A La Gazzetta dello Sport szerint Cristiano Ronaldo meghívta a ma esti Portugália-Franciaország Eb-döntőre az egykori olasz válogatott, Stefano Borgonovo özvegyét. Az AC Milan korábbi BEK-győztes csatára 2013-ban hunyt el súlyos neuromotoros betegségben (ALS). Az izomsorvadással járó gerincvelő-meszesedés miatt Borgonovo csak a szemével irányított számítógép segítségével tudott kommunikálni.
2016. 07. 10. 09:21
Eléggé érdekes módon ábrázolja a címlapján a francia válogatottat a portugál O Jogo. A lap szerint a ma esti Európa-bajnokság döntőjében Portugália kakasok ellen fog játszani, ami részben igaz is, hiszen "a gallok" lesznek Ronaldóék ellenfelei. Pogba, Griezmann vagy Giroud arcképe így azonban nehezebben ismerhető fel a drukkerek számára.
2016. 07. 10. 08:32
Göteborg-Sundsvall +2,5 Találatokból nem lesz hiány a két együttes találkozóján... A tavalyi ezüstérmes egyelőre csak az 5. helyen állomásozik. A kék-fehérek nem titkolt célja a bajnoki cím elhódítása (tavaly az utolsó játéknapon hibáztak...). Ehhez viszont javítani kellene a teljesítményükön, már ami a pontvadászatot illeti. 21 egység áll a nevük mellett, otthonukban, a Gamla Ulleviben pedig szerény, 3-2-1-es mérleget hoztak össze. A szünetben is volt dolga Jörgen Lennartsson legénységének: az EL-selejtezőt sikerrel vették a svédek, walesi ellenfelüket oda-vissza verték. A keretben vannak sérültek, egy kapus, egy középső bekk és egy jobbhátvéd nem bevethető. A Sundsvall nem fut rossz szezont, a korábban az első és második vonal között ingázó együttes jelenleg a 6. 19 ponttal. Vendégségben sem adja könnyen a bőrét: eddig csak egyszer kapitulált (a bajnoknál), mutatója 2-3-1, és mindannyiszor lőtt gólt. A bajnoki szünet előtt nem volt rossz passzban, a leállás alatt két felkészülési meccset vívott, egyet nyert, egyet veszített. Roger Franzen vezetőedző a komplett kerettel számolhat a mai ütközetben. A hazaiak a találkozó esélyesei, de a találatokban nagyobb értéket érzünk. A legutóbbi négy mérkőzésükön 19 gól született - ma is összehoznak hármat a felek. Tippünk így: +2.5! Lilleström-Stabaek Mindkét fél betalál: IGEN! A hazaiak adnak is, de kapnak is rendesen, a vendégek válságban. Gólváltással és hazai sikerrel számolunk... A Lilletröm a 10. helyen áll 17 ponttal a norvég élvonalban. A hazai mérlege 3-2-2, az összesített gólkülönbsége 14 meccs után 24-23! A második legtöbb gólt kapta a sárga-fekete együttes, ugyanakkor a támadójátékra nem lehet panasz, hiszen azzal az élmezőnyben tanyázna. Rúnar Kristinsson fiai rossz passzban zárták a tavaszt, két vereség után ikszeltek, majd a július eleji folytatás is pocsékra sikeredett: hazai pályán kaptak ki 4-2-re a gyengécske Tromsőtől. A türelem egyelőre még megvan a szakmai stáb irányába, de ha nem jönnek az eredmények, úgy nem lepődnénk meg, ha váltás lenne hamarosan a kispadon. A védelem nem áll össze, épp a mai ellenfelével meccseltek a szünetben, akkor 0-5 lett a vége. A keretben nincs sérült és eltiltott futballista. A Stabaek tavaly bronzérmet szerzett, ehhez képest az idén a kiesés ellen harcol. A sárga-kékek 10 ponttal az utolsó előttiek, vendégként 1-1-5-ös sort produkáltak, csak a sereghajtóbál nyertek (Start 0-5). A bajnoki szünetben volt elfoglaltsága a társulatnak: a walesi Connah's Quay-jel vívott EL-selejtezőt. És mi történt? Az idegenbeli 0-0 után a norvég együttes otthon kapott ki riválisától, így máris búcsút inthetett a kupakalandnak (0-1). A pontvadászatban sem sikerült a nyári rajt, hazai környezetben adta meg magát a Songdalnak (0-1). A skót Billy McKinlay vezetőedző egy kapusára nem számíthat (az indiai hálóőr nem az elsőszámú portás), rajta kívül fontos hiányzó nincs a keretben. Mindkét fél rossz formát mutat, a Lilleström nyílt játéka miatt adható a gólváltós tipp. Mi erre fogadunk!
2016. 07. 09. 22:47
Vasárnap 21 órától az Európa-bajnokság döntőjére kerül sor, a házigazda franciák ellenfele Portugália lesz. Az ibériaiak mestere, Fernando Santos a finálé előtti hivatalos sajtótájékoztatón egy félig vicces megjegyzéssel üzent a kritikus szurkolóknak. – Nyugodtan mondogassák csak tovább, hogy Portugália úgy nyert mérkőzéseket, hogy meg sem érdemeltük. A trófeával így is boldogan sétálnánk haza. Santos: "I want people to continue to say #POR won without deserving it, and we walk off with the trophy." #EURO2016 pic.twitter.com/aZ3zbln9U4— UEFA EURO 2016 (@UEFAEURO) 2016. július 9. A döntő összecsapás kapcsán megjegyezte: – Franciaország nem ugyanazzal a stratégiával játszik majd ellenünk, mint azt Németország ellen tette. Biztos vagyok benne, hogy nagy nyomás alá akar minket helyezni, erre felkészültünk.
2016. 07. 09. 22:12
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Király Gábor egy interjújában bevallotta: Cristiano Ronaldo szabadrúgásánál a világklasszis portugál mozdulatainak lemásolásával "idegesítette" a támadót - a trükk bejött, a pontrúgás igencsak gyatrára sikerült. A Trollfoci most megtalálta az esethez tartozó videót is, íme:
2016. 07. 09. 21:49
Nem mindennapi hajviselettel készül a vasárnap esti Eb-fináléra Ricardo Quaresma, a portugálok csodacseréje. A pályafutása során a Barcelonában, a Chelsea-ben és az Interben is megfordult, jelenleg a török Besiktas együttesében futballozó szélső fején ugyanis egy arany levelet ábrázoló minta maradt csupán - első látásra legalábbis. A minta valójában a 32 éves játékos nemzeti érzelmeit hivatott kimutatni, hiszen a levél a portugál címert díszítő olajfa egy részét ábrázolja.
2016. 07. 09. 21:18
A Basa-Kamilla Gyógyfürdő Kupa csoportköre folytatódott szombat délután. A B-csoportban három ponttal álló Balmazújvárosnak elég lett volna egy döntetlen is a Nyíregyháza ellen, hogy csoportelső legyen: az együttes 1-0-ra nyert, így hibátlan mérleggel jutott a fináléba. A szintén NB II-re készülő Kisvárda nem bírt szlovák ellenfelével; a SZEOL otthonában nyert a Cegléd; a Békéscsaba négyet lőtt a Temesvárnak; szintén temesvári csapattal ikszelt a Szeged; míg az MTE vereséggel kezdett a szlovák ellenfele ellen; nem hozott gólt a Szolnok Jászberény elleni meccse; a Siófok viszont nyert az Újbuda ellen. Basa-Kamilla Gyógyfürdő Kupa A-csoport Nyíregyháza Spartacus – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 0-1 (0-1) Gólszerző: Belényesi (44.) Az A-csoport végeredménye: 1. Balmazújváros 6 pont, 2. Nyíregyháza 1 pont (1-2), 3. Arad 1 pont (3-6) A B-csoport állása: 1. Cigánd 3 pont, 2. Kisvárda 1 pont (2-2), 3. Olimpia Satu Mare 1 pont (2-5) Felkészülési mérkőzések MFK Zemplín Michalovce (szlovák) – Kisvárda Master Good 0-0 SZEOL SC – Ceglédi VSE 1-2 (1-0) Békéscsaba 1912 Előre – ASU Poli Timisoara (román) 4-0 (1-0) Gólszerzők: Takács P. (6.), Beszterczei (54.), Szalai (57., 81.) ACS Poli Timisoara (román) – Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-2 (1-2) Szegedi gólszerzők: Kuznyecov, Geiger Mosonmagyaróvári TE 1904 – Somorin (szlovák) 1-3 (0-2) MTE-gólszerző: Hajós Szolnoki MÁV FC – Jászberényi FC 0–0 Budafoki MTE-Újbuda – BFC Siófok 1-2 (0-1) Siófoki gólszerzők: Nagy R., Kovács R.
2016. 07. 09. 21:05
Olvasói sztorik