. (Fröhlich), Orosz (Sós B.), Strestik (Baracskai). Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerzők: Baracskai (2), Sós B. (2)
2016. 07. 09. 20:02
A Kassa volt a szenvedő fél.
A budapesti csapat legyőzte horvát ellenfelét.
A holland játékos csak jókat nevet a róla szóló pletykákon.
A vendégek vezető találatára négy angyalföldi gól érkezett.
A gyirmótiak főpróbája jól sikerült, legyőzték a ZTE-t.
Kiütéses győzelmet aratott a Huszti Szabolccsal felálló Eintracht Frankfurt az alacsonyabb ligás TSG Messel ellen. Az együttes az 5-0-s első félidő után 15-0-ra múlta felül ellenfelét. A gólparádéból Huszti is kivette a részét: a 66. percben volt eredményes.
Szombat délután a lengyel Pogon Szczecin a másodosztályú Chojniczanka Chojnice ellen játszott felkészülési mérkőzést. A Pogon színeiben Gyurcsó Ádám ezúttal is kezdőként kapott lehetőséget. A magyar támadó a második félidőben bizonyított is: a 64. percben szerezte a találkozó egyetlen gólját, és 1-0-ra nyert a csapata.
Vécsei Bálint is gólt szerzett csapata edzőmeccsén: a svájci Lugano magyarja a 70. percben lépett pályára a Servette elleni találkozón, és a 88. percben ő szerezte a mérkőzés utolsó gólját – csapata 4-0-ra nyert.
A Real Madrid még többet akar keresni a Juventustól visszavásárolt csatáron.
A mértékadó spanyol AS összegyűjtötte, melyek voltak az Európa-bajnokság legszerethetőbb momentumai – Király Gábor sem maradt ki.
A távozó edzőről is beszélt Benczés Miklós sportigazgató.
A Luton Town ellen Telkiben lépett pályára a Csertői-csapat.
Újabb edzőmeccsét nyerte meg az Oenning-csapat.
A futballvilág 11 villámgyorsan távozó trénere.
A franciák középpályása, Blaise Matuidi kivételes játékosnak tartja Antoine Griezmannt, és azt állítja, neki kellene megnyernie az Aranylabdát. A PSG sztárja a spanyol AS kérdésére mondta el: „Griezmann egy kivételes tehetség, aki két lábbal jár a földön. Úgy gondolom, ott lesz a jelöltek között, ha nekem kellene szavazni, Antoine-ra adnám le voksomat.”
Griezmann két gólt lőtt a németeknek az Eb elődöntőjében, ezzel összesítésben már hat gólos a tornán és valószínűleg bezsebeli az Aranycipőt.
2016. 07. 09. 17:20
Sajtóhírek szerint a BL-győztes alakulat is szeretné megszerezni a franciák Eb-n remeklő középpályását, N’Golo Kantét.
2016. 07. 09. 16:43
A portugál játékos szerint a bajorok jól teszik, ha várják az érkezését.
2016. 07. 09. 16:34
A francia kapitány szerint a támadó gyors, erős és atletikus - gyakorlatilag tarthatatlan.
A katalánok kapusát nézte ki a City mestere.
A Fradi nem nevezte a BL-be, és nagyon valószínű, kiderült, melyik csapat nyerte az érte folytatott „versenyt”.
Telek András értékelte a Ferencváros magyar válogatott játékosainak Eb-teljesítményét.
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 18:07 Szíriai kurd vezető: Európában meg kellene ijedniük
- 18:05 A magyar kézilabdakapus csapatot vált a német ligán belül
- 17:59 Továbbra sincs előrelépés Agárdi Szilviáék leégett otthonával kapcsolatban: „Komolyan fontolóra vettük a költözés gondolatát”
- 17:57 Rácz András: Nem fenyeget ukrán támadás veszélye, a kormány hazudik
- 17:39 Május végéig rács mögött maradhat a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál és az élettársa
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 07:53 Török Gábor: Ha nem téved a Medián, eldőlt a választás
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 14:46 Sophie Turner új szintre emelte a pucérruha fogalmát
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el