A négyszeres világbajnok Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát az Abu-Dzabi Nagydíjon. A világbajnoki pontversenyben vezető Lando Norris indul a második helyről, Oscar Piastri pedig a harmadikról.
A Q1 végén azt állapíthattuk meg, hogy ez eddig nagyon nem Lewis Hamilton hétvégéje, a hétszeres világbajnok ugyanis előbb a harmadik szabadedzésen kötött ki a falban, majd az időmérőn a 16. helyen végzett, így épphogy lemaradt a továbbjutásról – egymást követő harmadik alkalommal nem jutott tovább az időmérő első szakaszából. Kiesett Franco Colapinto is, amivel eldőlt, hogy a mezőnyben ő az egyedüli, aki nem jutott be egyszer sem a Q3-ba a szezon során. Ebben az etapban Piastri volt a leggyorsabb.
A Q2 elején azt lehetett találgatni, mire készül a Red Bull, ugyanis Verstappen jóval a többiek előtt hajtott ki a pályára, percek teltek el, mire rajta kívül bárki másnak mért köre lett volna – a holland egyébként használt gumikon teljesítette az első etapját. A második etap nagy sztorija az volt végül, hogy Cunoda Juki, akinek ez a mostani akár az utolsó Forma-1-es versenyhétvégéje lehet – jövőre legalábbis nincs ülése a mezőnyben –, a tizedik helyen továbbjutott a Q3-ba. Érdekes volt, hogy a jó tempót diktáló Haasok közül Oliver Bearman ugyanakkor csak tizenegyedik lett. A harmadik szabadedzést megnyerő George Russell volt a leggyorsabb az etapban.
És akkor jött a várva várt Q3, ahol Verstappen ismét feladta a leckét a többieknek az első mért körével, Cunoda segített neki egy minimális szélrányékkal az elején, bő három tizeddel jobb időt autózott mindenkinél. A versenyzők kicentizték a döntést, az utolsó percbe érve kezdte meg a többség az utolsó gyors kört, Verstappen végül olyan Q3-at futott, hogy mindkét idejével övé lett volna a pole.
A világbajnoki címért csatázó trió mögött Russell, Charles Leclerc, Fernando Alonso, Gabriel Bortoleto, Esteban Ocon, Isack Hadjar és Cunoda lesz a további rajtsorrend.
Az 58 körös Abu-Dzabi Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.
Így lehet világbajnok Norris, Verstappen és Piastri:


