Forma-1

Csapatfőnökök botrányával és év végén távozó pilótákkal indul a maratoni Forma-1-es szezon

Kisbenedek Attila / AFP
Kisbenedek Attila / AFP
A szokásokkal ellentétben ezúttal nem csak csendben csordogált az év első két hónapja a Forma-1-ben, két csapatfőnök körül is vizsgálódtak, miközben a Haastól váratlanul kirúgták Günther Steinert.  Egy új csapat csatlakozásási kérelmét visszadobta a Forma-1, Lewis Hamilton őrült nagy átigazolási bombát robbantott, így aztán volt miről beszélni már az idény kezdete előtt is.

A legtöbb esetben az év első két hónapja eseménytelenül zajlik a Forma-1-ben. A csapatok bemutatják új autóikat, a szurkolók izgatottan várják a tesztek eredményeit, de egy-két új festésen kívül nem feltétlenül történik semmi érdemi. Ehhez képest 2024-ben még azelőtt feje tetejére állt a világ, hogy elkezdődött volna a szezon.

Beindult a pilótapiac, elutasították egy csapat jelentkezését, két istálló nevet változtatott, váratlanul kirúgtak egy csapatfőnököt, miközben a világbajnoki címvédőnél is áll a bál. Mindezt úgy, hogy még márciusnál sem tartunk, és az első versenyhétvége előtt ezernyi kérdés merül föl.

Hamilton Ferrariba igazolása volt a tél híre

A legnagyobb izgalmat egyértelműen a pilótakeringő beindulása hozta, hiszen általában az év második felében kerülnek szóba a szerződések. Ehhez képest február első napján ledobta az átigazolási bombát a Ferrari, amikor közölte, hogy Carlos Sainz Jr. helyett Lewis Hamilton ül majd az egyik autóban 2025-től. A brit pilóta gyerekkori hőse az az Ayrton Senna volt, aki tragikus halála előtt éppen arról tárgyalt, hogy a Ferrariba szerződjön. Hamilton karrierje annyira sikeres volt, hogy nem adta magát sokáig a lehetőség, de végül megcsinálta azt, amiben a példaképe csak reménykedett. Óriási kérdés azonban, hogy ez milyen hatással lesz az utolsó Mercedesnél töltött évére.

Éveken keresztül hangsúlyozta mindkét fél, hogy örökké együtt maradnak, így az átigazolás arculcsapás a Mercedes számára, legalábbis sokan így élhetik meg a csapatban. Ebből kialakulhat valamiféle bizalmatlanság, motiválatlanság is, Hamilton egy kicsit magára maradhat.

– mondta Baka Gábor, a Vezess.hu újságírója Hamilton átigazolásáról.

Amikor egy csapat biztosan tudja, hogy távozik az egyik pilótája, általában minél előbb kivonja a jövő évi autó fejlesztési folyamatából a pilótát. Hamilton ugyan egy hétszeres világbajnok versenyző, de mégis George Russell lesz az, akire hosszú távon támaszkodni lehet, így aztán az ő igényei szerint érdemes már az idei autót is fejleszteni.

Hasonlóan magára hagyatottá válhat Sainz is a Ferrarival, de azért is hajt majd, hogy bebizonyítsa, egy ilyen jó autóval képes dobogós helyeket hozni, nagydíjakat nyerni. A spanyol pilóta eddig is bizonyította már tehetségét, mindenki tudja mire képes, és az is jó motiváció lehet a számára, hogy az elmúlt három évben kétszer is kikapott Charles Leclerc-től.

Sergio Pérezről is azt hallani, hogy nem ragaszkodik hozzá a Red Bull, így aztán a mexikói is az állásáért száguldozik majd, a hírek szerint Daniel Ricciardo a várományosa ennek az ülésnek, csakhogy ehhez a fiókcsapatban (amey AlphaTauri helyett immár RB F1 Team néven szerepel) is teljesítenie kell.

„Pérez tavaly a szezon elején elhitte, hogy akár meg is verheti Verstappent, ezért nagy igyekezetében hibázgatott, a kelleténél többet vállalt. Lehet, hogy neki az volt tanulság, hogy inkább a biztos második-harmadik hely lesz a jobb megoldás. Ha valamit bizonyítani akarhat, akkor az az, hogy lehet rá számítani, érdemes megtartani. Sainz sorsa jó kérdés, a Mercedesnél lesz egy ülés, nem kizárt a sima csere, de a Saubert felvásárolja az Audi 2026-ra, a hírek pedig eddig oda kötötték a spanyolt. Külön bizonyítania talán nem kell, ő valószínűleg azt akarja majd megmutatni, mit veszít vele a Ferrari, emellett igyekezhet minél több szép eredményt begyűjteni, amíg viszonylag versenyképes autóban ül” – elemezte a nagyágyúk helyzetét Baka Gábor.

ANDREJ ISAKOVIC / AFP Könnyen lehet, hogy Sainz és Hamilton helyet cserél 2025-ben.

Eközben pedig a sikerre éhes feltörekvő versenyzők is fenhetik a fogukat az esetleg felszabaduló helyekre. Ebből adódóan kifejezetten sok feszültségre lehet számítani a csapatokon belül, de alighanem arra utaznak majd a pilóták, hogy megmutassák, megbízható teljesítményre képesek.

A csapatfőnökök élete nem csak játék és mese

Kimondottan ritkának mondható, hogy egy csapatfőnöktől nem év végén válnak meg, hanem csak a következő idény előtti időszakban. Günther Steiner viszont ezt is elmondhatja már magáról. A 2014-ben alapított Haasnál még soha nem volt olyan szezon, hogy ne a szókimondó olasz legyen a főnök, de annyira összerúgta a port a csapat vezetőivel, hogy végül nem tudták folytatni a közös munkát. Január 10-től ezzel teljesen új korszak kezdődött, az új idény a korábbi mérnökigazgató, Komacu Ajao irányításával zajlik majd. A japán szakember jól ismeri a csapatot, hiszen 2016 óta az istálló tagja. Összességében még aligha lesz érezhető a keze munkája a csapaton, de a 2025-re készülő autó fejlesztésében már nyakig benne lesz.

Steinert látszólag a semmiből paterolta ki a Haas, eközben viszont a Red Bullt irányító Christian Horner, valamint a Mercedes első emberének számító Toto Wolff is tűz alá került. A Wolff családdal kapcsolatban arról lehetett olvasni, hogy Toto bizalmas információkat kapott egy személytől, aki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló cégnél dolgozik. Konkrét nevek nem merültek föl, de az újságok szerint a feleségétől, Susie Wolfftól, a női F1 Akadémia vezetőjétől kapta az infókat. Az ügy komolyságát mutatja, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított a Mercedes csapatfőnöke és felesége ellen. Végül nem történt semmilyen lépés ezzel kapcsolatban, de az indulatokat alaposan felkorbácsolta.

Ez egy műbalhé volt. Az FIA elnöke és a Forma-1 tavaly óta birkózik egymással, próbálnak egymáson fogást találni. Ennek a hatalmi harcnak egy fejezete volt, hogy egy sajtóhír alapján vizsgálatot indítottak, de példátlan módon az F1 teljes mezőnye, mind a kilenc másik csapat egységesen állt ki a Mercedes és Wolffék mellett. Nem is lett belőle semmi, pár nap után visszakozott az FIA.

– elemezte a Wolff-ügyet Baka.

Indulatból akadt bőven a Red Bullnál is, Horner ellen ugyanis az a vád merült föl, hogy zaklatta az istálló egyik női alkalmazottját. Ezt persze tagadta a csapatfőnök, de a riválisokat nagyon is aggasztotta, Susie Wolff és a McLarent vezető Zak Brown is felhívta rá a figyelmet, hogy szeretnék, ha átlátható lenne a vizsgálat végeredménye, mert a sportág számára is fontos lesz a végkimenetel. A végső döntésre egészen szerda estig kellett várni, végül a Red Bull nem találta bűnösnek az 50 éves szakembert.

Ehhez képest már semmiségnek tűnik, hogy a Michael Andretti nevével fémjelzett új istálló csatlakozását elutasították. Az üzletember régóta próbálja bekönyörögni magát 11. csapatként, de a Forma-1 nem kért belőle. Egy hosszas elbocsátó szép üzenetet is kapott, amely megkérdőjelezte, hogy szükséges-e a bővítés, különösen annak tükrében, hogy Andretti túl gyenge autóval szállna be a versenybe az F1 szerint. Ha bárki azt hitte, ettől elmegy a kedve az olasznak, hatalmasat téved, a tervek szerint 2028-ra még erősebb jelentkezési tervet ad be.

Maratoni szezon sprintfutamokkal fűszerezve

Nem szabad elfelejteni, hogy mindezek mellett sosem látott idény veszi kezdetét. 2024-ben már 24 nagydíjat rendeznek, ezekből ráadásul hatszor (Kína, Miami, Ausztria, Egyesült Államok, Brazília és Katar) sprintfutamot is, vagyis igazán embert próbáló idény vár a mezőnyre. Egy ilyen hosszú szezonban azt gondolhatnánk, hogy sok idő áll rendelkezésre a fejlesztésekhez, de Baka Gábor szerint a kiscsapatok megszenvedik majd a maratoni idényt.

A mezőny vége szerintem jobban örülne a rövidebb szezonnak, mert bár 135 millió a kiadási plafon, van, aki ennyit sem tud költeni, pedig a versenyzés költséges. Ráadásul minél hosszabb a szezon, annál több pontszerzési lehetőség van, viszont a hátsó csapatoknál nagyon kevés egységen múlhat a bajnoki pozíció, így akár a hajrában, egy-két szerencsétlen futam miatt is változhat a sorrend, miközben egy-egy hely nagyjából tízmillió dolláros pénzdíjat jelent a végén. Nekik pénzügyileg nehezebb és kockázatosabb a több futam.

Itt a pénz a lényeg, minél több a futam, annál nagyobb a bevétel, de a 24 verseny talán már túl sok. Persze maximum 25-tel próbálkozhatnak majd, több szinte be sem fér a naptárba, hiszen idén is december 8-án ér véget a szezon – és pillanatnyilag egyébként a bajnokság kiírása sem enged többet. Ráadásul az elmúlt években mindig közbejött valami egy-két hétvégénél, mintha a valóság sem akarná, hogy ilyen sok forduló legyen. Meglepne, ha idén mind a 24-et sikerülne megrendezni.”

Az előző idényben egyébként két érdekes példát is láthattunk arra, hogyan változik az erősorrend a hosszú szezonon belül. A bivalyerősen kezdő Aston Martin nem tudta további fejlesztésekkel versenyképessé varázsolni a kocsiját az év második felére, míg a McLaren fordított utat járt be, és év végére lett igazán erős. Ilyen változásra idén is van természetesen esély – de nem az élcsapatoknál.

ANDREJ ISAKOVIC / AFP Fernando Alonso sok rajongót lelombozott, amikor azt mondta, nincs esélye a mezőnyből senkinek megfogni a világbajnoki címvédőt.

A Bahreinben zajló háromnapos tesztelés első napján Max Verstappen alaposan ráijesztett a mezőnyre, mert az 1:31.344-es idejével mindenkire több mint egy másodpercet vert. Fernando Alonso meg is jegyezte a gyakorlást követően, hogy 19 pilóta búcsút is inthet annak, hogy idén világbajnok lesz. Ezt követően azért árnyalta a képet, hogy Carlos Sainz 1:30 alá jutott (1:29.921), majd vasárnap hatan is 1:30-as időt futottak, de ezek az adatok mindig egy kicsit becsapósak.

„A csapatok és így a versenyzők rálátnak rengeteg olyan adatra is, amire mi nem, ezért sajnos valószínűleg igaza van Alonsónak, és egyoldalú szezon vár ránk. Talán a Ferrari lépett előre, de inkább csak a többi üldözőtől távolodott el egy kicsit, a Red Bullt valószínűleg nem fenyegetheti a teljes szezonon keresztül. Azért vigasz lehet, hogy ahogy tavaly, a Red Bull mögött idén is kiélezett, fordulatos küzdelem jöhet” – vélte Baka Gábor.

Arról, hogy mekkora valójában a Red Bull előnye, már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon is képet kaphatunk. Ha hihetünk Alonsónak, akkor Verstappen győzelme elkerülhetetlen, de mögötte izgalmas csatára van kilátás a további pozíciókért. Az év első versenyhétvégéje csütörtökön kezdődik a szabadedzésekkel, majd pénteken kora este már időmérő következik, míg a futam szombaton 16 órakor rajtol.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik