Megírtuk: a sereghajtó Mezőkövesd meglepetésre 3-2-re nyert az Újpest otthonában az NB I 21. fordulójában. Az újpestiek egy tizenegyessel és egy akciógóllal 2-1-re vezettek, amikor azonban a kövesdiekhez a 66. percben beszállt Koszta Márk. A 21 éves támadó nyolc perc alatt duplázott, ezzel fordítottak. A mezőkövesdi csapatkapitány, Hudák Dávid szerint nem volt jogos az Újpest büntetője.
– Rosszul indult számunkra a mérkőzés, hiszen a hazaiak hamar vezetést szereztek – nyilatkozta Hudák Dávid klubja honlapjának. – Visszanéztem többször a tizenegyes előtti esetet, biztosan állíthatom amit már a meccsen is tudtam, ennek a szituációnak köze sem volt a tizenegyeshez. Már a befújt büntető előtt érthetetlenül figyelmeztett a játékvezető, hogy figyel majd engem, majd a szögletet követően az újpesti támadó nekem futott és én benne estem el. Bosszantó ilyen tizenegyest kapni, de a csapat erejét mutatja, hogy ezután és a lila-fehérek második gólja után is felálltunk, és a hazaiak fölé nőttünk, gólokban és játékban is. Mindent összevetve teljesen megérdemelten nyertünk a dobogóért harcoló Újpest otthonában. Nagyon jó úton jár a csapat, egységesek, masszívak vagyunk, jó a csapategység, saját arculata van a Mezőkövesdnek nem lesz minket könnyű legyőzni egy csapatnak se. Sokan megmosolyogtak minket a meccs előtt, hogy mi nyerni megyünk a Megyeri útra, de most bebizonyítottuk, erősek vagyunk és nem félünk senkitől sem, mindenki ellen a három pontért szállunk harcba. Végezetül szeretném megköszönni az Újpestre elutazó drukkereink buzdítását.
2018. 03. 04. 14:01
Arról már beszámoltunk, hogy a sereghajtó Mezőkövesd meglepetésre 3-2-re nyert az Újpest otthonában az NB I 21. fordulójában. Az újpestiek 2-1-re vezettek, amikor azonban a kövesdiekhez a 66. percben beszállt Koszta Márk. A 21 éves támadónak eddig öt gólja volt a bajnokságban, most nyolc perc alatt duplázott, ezzel fordítottak. A Mezőkövesd először győzte le az Újpestet, a korábbi hat összecsapásukon ötször kikapott és egyszer döntetlenre végzett.
Érdemes megnézni Koszta remeklését az M4 Sport videójában, 5.58-tól kezdve.
2018. 03. 04. 09:04
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 09:31 Török Gábor pontosította, hogy mi volt valójában az Orbán-korszak
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 09:11 Félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvátországi vezetékből
- 09:02 Így halt meg Radetzky tábornagy
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:41 Magyar Péter elárulta, mire költünk el 57,8 milliárdot
- 08:19 300 ezer forintra is büntethetik, ha ezt teszi
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 07:26 Kutyafuttató és játszótér közelében portyázik egy vaddisznó a pesti Duna-parton
- 06:59 Vonnák Diána: Van az emberben gyűlölet, mások halála utáni vágy
- 06:51 Egy nap alatt elfogták a férfit, aki kirabolt egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 06:17 Az ország felén még zavartalan lesz a napsütés vasárnap, mutatjuk, hol fordulhat elő eső
- 08:28 Súlyos tízezrekbe kerülhet a gyanútlan erdei séta: sokan elkövetik ezt a tiltott hibát
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 05:57 Egy éve ilyenkor: Michelle Wild mesélt az első forgatási napjáról
