A legjobb négy közé jutásért rendeztek milánói derbit az Olasz Kupában: az AC Milan az Internazionale csapatát fogadta. A rendes játékidő döntetlent lett, hosszabbításban dőlt el, hogy a csereként beállt Patrick Cutrone gólja után a Milan jutott tovább (1-0). Az első kilencven percben nem született gól, mármint olyan, amelyet meg is adtak. Merthogy a 23. percben az interes Ivan Perisic betalált ugyan, de a játékvezető a videobíró ítélete alapján érvénytelenítette a gólt. Perisic érvénytelenített találata A második félidőben a Milannak volt nagyobb lehetősége: egy beadást Samir Handanovic éppen Giacomo Bonaventura elé ütött ki, a támadó azonban az üres kapu ellenére sem tudott gólt fejelni. Bonaventura kihagyott ziccere Jöhetett a hosszabbítás, ahol már csapattársa, Patrick Cutrone nem hibázott: a csereként beküldött 19 éves támadó Suso passzát lőtte közelről a hálóba. Bár a gól lesgyanús helyzetből esett, a lassításból egyértelmű, hogy szabályos körülmények között szerezték. Korábban egyébként megírtuk, hogy több olasz beszámoló is azt állította, ha a Milan a kupa negyeddöntőjében nem jár sikerrel az Inter ellen, máris kirúgják az egy hónapja kinevezett a vezetőedzőt, Gennaro Gattusót. Nos, ezzel a sikerrel valószínűleg nem kerül sor ilyen döntésre. Patrick Cutrone gólja (1-0)
2017. 12. 27. 22:40
Az év vége közeledtével a csakfoci.hu már harmadik alkalommal jelentkezik exkluzív szavazásával: a 12 NB I-es klubtulajdonos, illetve első számú vezető szavazata alapján választotta meg 2017 legjeit öt kategóriában. A legjobb játékvezetőkkel kezdtek, akik között Szabó Zsolt a szavazatok egyharmadának megszerzésével végzett az élen. Ezt olvastad már? Beperelték a magyar bajnokcsapat edzőjét Az is igen érdekes része volt a voksolásnak, hogy Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke Kassai Viktort nevezte meg a legjobbnak. Ki ne tudná, hogy a játékvezető és a klub között komoly „háború” folyt az utóbbi hónapokban. A tavalyi NB I-es szezon tizenhatodik fordulójában például Kassai három tizenegyest ítélt a Fradi ellen, valamint kiállította Cristian Ramírezt. Ezt követően Thomas Doll vezetőedző az alábbit nyilatkozta a leghíresebb magyar játékvezetőről: „Olyan érzésem van, mintha nem lehetnénk bajnokok. Talán a kilencedik tizenegyest ítélték meg ellenünk, ilyet még sosem tapasztaltam, se játékosként, se edzőként, hihetetlen. Semmi extrát nem mondtam Kassainak, fogalmam sincs miért küldtek el a kispadról, nem sértettem meg senkit, nem gesztikuláltam.” De nem maradt le a kritizálásban Kubatov Gábor sem, aki az alábbiakat mondta Kassai Viktorról: „Nagy kár, hogy nincs benne annyi emberi nagyság, hogy beismerje a hibáit. Reméljük, hogy egyszer ez is megtörténik”.
2017. 12. 27. 20:11
FTC
Augusztusban jelentették be hivatalosan, hogy a modellként és színésznőként is sikeres Görög Zita a Honvéd 22-szeres válogatott labdarúgójával, Laczkó Zsolttal alkot egy párt. Zita is aktív a közösségi médiában, néhány napja pedig egy igazán szexi képet posztolt: félmeztelenül, háttal a kamerának pózol, a „ruháját” pedig csupán a beszűrődő fény adja. By dawn's early light.. #blush #sun #morning #lights # Görög Zita (@gorogzita) által megosztott bejegyzés, Dec 19., 2017, időpont: 2:35 (PST időzóna szerint)
2017. 12. 27. 18:07
Az NB II-es listavezető MTK támadója, Torghelle Sándor legutóbb Miamiból jelentkezett Instagramján, azóta viszont utazott egy nagyot, mert most Dubajból, a világ legmagasabb épületének számító, 828 méteres Burdzs Kalifa lábától posztolt. Íme Burj Khalifa#burjkhalifa #holiday #travel #christmastime #family #footballeroninstagram Torghelle Sándor Official (@torghelle14) által megosztott bejegyzés, Dec 26., 2017, időpont: 10:59 (PST időzóna szerint)
2017. 12. 27. 16:14
mtk
Olvasói sztorik