A 31 éves Diego 2019-ig szóló szerződést írt alá a Flamengóval.
2016. 07. 20. 15:50
„Semmi sem igaz abból, amit Giroud-ról olvastam, nem is tudom, ki találta ki ezt.”
2016. 07. 20. 15:46
Extravagáns szálloda fűződik a háromszoros aranylabdás nevéhez.
2016. 07. 20. 15:22
Marco Rossi vezetőedző a tavaly még Kisvárdán játszó Koszta Márkot dicsérte.
2016. 07. 20. 15:19
Oda a nagy üzlet.
Az angol másodosztályba frissen feljutott Wigan Athletic hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönben megszerezte a Liverpool FC magyar kapusát, Bogdán Ádámot.
A hálóőr egyéves szerződést kötött a klubbal, így a teljes szezont az együttesnél tölti. Gary Caldwell menedzser hozzátette, amint kiderült, hogy Bogdán elérhető, azonnal ajánlatot tettek érte a Liverpoolnak. Úgy érzi, rutinjával nagy segítségére lehet csapatának. Bogdán a saját Facebook-oldalán jelezte: nagyon örül, hogy a Wigan játékosa lehet:
A magyar válogatott csapatkapitánya egy lakás árát hordja a kezén…
Felkészülési mérkőzést játszott egymás ellen szerda délelőtt Telkiben az NB II-ben szereplő Siófok, és az előző hétvégén győzelemmel rajtoló Vasas gárdája. Az angyalföldieknél azoknak a játékosoknak szavazott bizalmat Oenning vezetőedző, akik egyáltalán nem, vagy csak keveset játszottak az NB I első fordulójában. A mérkőzés gólnélküli döntetlennel ért véget - számol be a meccsről a Vasas honlapja.
Vasas: Nagy G. - Burmeister, Vaskó, Czingráber - Osváth, Czvitkovics, James, Király - Könyves, Murka, Novák.
Csereként beállt: Preklet, Ferenczi, Póser, Ignatidisz, Kleisz, Gergye
Siófok: Tajti - Nagy János, Szilágyi, Mogyorósi, Farkas - Nagy Dániel, Futó, Gál - Gréczi, Elek, Nagy Richárd
Ragnar Klavan a pool idei ötödik fogása.
Az argentin klasszis félig már „izlandi”: az egyre nagyobb szakállal alig lehet felismerni…
A Bajnokok Ligája-selejtezőben duplázó magyar csatár átigazolásának ügyében nincs előrelépés.
2016. 07. 20. 12:22
A Manchester United világklasszisa teljesen átváltozott.
A magyar válogatott játékos a pálya közepén szeretne több lehetőséghez jutni Brémában. Márpedig ehhez ki kell szorítania az osztrák Junuzovicot…
2016. 07. 20. 11:51
Megérkezett Magyarországra az adidas legújabb futball cipő kollekciója. A Speed of Light három modellt vonultat fel, melyek közül az egyiket Lovrencsics Gergőnek már volt lehetősége tesztelni a franciaországi Európa-bajnokságot követően, vasárnap pedig az adidas saját szervezésű ügyességi tornáján kiemelt hazai utánpótlás-játékosoknak is bemutatták az új cipőket.
A Speed of LightPack három modelljét három különböző játékos-típusra szabták: az ACE16 az irányítók stílusához igazodik, az X16 a gyors futballistáknak kedvez, míg a Messi16-ot azoknak ajánlják, akikben a névadó ikonhoz hasonlóan egyaránt megvan a passzkészség és a támadópotenciál, ennek köszönhetően pedig nem félnek belemenni akár a lehetetlen helyzetekbe is a pályán.
Az adidas rendhagyó módon az ifi korosztálynak már a kollekció hivatalos hazai megjelenése előtt bemutatta a három modellt. Vasárnap néhány kiemelt utánpótlás játékos egy meghívásos tornán ismerkedhetett meg a cipőkkel: a TangoChallenge elnevezésű eseményen olyan ügyességi feladatokat kellett teljesíteniük, melyek a passzpontosságot és a technikai tudást helyezték előtérbe. Végül a Videoton ifistái szerezték meg az első helyet, így jövőre ők utazhatnak az adidas-szal a cardiffi Bajnokok Ligája döntőre.
Volt azonban, aki jóval a magyarországi premier előtt, élesben próbálhatta ki a Speed of Light kollekció X16+ PureCHAOSmodelljét: Lovrencsics Gergő a franciaországi Európa-bajnokságról visszaérkezve rögtön megkezdte az X16-os tesztelését, melynek kialakítása, tulajdonságai tökéletesen illeszkednek játékstílusához. A villámgyors szélsőnek rögtön feltűnt a cipő szokatlanul kis súlya – nem véletlenül, hiszen az X16 az adidas portfóliójának legkönnyebb modellje – valamint kiemelte anyagát is, amihez jól tapad a labda, ez pedig az ő játékának különösen fontos feltétele, mert nem mindegy, hogy a dinamikus irányváltásoknál adott esetben lecsúszik-e a lábáról a játékszer. Az Európa-bajnokság Lovrencsics számára is egy kellemes élmény, még ha a Belgium elleni eredmény miatt érez is némi csalódottságot. A négy év után hazatérő játékos bizakodó a jövőt illetően, a klubváltást is előrelépésnek értékeli, hiszen itthon a Bajnokok Ligája csoportköréért küzdhet és „ilyen célokért érdemes küzdeni”.
- Egyébként világéletemben csapatfutballista voltam, képes vagyok az egyéni érdekeimet alárendelni a csapaténak. Ugyanakkor természetesen szeretném minél több góllal és gólpasszal segíteni a klubom, míg a válogatottal egyértelműen a világbajnoki részvétel a cél. Nagyon izgatottan várom a szezont, mert számos igazi kihívással nézhetek szembe, és végre élesben tesztelhetem a „fűző nélküli” X16-ost is – tette hozzá Lovrencsics Gergő, ugyanis az Eb-n még a modell elődjében lépett pályára, mely hagyományos fűző kialakítássalkészült.
- Már a magyar válogatott több tagja kapott a Speed of Light kollekció modelljeiből, az első tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a most bemutatott cipőknem csak dizájn, de minőség terén is megfelelnek a legmagasabb elvárásoknak. Illetve ugyanezt a visszajelzést kaptuk a TangoChallenge-en résztvevő fiatal játékosoktól is, ami azért nagy öröm, mert az utánpótlás igényeinek kiszolgálása és ezáltal a fejlődésük elősegítése, legalább olyan fontos, mint a top futballistáké – vallja Végső Péter, az adidasbrand marketing menedzsere. - A Speed of Light kollekció darabjait úgy fejlesztették, hogy azok illeszkedjenek a labdarúgás világában felfedezhető trendekhez, így például a folyamatosan gyorsuló játékhoz. Ennek köszönhető, hogy szinte minden futballista megtalálja a hozzáillő modellt ebből a mesterhármasból – hangzott el még a premier sajtótájékoztatóján, melyet az Andrássy úti FootballFactorban tartottak.
A Speed of Light kollekció darabjai már kaphatóak az adidasFootball kiemelt hazai partnereinél.
2016. 07. 20. 11:49
A másodosztályban szereplő budaörsiek hivatalos honlapján közölték, hogy változás történt a kapusedzői szerepkörben. Távozott Horváth Zoltán, akivel a klub közös megegyezéssel szerződést bontott, így ő már nem tartozik a szakmai stábhoz. Őt váltotta Kovács László, tizenkétszeres válogatott, és kétszeres magyar bajnok.
Az újonnan kinevezett kapusedző játékos pályafutása során megfordult Tatabányán, a Videotonban, a Verebes József által irányított Rába ETO-ban, és Siófokon is. A győriekkel kétszeres magyar bajnok volt, 1975 és 1977 között pedig 12 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt.
A „hálószobában” dől el Icardi sorsa.
Bár a 2015. július 20-i kinevezésekor az egész ország Dárdai Pált „siratta”, a helyére lépő német tréner nemcsak, hogy elfogadtatta magát, hanem ünnepelt szakvezető lett.
Előbb átverték a szurkolókat, majd a Chesterfield játékosai egy budapesti romkocsmában balhéztak.
Az első kör álomcsapatában négy fradista is szerepel.
Bruno Labbadia sok sikert kívánt a válogatott támadónak.
Óriási bevételre tehet szert a magyar bajnok, ha eljut a BL-csoportkörig.
Hiába a világrekordot jelentő Mourinho-ajánlat, az olaszok nem adják a klasszist.
2016. 07. 20. 09:45
A magyar bajnok sikere borítékolható a fogadóirodák szerint.
Meghosszabbította szerződését az Európa-bajnok portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
2016. 07. 20. 09:08
- 09:05 Korniss Péter elismerte, hogy „Pál” fedőnévvel állambiztonsági hálózati személy volt
- 08:56 Navracsics Tibor reagált Feledy Botond menesztésére
- 08:42 „Nem kell senki munkáját megmentenünk” – a Manchester United csapatkapitánya szerint sok hazugságot terjesztenek róluk
- 08:30 Ürge-Vorsatz Diana: „Az nem működik, hogy nyolcmilliárd ember mindent megnézzen”
- 08:18 Megszökött a Tennessee-i börtönből egy életfogytiglanira ítélt gyilkos, egyhetes hajtóvadászat után kapták el
- 08:15 A kérdés szokatlan, a kellemetlenség azonban nagyon is való: Fájhat-e a férfiaknak a szex?
- 07:27 Tarr Zoltán: szakértői testület állt fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére
- 07:11 Változik az időjárás szerdán: kisüt a nap
- 07:05 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Lemondott a spanyol közlekedési miniszter a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa miatt
- 07:00 Itt élnek a legtöbbet és a legkevesebbet keresők az országban
- 07:00 Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben!
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 06:23 Szerb kormánytagok voltak azon a Moszkvába tartó gépen, amelyet visszarendeltek Belgrádba
- 05:58 „Sok sebből vérzett a kiválasztási folyamat” – kritikák kereszttüzében a tankerületi igazgatók kinevezése
- 05:27 Trump brutális pofont kapott: a demokraták visszavették a kongresszust
- 06:23 Szerb kormánytagok voltak azon a Moszkvába tartó gépen, amelyet visszarendeltek Belgrádba
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 05:58 „Sok sebből vérzett a kiválasztási folyamat” – kritikák kereszttüzében a tankerületi igazgatók kinevezése
- 07:00 Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben!
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja