Vasárnap rendezték az RB Leipzig U19–Hertha BSC U19 összecsapást a junior Bundesliga Északi csoportjában. A berliniek 3-0-ra nyertek, az első gólt ifjabb Dárdai Pál, azaz Palkó lőtte – ez volt a hetedik találata az idényben.
Ezt láttad már?
Bajnok lett a csapat, „felgyújtották” a lelátót a szurkolók – VIDEÓ
2017. 12. 10. 19:43
A Nyugat-Európán végigsöprő hóvihar miatt Angliában és Skóciában is törölni kellett több sporteseményt, Hollandiában elhalasztották az Utrecht–Feyenoord és a Sparta–Vitesse mérkőzéseket, Németországban pedig a tizenegyespontnak veszett nyoma a Köln és a Freiburg bajnokiján – írja az index.hu.
Ezt láttad már?
Bajnok lett a csapat, „felgyújtották” a lelátót a szurkolók – VIDEÓ
A Köln az első negyedóra végén jutott büntetőhöz, Sehrou Guirassy oda is állt, hogy elvégezze, de bajban volt, mert a furcsán letakarított pályán nem találta a büntetőpontot. Egy ideig kapirgált a hóban, majd a játékvezető Robert Kampka segítette ki, és kilépte neki a 11 métert a gólvonaltól. Guirassy be is lőtte a büntetőt, amivel 2-0-ra lépett meg a Köln.
A szünetre 3-1-es vezetést szerzett a Köln, a második félidőben viszont nagyon odatette magát a Freiburg, és Nils Petersen hosszabbításban szerzett két góljával 4-3-ra megfordította a meccset.
A meccs góljait itt nézheted meg!
- 06:02 A Toyota megcsinálta a villanyautók svájci bicskáját
- 05:42 Egy éve ilyenkor: letartóztattak egy szellentésszagot terjesztő iskolai dolgozót
- 03:33 Yamal 69 éve nem látott gyorsasággal lőtt gólt, mégse ő volt a spanyolok hőse Angliában
- 21:58 Elúszott az Eb és az olimpia is a magyar U21-es válogatottnak
- 21:29 Betiltották a holokauszt áldozataira emlékező botlatóköveket egy német városban
- 20:36 A Hanta boy gyerekszínésze: Felnőtt férfi rabok írtak nekem leveleket, hogy milyen cuki gyerek vagyok
- 20:32 A nap legfontosabb hírei - 2026. 09. 26.
- 20:11 Újabb játékos sérült meg az ukránok ellen
- 20:06 Rakonczay Gábor: Az ultrafutásban benne vagyok egy szuperfókuszban, benne vagyok a jelenben
- 19:51 Gajdos László bejelentette, hogy átvilágítják az állatmenhelyeket, és életszerűbbé teszik az örökbefogadást
- 19:46 Ötös lottó: itt vannak a 39. heti nyerőszámok
- 19:32 Magyar Péter: Javaslom, hogy ha már a Fidesz maradéka kirendel dobálni embereket, akkor előtte szervezzen gyakorlatot kislabdával
- 19:25 „Az ilyen versenyzőknek nem a Forma–1-ben lenne a helyük” – Lando Norris eltiltatná az őt kiejtő pilótát
- 05:00 Őszi csodavilág: már 50 ezer daru szárnyal a Hortobágyon
- 19:14 Trump döntött: Elutasította a Hormuzi-szoros megnyitására vonatkozó iráni javaslatot
- 16:58 Tojással akarták megdobni Szolnokon Magyar Pétert, aki a tervezettnél szigorúbb vagyonadót jelentett be
- 19:46 Ötös lottó: itt vannak a 39. heti nyerőszámok
- 19:32 Magyar Péter: Javaslom, hogy ha már a Fidesz maradéka kirendel dobálni embereket, akkor előtte szervezzen gyakorlatot kislabdával
- 12:41 Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
- 18:30 Takács Péter stroke-os poénnal reagált Schummer Orsolya gombnyomására
- 21:29 Betiltották a holokauszt áldozataira emlékező botlatóköveket egy német városban
- 19:51 Gajdos László bejelentette, hogy átvilágítják az állatmenhelyeket, és életszerűbbé teszik az örökbefogadást
- 14:33 Egy mentő is belekeveredett a magyar–ukrán balhéba
- 20:36 A Hanta boy gyerekszínésze: Felnőtt férfi rabok írtak nekem leveleket, hogy milyen cuki gyerek vagyok
- 17:01 Mi történik a szülőkkel, akik robotfiút vásároltak a halott gyerekük helyére?
