Benjamin Sesko Manchester United Premier League
Liefering, Salzburg, Leipzig, majd irány a Premier League. Ismerős karrierút? Nem, ez a cikk most nem Szoboszlai Dominikről szól, hanem a szlovén Benjamin Seskóról, aki Rúben Amorim távozása óta nagyon belelendült a gólszerzésbe – még úgy is, hogy Michael Carrick rendre csereként küldi pályára.
Az RMC értesülései szerint a Sevilla a téli átigazolási időszakban kölcsönvenné a Manchester United fiatal szélsőjét, Anthony Martialt. Az Európa Liga-címvédő spanyol csapatnak januárban az első számú célpontja a 21 éves, 15-szörös francia válogatott támadó. Martial tavaly nyáron fontért igazolt az Old Traffordra és első idényében házi gólkirály volt. José Mourinho érkezése óta azonban nem számít alapembernek, 11 Premier League-meccsen 1 gólnál és 3 gólpassznál tart. A hírek szerint az andalúzok már meg is keresték az angol klubot, de José Mourinho visszautasította az ajánlatot.
2016. 12. 27. 09:04
Egy rövid hazaadást fülelt le és harcolt ki tizenegyest a Crystal Palace belga csatára, Christian Benteke a Boxing Day első összecsapásán. A Watford elleni mérkőzés első félidejében történt az eset, és a büntető mögé maga a sértett állt oda: Benteke nagyon lazán, már-már flegma mozdulattal próbált túljárni Gomes kapus eszén, ám nem járt sikerrel. A csatár hibája az 1-0-ás vezetésnél sokba került a Crystal Palace-nak, ugyanis a második játékrészben Deeney éppen büntetőből egyenlített, és állította be az 1-1-es végeredményt.
2016. 12. 26. 15:29
A közelmúltban vált hivatalossá, hogy Oscar a Chelsea-ből és Carlos Tévez a Boca Juniorsból óriási pénzekért Kínába igazoltak, valamint vasárnap robbant a bomba, miszerint a PSG klasszisa, Angel Di María is Ázsiába szerződhet. A spanyol Marca a hétfői kiadásában egy újabb nevet dobott fel, szerintük ugyanis a Real Madrid portugál védője, Pepe már fél lábbal Kínában van. A bekk szerződése 2017 nyarán jár le a királyi gárdával, és egyelőre nem jutottak egyezségre a hosszabbításról, így akár ingyen is távozhat. A 33 éves védőt a Manuel Pellegrini által irányított Hopej China Fortune hívja, és évi 10 millió eurós fizetéssel csábítja, amely a duplája jelenlegi madridi bérének.
2016. 12. 26. 13:28
Olvasói sztorik