A Manchester United megfigyelőket küldött a múlt pénteki, Bordeaux-PSG francia bajnokira, hogy élőben is megtekintsék a hazaiak 19 éves szélsőjét, Malcolmot - adta hírül a Girondinfos. A fiatal brazil játékos a Ligue 1 szezonjának egyik nagy felfedezettje, aki 29 tétmérkőzésen 6 gólnál és 3 gólpassznál jár. A U23-as brazil válogatott szélső értékét 10 millió euróra becsülik.
2017. 02. 13. 18:34
Az NB I tizenegyedik, kiesést jelentő helyén álló MTK Budapest két játékosa is megsérült a szombati, Monori SE elleni felkészülési mérkőzésen: Hrepka Ádám combfeszítőizom-szakadást szenvedett, így többhetes kihagyás vár rá, Takács Ronald viszont csak könnyebben sérült, ő napokon belül teljes értékű munkát tud végezni – írja a klubhonlap.
2017. 02. 13. 18:22
A korábbi aranylabdás brazil zseni, Ronaldinho szerint a Manchester City-ben szereplő honfitársa, Gabriel Jesus óriási karriert futhat be, és egy napon ő lehet a világ legjobb játékosa. A 19 éves támadó még tavaly augusztusban írt alá, de csak januárban érkezett meg Angliába a Palmeiras együttesétől 30 millió euróért, majd néhány nap alatt berobbant a Premier League-be, és ezáltal a futball szerelmeseinek tudatába is. A Manchester City üdvöskéje 188 játékperc alatt három gólig és egy gólpasszig jutott, a Burnley ellen pedig a lefújás előtti pillanatokban szerezte meg a győzelmet csapatának. - Gabriel Jesus egy nagyon különleges játékos, aki a jövőben a világ legjobbja is lehet - kezdte Ronaldinho a Mirrornak adott nyilatkozatában. - Jelenleg Lionel Messi a legjobb, és már többször elmondtam, hogy Neymar is az lehet. Gabriel Jesus azonban még csak 19 éves, övé a jövő, ezért egy nap ő lehet az. Minden képessége megvan ahhoz, hogy ez megtörténjen. A már hatszoros felnőtt brazil válogatott csatár hamarosan a Bajnokok Ligájában is bizonyíthat, hiszen Pep Guardiola nevezte őt a legrangosabb kupasorozatra is. - Ha ránézel erre a játékosra, azt látod, nem fél semmitől. Ő csak játszani akar és bebizonyítani a tehetségét. . Nagyon örülök, hogy Pep nevezte őt a Bajnokok Ligájára. Úgy gondolom, hogy játszani is kell, mert árad belőle a magabiztosság. Ronaldo, Kaká, én és Neymar is nagyon hamar bemutatkozott a legmagasabb szinten is. Gabriel Jesus pedig ugyanez a kategória - nyilatkozta Ronaldinho
2017. 02. 13. 17:26
Gyerekmolesztálási ügybe keveredett tanár ügyében kell tanúskodniuk az elkövetkezendő napokban a Honvédhoz tartozó labdarúgó-akadémia növendékeinek. A szexuális kényszerítéssel és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított, január 12-e óta előzetes letartóztatásban lévő pedagógus a Magyar Futball Akadémiával szerződésben álló tanintézmény vezető tanáraként rendszeresen oktatta a focistákat. George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa a csakfoci.hu-nak elárulta, a gyanúsított nem MFA-növendéket zaklatott, ettől függetlenül a klub minden alkalmazottja együttműködik a hatóságokkal.
2017. 02. 13. 16:58
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első összecsapásán Zalaegerszegre látogatott az Újpest, ahol a klub macedón labdarúgóját, Enis Bardhit az első félidő derekán le kellett cserélni. A 21 éves futballista a klub honlapjának nyilatkozott jelenlegi helyzetéről. – Harminc perc után éreztem, hogy nincs minden rendben, és a kezdődő fájdalom miatt jobb volt számomra a csere. A hét közepéig különböző orvosi vizsgálatok várnak rám, utána már többet tudok mondani, hogy pontosan mi a probléma, és mennyi időt vesz majd igénybe a rehabilitációm. Természetesen minél előbb játszani szeretnék, szívem szerint már a Videoton ellen pályára lépnék, de minden az analízisek eredményétől függ majd – fogalmazott.
2017. 02. 13. 16:35
A Besiktas csatára, Cenk Tosun Benfica ellen szerzett gólját választották a Bajnokok Ligája csoportkörének legszebb találatának. A török válogatott támadó gyönyörű gólja egy parádés meccsen született: a Benfica már 3-0-ra vezetett a Besiktas vendégeként, de Tosun ollózása után a törökök még kétszer betaláltak, és 3-3-ra mentették a találkozót. Tosun az UEFA szavazásán a voksok 39 százalékát gyűjtötte be. Íme a csodaszép ollózás:
2017. 02. 13. 16:33
Szerdán 18.30-as kezdéssel a Tó Vendéglőben tartja rajt előtti szurkolói ankétját az NB I-es Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Az új játékosok – Mészáros Karol, Devecseri Szilárd, Jancsó András, Funsho Bamgboye, Gajdos Zsolt – mellett Halmosi Péter csapatkapitány, a szakmai stáb és a tulajdonosok is részt vesznek az eseményen. Az ankét ideje alatt az étteremnek és a klubnak köszönhetően 50 százalék kedvezménnyel fogyaszthatnak a szurkolók az ételekből és italokból – írja a klubhonlap.
2017. 02. 13. 16:00
Olvasói sztorik