A DAC trénere akár hosszú távon is maradna a csapat élén.
2016. 11. 20. 12:30
A feszültségért rajongó krimiírók sem képzelhettek volna el több drámai fordulatot, mint ahogy alakult az NB I-es rangadó hajrája…
Napi 26 millió forintos fizetést adna a Barca argentin csillagának Guardiola angol klubja.
2016. 11. 20. 11:36
Egy meccs, negyed óra a pályán: két gól a 39 esztendős Ferenczi István mérlege a most futó NB I-es idényben. A találkozót megelőző napon harminc kilométert futott…
Pályára lépett a 16 esztendős Moise Kean, a Serie A történetének első 2000 után született futballistája.
A magyar válogatott csatára nagy erővel vágta a kapuba a büntetőt.
Edzői nyilatkozatok a 16. forduló után.
Szabadrúgásból, büntetőből és akcióból is eredményes volt a portugál.
Hoffenheim-Hamburg 1-es és +1,5
A Hoffenheim az idei kiírás meglepetéscsapat, és tűn ugyanez elmondható a Hamburgról is, csak épp ellenkező előjellel. Nem borul a papírforma, nyer a házigazda!
A házigazdáról kevesen gondolták volna a szezon előtt, hogy 10 fordulót követően veretlenül, 20 pontot begyűjtve áll majd a dobogó harmadik fokán. A Hoffenheim a WIRSOL Rhein-Neckar-Arena-ban 3-2-0-ás sort hozott össze eddig, verte a Freiburgot, a Herthát és a Schalkét is, az iksz a Lipcsével és a Wolfsburggal jött össze. A formára nem lehet panasz, a szünet előtt az Allianzban értek el 1-1-es döntetlent. A szakvezető a 3-5-2-es felállást alkalmazza, ehhez jól passzol a keret is. A támadósorban Kramaric és Wagner élvezi a bizalmat, de csereként szerepet kaphat Szalai Ádám is. A középpályát alaposan megerősíti a szakvezető, Zuber és Kaderábek pedig a széleken jelent veszélyt - hol az ellenfél, hol saját kapujuk előtt tűnnek fel, hatalmas futómennyiséget produkálva. A keretben a középpályás Schwegles sérült, rajta kívül minden futballista bevetésre készen áll.
A Hamburg fennállása legrosszabb szezonkezdésén van túl, az északiak 10 fellépésen mindössze két egységet szereztek, gólkülönbségük 4-23. Az edzőváltás sem hozott változást, Markus Gisdollal sem megy a kék-fehér-pirosaknak. Idegenben a Gladbachnál ikszeltek, ezen kívül négyszer kikaptak. A védelem tragikus, de összességében az egész csapat játékáról is elmondható ugyan ez. Nincs egy igazi vezér a gárdában, és noha papíron vannak jó nevek a keretben, mégsem sikerül csapatként funkcionálniuk a kikötővárosiaknak. A bajnoki szünet előtt végre megtörte a kínos gólcsendet a társulat, kétszer is betalált a Dortmundnak, más kérdés, hogy a sárga-feketék ötször mattolták a házigazda védelmét. A keretben eltiltását tölti a kétgólos Bobby Wood, Adler, Spahic és Ekdal szerepeltetése még kérdéses. Minden bizonnyal a kapuban Adler helyett Mathenia kezd majd, rutinossággal nem lehet vádolni a 24 esztendős portást...
A Hoffenheim lendülete kitart, a hazaiak jó eséllyel behúzzák a három pontot. A +1,5-ös opció is adható, mert a házigazda játékában benne van a gól. Mi így erre a kombinált tippre fogadunk: 1-es és +1,5!
Crotone-Torino 2-es és +1.5
A sereghajtó nem támad fel a veszélyes bikák ellen!
Az újonc nem tudta eddig felvenni az élvonal ritmusát, a piros-kékek mindössze 5 egységet szereztek, így nem meglepő, hogy a 20., utolsó helyről várhatják a folytatást. Davide Nicola alakulata most már valóban otthon tudja játszani a meccseit, de ez sem segít eddig. A Chievot verték Trottáék, emellett a Palermóval ikszeltek (1-1-3), idegenben Firenzében jött össze a pontszerzés (0-1-6). A keret igencsak vékony, nyáron jobbára csak kölcsönjátékosokat sikerült igazolniuk Cordazéknak. Mutattak biztató jeleket Falcinelliék, hiszen a firenzei remi után aratták eddigi első és egyetlen győzelmüket, de a leállás előtt az Internél bár sokáig tartották magukat, a végén összeomlottak, a kék-feketék 3-0-ra diadalmaskodtak. A hadrend ismét a 4-3-3 lesz, amely azért rejt magában nem kis kockázatot, de legalább szinte minden futballistájára számíthat a szakmai stáb. Egyedül Claiton, egy belső bekk bajlódik sérüléssel.
Szinisa Mihajlovics együttese eddig üde színfoltja a Serie A idei kiírásának. A bordók bevállalják a támadófocit, ennek megfelelően szép számmal termelik a gólokat, viszont azért kapják is az évet rendesen... Gólkülönbségük 27-16, idegenben 10-10. Jelenleg 19 pontjukkal a 7. helyen tanyáznak, vendégként 1-2-3-as, visszafogottabb mutatóval. A bordó-fehérek jó formát mutattak a leállás előtt, Belottiék a Cagliarit intézték el Torinóban (5-1), előtte Udinéből tértek haza pontosan (2-2). A 4-3-3-as hadrend nem változik, Belotti mellett Ljajic és Falque rohamozza majd a házigazda kapuját. Csak Molinaró nem lesz bevethető, a jobb bekk pedig a válogatottban is bemutatkozó Zappacosta lesz.
A Torinót erősebbnek érezzük mai ellenfelénél, és szerintünk a bikák nem okoznak csalódást. Nyernek, és lesz a mérkőzésen legalább két találat! Tippünk így: 2-es és +1.5!
2016. 11. 19. 21:21
Aubameyang már a 11. percben beállította a végeredményt.
A Fradi vezetőedzőjének fogalma sem volt, miért állították ki; Oenning egyelőre nem akarja nyugdíjba küldeni Ferenczit.
Zinédine Zidane több kulcsemberét sem kezdeti.
2016. 11. 19. 19:55
Hiába egykapuzott a Vasas, a végén ők örülhettek az egy pontnak.
2016. 11. 19. 19:52
A Pogon Szczecin és a Wisla Krakow lengyel bajnokiján szépen potyogtak a találatok, a hazaiak Gyurcsó Ádám négy góljának is köszönhetően győztek 6-2-re
Gole 4-1 HT Pogon Szczecin - Wisła Krakow #POGWIS #ekstraklasa @Portowcy @wislaportal @watch_esa @OwskiMateusz pic.twitter.com/ok2WxVG1n8— LiveOnlineNow2 (@LiveOnlineNow2) 2016. november 19.
Gol 6-1 Pogon Szczecin #POGWIS #ekstraklasa @Portowcy @wislaportal @watch_esa @OwskiMateusz pic.twitter.com/UStHfN1Qhy— LiveOnlineNow2 (@LiveOnlineNow2) 2016. november 19.
2016. 11. 19. 19:04
A kapust percekig ápolták, de nem tudta folytatni a találkozót.
A Manchester City kegyvesztett középpályása két góljával győzött, a Liverpool döntetlennel maradt a tabella élén.
Messi és L. Suárez nélkül emberelőnyben sem bírtak a Málagával a katalánok.
Kleinheislert a szünetben lecserélték, a Darmstadt pedig fontos mérkőzést veszített el.
2016. 11. 19. 17:35
Kanta József büntetője nem volt elég az MTK-nak.
A két kapufát is szerző liláknak semmi sem akart összejönni, egész addig amíg a Gyirmót meg nem szerezte a vezetést.
Gaál korai góljával még a Haladás vezetett, de a DVTK fordítani tudott.
Tujvel-parádéval győzött az újonc.
2016. 11. 19. 17:22
Szabó János itt is, ott is betalált; egy pontot rabolt idegenben a Honvéd.
Idegenben nyert a Kazincbarcika és a Monor.
- 09:11 Félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvátországi vezetékből
- 09:02 Így halt meg Radetzky tábornagy
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:41 Magyar Péter elárulta, mire költünk el 57,8 milliárdot
- 08:19 300 ezer forintra is büntethetik, ha ezt teszi
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 07:26 Kutyafuttató és játszótér közelében portyázik egy vaddisznó a pesti Duna-parton
- 06:59 Vonnák Diána: Van az emberben gyűlölet, mások halála utáni vágy
- 06:51 Egy nap alatt elfogták a férfit, aki kirabolt egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 06:17 Az ország felén még zavartalan lesz a napsütés vasárnap, mutatjuk, hol fordulhat elő eső
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 05:57 Egy éve ilyenkor: Michelle Wild mesélt az első forgatási napjáról
- 07:00 Látványos, szívós és jól tűri a szárazságot az ősz slágernövénye
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket