Forma-1

Sainz befurakodott a vb-címért harcolók elé, két nagy név is elvérzett a Q1-ben

Alfredo ESTRELLA / AFP
Alfredo ESTRELLA / AFP

A Ferrari spanyol pilótája, Carlos Sainz Jr. indulhat az élről a Forma-1-es Mexikói Nagydíjon.

A Q1-ben két nagyágyú is kiesett, Oscar Piastri (McLaren), valamint a hazai pályán versenyző Sergio Pérez (Red Bull) sem folytathatta.

Kettőjük közül Piastri kiesése volt a nagyobb meglepetés, mivel megnyerte a harmadik szabadedzést.

Az ausztrál pilóta akkor került bajba, amikor elvették a mért körét, és visszacsúszott a veszélyzónába, onnan pedig már az idő rövidsége, és az elhasználódott gumiabroncsok miatt nem tudott elmozdulni.

Rajtuk kívül Franco Colapinto (Williams), Esteban Ocon (Alpine) és Csou Kuan-jü (Sauber) búcsúzott a Q1-ben.

A Q2-nek nem sokkal a rendelkezésre álló idő lejárta előtt piros zászlóval vetettek véget, amikor Cunoda Juki (RB) a tizenkettes kanyarban hibázott, és összetörte az autóját.

Rajta kívül csapattársa, Liam Lawson, valamint Fernando Alonso, Lance Stroll (mindkettő Aston Martin) és Valtteri Bottas (Sauber) búcsúzott az időmérő második etapjában, amelyben Lando Norris (McLaren) volt a leggyorsabb.

A Q3 Sainzról szólt, aki fél másodpercet javított a Q2-ben elért idejéhez képest, és egyedüliként tudott bemenni 1:16 perc alá. A 30 éves pilótának ez az idei első és pályafutása hatodik pole pozíciója.

Sainz mellől a vb-címvédő Max Verstappen (Red Bull) rajtolhat majd, a pontversenyben a hollandot üldöző Norrisnak pedig csak a harmadik rajtkocka jutott.

A 71 körös Mexikói Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 21 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

 

2. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

 

3. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

 

4. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Pierre Gasly (francia, Alpine)

 

5. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Nico Hülkenberg (német, Haas)

 

6. sor:
Cunoda Juki (japán, RB)
Liam Lawson (új-zélandi, RB)

 

7. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

 

8. sor:
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
Franco Colapinto (argentin, Williams)

 

9. sor:
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

 

10. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik