SPORT
Indulatoktól sem volt mentes az Európa Liga meccs utáni sajtótájékoztató.
2016. 07. 14. 20:54
Hiába vezetett a Loki már a 2. percben, a Torpedo Zsogyino megfordította a találkozót.
Mourinhót Renato Sanches kivásárlási ára érdekli.
2016. 07. 14. 19:48
Az új vezetőedző mellé új sportigazgató is dukál.
2016. 07. 14. 19:40
Az NB II-ben lett szakmai igazgató, a DVTK nem kereste.
2016. 07. 14. 19:29
Már a második percben megszerezte a Debreceni VSC a vezetést a Zhodino ellen az Európa-liga selejtezőjében. Íme, a gól:
2016. 07. 14. 18:46
Kószás Krisztián az NB II-ig küzdötte fel magát. Csank János fedezte fel.
2016. 07. 14. 18:19
Ahogy arról a Rangadó.hu tegnap elsőként számolt be a Gyirmót FC leigazolta az Újpest játékosát Filkor Attilát. Az újonc kötelékben folytatja Nagy Olivér is - számolt be róla a csapat honlapja.
Klubunk vezetősége a mai napon 2 éves megállapodást kötött Filkor Attila labdarúgóval. A 28 éves középpályás MTK nevelés, majd Olaszországban folytatta karrierjét, ahol megfordult többek között a két milánói sztárcsapatnál, előbb az Internél, majd a Milannál. Az előző évet pedig Újpesten töltötte a korábbi utánpótlás- és 6-szoros felnőtt válogatott.
Szintén Gyirmótra igazolt a korábbi Újpest-nevelés, Nagy Olivér. A 27 éves középpályás tagja volt a 2008-ban, Csehországban megrendezett U19-es Európa Bajnokságon bronzérmet szerzett magyar csapatnak, de az egy évvel későbbi egyiptomi vb-t sérülés miatt ki kellett hagynia.
2016. 07. 14. 17:54
Ahogy arról a Rangadó.hu elsőként beszámolt, Nagy Ádám a Bologna csapatában folytatja a pályafutását. A Ferencváros egy videóval kedveskedett a 21 éves távozó középpályásnak, amelybe a vicces bakijelenetektől kezdve a csapattársak froclizásán át Nagy remek edzés- illetve meccsjeleneteiéig a fiatal játékos Fradi-pályafutásának rengeteg epizódja belefért.
2016. 07. 14. 16:23
A Bologna lett a befutó.
Legalábbis idegenben, a hazai dressz a hagyományos piros-fehér csíkozású maradt.
Már csak az aláírás hiányzott, amikor jött a Sporting hívása...
Mehdi Benatia orvosi vizsgálatra utazott Torinóba.
2016. 07. 14. 14:22
Umtitire és Digne-re augusztus 9-ig kell várni, Neymar és Rafinha csak a jövő hónap végén tér vissza Barcelonába.
A korábbi liverpooli, majd békéscsabai játékost a Rochdale teszteli.
2016. 07. 14. 13:41
Párbeszédet akar a Fidelity.
A Bursaspor vezetőedzője keményen nekiment a magyar válogatott csapatkapitányának.
Még a szálloda neve is ismert.
2016. 07. 14. 13:03
A román Iasival hosszabbító magyar légiós Lengyelországba, Törökországba és Azerbajdzsánba is igazolhatott volna.
A szabályváltozásokról beszélt az újoncnak a JB-tag.
2016. 07. 14. 12:32
A zöld-fehérek az első bajnokin veszik át a győztesnek járó trófeát.
Súlyos betegségben, az úgynevezett Guillain–Barré-szindrómában szenved Óscar Washington Tabárez, az uruguayi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – írja az Ovación című uruguayi portálra hivatkozva az origo.hu
Az igen ritka autoimmun, elsősorban a motoros idegeket érintő betegség zsibbadással kezdődik, amelyet izomgyengeség és bénulás követhet. A lap szerint ezzel magyarázható, hogy Tabárez néhány tavalyi meccsen már bottal a kezében jelent meg a kispad mellett, és az utóbbi időben a legtöbb edzést egy elektromos robogóról tartotta.
- Az egészségem a magánéletem része, most munka miatt vagyok itt, kérem, ne kezdjünk el másról beszélni – hárította el a témát a szakember május 17-én, amikor az utolsó hazai, montevideói sajtótájékoztatóját tartotta.
Az Ovación szerint félő, hogy a betegség miatt légzési funkciókat érintő izmok, illetve a szívizom is károsodik, és ez lényeges kockázattal jár.
Tabárez eddig 171 mérkőzésen ült az uruguayiak kispadján, nála többször csak Berti Vogts (230) és Lars Lagerbäck (172) irányított válogatottakat.
A válogatott csatár edzésbe állt, ám az első posztolt képből még semmi sem sejthető a jövőjéről.
2016. 07. 14. 12:08
Kondás viszont még emlékszik a szintén fehérorosz BATE elleni párharcokra...
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 20:03 2017 óta már négyszer nyilvánították halottnak, de még mindig él
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navracsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 18:02 Két nap alatt két családon belüli erőszak miatt intézkedtek a rendőrök Pápán
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz” – belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz