Megírtuk: a Nikolics Nemanjával felálló Chicago Fire 2-1-re nyert a Tulsa elleni felkészülési mérkőzésen az Egyesült Államokban. A Fire első gólját a magyar csatár szerezte – a 69. percben egyenlített, a 75. minutumban pedig lecserélték. A győztes gólt a 85. percben jegyezték. Íme a találat!
Mindent beárnyékol
Dráma: meccs közben halt meg a BL-címvédő edzője – FOTÓ
Szombaton rendezték a női és férfi futsal Magyar Kupa elődöntőit a nyíregyházi Continental Arénában. A férfiaknál a Haladás nagy csatában verte a Berettyóújfalut, ellenfele a DEAC-ot legyőző Rubeola lesz. A nőknél a Tolna-Mözs és a Hajdúböszörmény vívja a finálét – írja az MLSZ honlapja.
Már a női elődöntők izgalmas párharcokat hoztak Nyíregyházán, a Tolna-Mözs és a Ricsilla Futsal összecsapásán egészen a 29. percig nem tudtak gólt szerezni a csapatok, amiben vastagon benne voltak a bravúrokat is bemutató kapusok is. A második félidő közepén mindkét együttes bevette ellenfele hálóját, és egészen a hajráig nyílt maradt a meccs. A végét a tolnaiak bírták jobban, az utolsó másfél percben két gólt szerezve döntötték el saját javukra a mérkőzést.
A másik elődöntőben a címvédő Astra és a bajnokságban az élen álló Hajdúböszörmény találkozott egymással. Az Astra Krascsenics Petra révén szerzett vezetést a 17. percben, a hajdúságiak a második félidőre tartogatták a góljaikat. Bokor Adrienn a 27. percben egyenlített, majd egy kapuskidobás után Kota Gabriella csúsztatott a kapuba, 2-1-re alakítva az állást. Az Astra becsülettel küzdött az egyenlítésért, helyzetei is voltak a 2-2-höz, de az utolsó pillanatokban a Hajdúböszörmény szerzett gólt: Pádár Anita állította be a 3-1-es végeredményt.
Az első férfi elődöntő csúcsrangadóhoz méltó színvonalas, kemény, izgalmas csatát hozott a Haladás és a bajnokságban jelenleg élen álló Berettyóújfalu csapatai között. Az elsőtől az utolsó pillanatig nyílt volt a meccs, a Berettyóújfalu Trencsényi János találatával vezetést szerzett ugyan az első félidő elején, de a Haladás gyorsan egyenlített, majd a 14. percben megfordította az állást. Másodpercekkel a szünet előtt a Berettyóújfalu egy szép kapásgóllal egyenlített, és egészen a meccs hajrájáig maradt a 2-2-es eredmény. A végig keményen védekező szombathelyiek a 35. percben visszavették a vezetést: Dróth Zoltán távoli lövésébe egy védő lába még beleért, így került a labda a hálóba. Az utolsó percekre a Berettyóújfalu lehozta támadásban a kapusát, de az egyenlítés nem sikerült, a Haladás jutott be a vasárnapi fináléba.
A DEAC és a másodosztályú Rubeola párharca is izgalmasan alakult, a debreceniek szereztek vezetést a mérkőzés elején, de a Rubeola veszélyesebben játszott, és a szünetre megfordította az állást. A második félidőben nagyot küzdött mindkét csapat, a sokáig eredmény nélkül, de a hajrában a csömöriek növelték előnyüket, két kontra végén is bevették a kinyíló debreceniek kapuját. A csömöriek a harmadik NB I-es csapatot búcsúztatták kupamenetelésük során, a Rába ETO és a Ferencváros után a DEAC is kénytelen volt gratulálni nekik a továbbjutáshoz.
Az elődöntők eredményei:
Ricsilla Futsal-Brandmission – Artifex Tolna-Mözs 1-3 (0-0)
Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls – Hajdúböszörményi TE 1-3 (1-0)
Swietelsky Haladás VSE – MVFC-Berettyóújfalu 3-2 (2-2)
Debreceni Egyetemi AC – Rubeola FC Csömör 1-4 (1-2)
A vasárnapi program:
Hajdúböszörményi TE – Brandmission-Artifex Tolna-Mözs, 16.00
Swietelsky Haladás – Rubeola Csömör, 19.30 (M4 Sport)
Az M4 Sport, illetve a Videoton FC hivatalos honlapja is jelentette: a fagyott pálya miatt nem rendezik meg szombaton (19.30) az OTP Bank Liga 21. fordulójára kiírt Budapest Honvéd – Videoton rangadót.
A felek, illetve a szövetség később dönt a pótlás időpontjáról.
Mint ismert, az éllovas Ferencváros kikapott a Diósgyőr vendégeként, így egy nagyobb különbségű győzelemmel már a székesfehérváriak vezethették volna az NB I-et.
- 09:31 Török Gábor pontosította, hogy mi volt valójában az Orbán-korszak
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 09:11 Félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvátországi vezetékből
- 09:02 Így halt meg Radetzky tábornagy
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:41 Magyar Péter elárulta, mire költünk el 57,8 milliárdot
- 08:19 300 ezer forintra is büntethetik, ha ezt teszi
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 07:26 Kutyafuttató és játszótér közelében portyázik egy vaddisznó a pesti Duna-parton
- 06:59 Vonnák Diána: Van az emberben gyűlölet, mások halála utáni vágy
- 06:51 Egy nap alatt elfogták a férfit, aki kirabolt egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 06:17 Az ország felén még zavartalan lesz a napsütés vasárnap, mutatjuk, hol fordulhat elő eső
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket
- 08:28 Súlyos tízezrekbe kerülhet a gyanútlan erdei séta: sokan elkövetik ezt a tiltott hibát
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 05:57 Egy éve ilyenkor: Michelle Wild mesélt az első forgatási napjáról
