Az elsők között kötött szerződést a Nyíregyháza Spartacus Hermány Bencével. A kapus korábban a Ferencvárosban, legutóbb pedig a Vasasban védett - Túl van az első mérkőzésén a Városi Stadionban. A kapusok számára mennyire fontosak az edzőmeccsek? - Nagyon fontosak. Össze kell szoknunk, és számunkra is meghatározhatja az egész szezont ez az időszak. Ha a felkészülési mérkőzéseken jól megy a védés, akkor az önbizalmat ad - mondta a hálóőr a Szpari hivatalos honlapjának. - Hogy fogadta a Nyíregyháza megkeresését? - Nagyon örültem neki, hiszen egy komoly hagyománnyal rendelkező klub. Mindenki tudja, hogy nem kiesett az élvonalból, és szeretne visszakerülni az NB-I-be, ez a cél pedig egyezik a személyes céljaimmal. - Néhány éve a Ferencvárossal - és Pölöskey Péterrel - jártál Nyíregyházán. Gondoltad volna akkor, hogy rövidesen a Szpariban játszol? - Nem, de akkor azt sem gondoltam, hogy a Vasas kapusa leszek. A futballisták élete ilyen. Először hagytam el Budapestet, eddig minden oda kötött, de jól érzem magam a Spartacusnál, ismerkedek a várossal is, remélem minden úgy alakul, ahogy elterveztük. - Azaz feljutás ? - Egyértelmű.
2016. 07. 12. 15:41
A Barcelona hivatalos oldalán is bejelentette, hogy az új szezonban már a katalánokat erősíti Samuel Umtiti, a francia játékos a Lyontól érkezik Spanyolországba. A 22 éves francia védőért 25 millió eurót fizettek a barcelonaiak, aki öt évre kötelezte el magát a katalán klubnál. A hivatalos bejelentés után az is kiderült, hogy 60 millió eurós összegben fogalmazták meg a tehetséges játékos kivásárlási árát. Umtiti csütörtökön érkezik meg Barcelonába, ahol elkészülnek az első hivatalos fotók róla, majd pénteken orvosi vizsgálat is vár rá a szerződés aláírása előtt. A hivatalos bemutatóra már gyártják az Umtiti mezeket: Bienvenue! @UmtitiSam will be unveiled as an FC Barcelona player on Friday at an official presentation #UmtitiFCB https://t.co/n1UI6TTBEX— FC Barcelona (@FCBarcelona) 2016. július 12.
2016. 07. 12. 15:26
Kedden robbant az interneten a szalais-ronaldós-ketchupos-köcsögös videó, itt már írtunk róla. Láthatóan a magyar válogatott támadónak is tetszik a dolog, legfrissebb, pihenős Facebook-fotóján ugyanis ott a ‪#‎Ketchup is.
2016. 07. 12. 15:21
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Graziano Pelle a Southampontból igazolt a kínai Shandong Luneng csapatához. Az ázsiai együttes csúcsgázsit fizet az olasz támadóért, aki szezononként 16 millió eurót tehet zsebre, ez egy napra lebontva közel 50 ezer eurót jelent. Ezzel Pellé a 6. legjobban fizetett labdarúgó lett a világon, íme a lista: Top10 best paid1 CR7 21m€2 Messi 203 Hulk 204 Neymar 195 Ibra 166 Pellé 167 TMüller 13.58 Lavezzi139 JacksonM. 12.510 TSilva 12— Tancredi Palmeri (@tancredipalmeri) 2016. július 11. Eközben több európai lap is azon sajnálkozik, hogy Pellé vélhetően Kínába is magával viszi magyar modell kedvesét, Varga Viktóriát, akit legfrissebb Instagram bejegyzése szerint rögtön kedves ajándékcsomaggal lepte meg a kínai klub: VIKTORIA VARGA (@vikyvarga) által közzétett fénykép, 2016. Júl 12., 04:39 PDT
2016. 07. 12. 14:21
Antoine Griezmann ezüstérmet szerzett Franciaországgal az Európa-bajnokságon, a 25 éves játékos pedig a maga hat góljával a torna gólkirálya lett. A remek formát mutatót fiatal támadó bejelentkezett az Aranylabda várományosai közé, legfőbb riválisa pedig a döntőben megsérülő Cristiano Ronaldo lehet. A francia játékost az esélyekről kérdezték. – Azt gondolom, az Aranylabdáért vívott csata eldőlt. Cristiano megnyerte a nyár a legnagyobb versenyét, ő lesz a legjobb a szavazáson. Remélem, egyszer eljön annak is az ideje, amikor nálam nem lesz jobb játékos – tekintett pozitívan előre az Atlético Madrid támadója.
2016. 07. 12. 11:08
Olvasói sztorik