A zöld-fehérek korábbi játékosa a csapategységet hiányolja.
2017. 02. 22. 08:08
Sokáig emlékezetes találkozót játszott egymással a City és a Monaco; négyet vágott idegenben az Atlético.
2017. 02. 21. 22:37
Valencia-Real Madrid Mindkét csapat betalál!
Elmaradt mérkőzést pótolnak ma este: a listavezetőre nem vár kellemes kilencven perc...
Pénzügyi válság, gyengülő keret, szakmaiatlan döntések - az elmúlt néhány évben megszokhattuk már, hogy miként telnek a mindennapok Valenciában. Az egykor szebb napokat megélt alakulat jelenleg a biztos bennmaradás kivívását tekintheti elsőrendű feladatának. Ezt a küldetést minden bizonnyal teljesítik majd a denevérek, de bizony vérmesebb reményeik nem lehetnek erre a szezonra. A kispadon immár Voro mester ül, aki a a december végén távozott Prandellit váltotta. A trénerrel sem túl sokat javult a brigád teljesítménye, tulajdonképpen totálisan szeszélyesen tolják Naniék. Képesek voltak a Mestallában egy négyest kapni az Eibartól, viszont nyertek a Villarrealnál, és legutóbb a Bilbaót fektették két vállra. Jelenleg 23 egységgel a 15. helyen állnak, hazai mérlegük pedig 3-2-5 - több, mint pocsék. Ami biztató lehet, hogy egyre kevesebb a sérült a csapatban, már csak Rodrigo és Santi Mina sérült. A baszkok ellen Zaza volt a csúcsék, mögötte az El Haddadi-Orellana-Nani trió rohamozott - eredménnyel.
A fővárosiak egy pont előnnyel vezetik a La Ligát, viszont két mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a Barca - ennek tükrében már azért sokkal megnyugtatóbb a helyzet a madridiak szempontjából. Zidane mester alakulata a januári kupabúcsút követően nagy formába lendült, a bajnokságban és a BL-ben is sikereket értek el Ronaldoék. A hét végén az Espanyol látogatott a Bernabeuba, és ha nem is fölényesen, de behúzták a három pontot Kroosék (2-0). A királyi alakulat idegenben sem teljesít rosszul, 6-2-1-es mérlegéhez 25-8-as gólkülönbség társul, egyetlen vereségüket Sevillában szenvedték el Varane-ék. A keretbe visszatért Bale, aki nyomban be is talált a hétvégén, sérült viszont Sergio Ramos, Danilo és Fabio Coentrao.
A hazaiak over/under mutatója 15/7, a vendégeké 16/5- Az elmúlt években rendre sok találatot hozott a két alakulat összecsapása, és általában mindkét védelem kapitulált, nem is egyszer. Ma is a gólváltásban látunk fantáziát, szerintünk mindkét háló megzörren majd!
Sevilla-Leicester 1-es és +2.5
Nagyot változott a világ alig fél év alatt. Az angol bajnok nagy bajban van, ma megint nem a rókáknak áll a zászló...
A Sevilla a Juve mögött, a a Lyont és a Zágrábot megelőzve lett második a csoportjában, így vívta ki a továbbjutást a nyolcaddöntőbe. Az andalúz alakulat nagyon egyben van, Jorge Sampaoli remek választás volt a kispadra, a fanatikus argentin jól is igazolt, és a játékosok is tűzbe mennek érte. És, ami fontos: a Sevilla akkor is tud nyerni, ha éppen nem futballozik jól - ezt épp az Eibar ellen a hétvégén bizonyították Ben Yedderék (2-0). A Ramon Sanchez Pizjuanban nem könnyű az ellenfelek élete, a La Ligában 9-1-1 a mérlegük, a BL-ben pedig csak a Juventus tudott itt nyerni, a gallok és a horvátok is nullra kaptak ki. A formájuk rendben van, sérülés miatt Pareja, Trémoulinas és Krohn-Dehli marad ki a keretből.
A Leicester botrányosan szerepel mostanság, az angol bajnok a kiesés ellen küzd, szombaton pedig a harmadosztályú Millwallal szemben maradt alul az FA Kupában. A kékek idegenben elképesztően gyengék, 13 Premier League túráján háromszor ikszelt, tízszer kikapott. A bajnokságban szilveszter óta nem nyertek Vardyék, akik pocsékul futballoznak mostanság. A BL-ben még tavalyi önmagukat adták a rókák, igaz, a Portót, a Koppenhágát és a Brugge-t azért illett megelőzniük. Ranieri nem tudja felrázni a társulatot, amelyből ezúttal Slimani hiányzik majd sérülés miatt.
A Leicester mélyrepülése szerintünk tovább folytatódik, a Sevilla hazai környezetben gólos meccsen szerezhet előnyt a visszavágóra. Tippünk így 1-es és +2.5!
2017. 02. 21. 22:10
Sterling találata erősen gyanús a BL-nyolcaddöntőben, ám Falcao gyorsan egyenlített.
Griezmann pedig folytatta...
2017. 02. 21. 21:17
Kiélezettnek ígérkező párharcok első meccseit rendezik meg kedden, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: a Leverkusen az Atlético Madridot, míg a Manchester City a francia listavezető AS Monacót fogadja.
2017. 02. 21. 19:41
Wayne Shaw vacsorája sokba került.
Kulcsjátékosok sora hagyhatja el a zöldeket a szezon végén.
A katari al-Rajjan 2-1-re győzött.
2017. 02. 21. 18:05
Torghelle és Diarra sem egymeccses eltiltást kapott.
Az NB II-ben szereplő Kisvárda nem tudja megrendezni a vasárnapra kiírt Szolnok elleni mérkőzést.
Az olasz védő nélkül játszhat a Juventus a BL-ben.
A brazil támadó elemi erővel vette be a Szöul kapuját.
2017. 02. 21. 16:37
A jelek szerint cudar az élet a Real Madrid portugál futballistája számára…
Nem úgy tűnik, hogy szerződést hosszabbítana a Real támadója.
Százhúszmillió pedig ment a levesbe...
A farsangi bálban a focisták voltak a legötletesebbek.
2017. 02. 21. 15:10
Kilencszeres pénzért lehetett fogadni arra, hogy Wayne Shaw falatozni kezd.
Nalepa a Lechia Gdansk célkeresztjében.
2017. 02. 21. 14:44
Hiába a csúcsgázsi, sajtóhírek szerint Kínában nem találja számításait a csatár.
2017. 02. 21. 14:39
Ha Wenger távozik az Arsenaltól, a francia válogatott, a Monaco vagy a Barcelona lehet a következő állomás.
A Haladás vezetőedzője napokon belül dönt az ukrán válogatott próbajátékos sorsáról.
A kínai liga szigorú szabályai miatt kétszer is meggondolja döntését.
2017. 02. 21. 14:00
Helyt álltak a Zamparini-bébik, akiket az elnök is a kezdőbe követelt.
- 08:11 Megváltozik az autók ára a nagy kínai bejelentés után?
- 08:07 86 éves nőt öltek meg egy németországi idősek otthonában
- 07:45 Ragadozót rögzített a nemzeti park vadkamerája
- 07:38 Meghalt Kuna Károly
- 06:54 Csak most jelentette be a kormány a norvég pénzeket, ám a civilek már hónapok óta pályázhatnak
- 06:51 Trump komoly gesztust tett Putyinnak: felfüggesztette az Oroszország elleni szankciós csomagot
- 06:23 Időjárás: használjuk ki a kirándulóidőt, sok hasonló hétvége már nem lesz
- 06:20 Jegyet kell venni a ma nyíló DPK-táborba – Orbán Viktor nem szerepel a programban
- 06:00 Felfüggesztették az igazgatónőt, mert saját lánya javára elcsalta a hatodikos diákönkormányzati választást
- 05:53 Feljelentést tett a miniszter Koncz Zsófia választási kampánya miatt
- 03:36 Nyáron majdnem eladták Willi Orbánt, mostanra már a szerződéshosszabbítása van terítéken
- 22:34 „Buszraszállóval így eltalálni” – az MTK győztes gólszerzője vigyorogva mesélt a mindent eldöntő pillanatról
- 22:00 „Mégis bevágtak ide” – A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 07:00 Ezt árulja el a macska kedvenc alvóhelye
- 22:00 „Mégis bevágtak ide” – A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 17:54 Osztie Zoltán atya vezetésével megtartották a fogolykiváltó imát Hankó Balázsékért
- 05:53 Feljelentést tett a miniszter Koncz Zsófia választási kampánya miatt
- 16:28 Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
- 20:22 Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták
- 16:21 Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry és a Bagi–Nacsa-duó műsoraira
- 21:01 A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
- 19:28 Kerner Zsolt: Brüsszel Orbán Viktor nélkül