A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat a Sao Paulo melletti Interlagosban. A 26 éves pilótának ez az idei 17. és pályafutása 52. futamgyőzelme,
Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője zárt másodikként a brazíliai viadalon, a dobogó alsó fokára pedig Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres vb-győztes spanyol pilótája állhatott fel. A spanyol klasszis emlékezetes csatát vívott Sergio Pérezzel, oda-vissza előzték egymást, végül Alonso egy hajszállal előbb ért be a célba, 53 ezredmásodperc volt kettejük közt a különbség.
A második helyről induló Charles Leclerc már a felvezető körben kiesett, valamint volt egy rajtbaleset is, ami miatt piros zászlóval közel fél órára félbe kellett szakítani a versenyt, Alexander Albon és Kevin Magnussen számára ért véget már az első kanyarban a futam. Az újraindításnál Verstappen megőrizte az első helyét és innentől kezdve már nem forgott veszélyben a győzelme. Meglepően gyenge futama volt a Mercedesnek, Lewis Hamilton csak a nyolcadik helyen ért célba, George Russell pedig feladta a nagydíjat.
A vb két hét múlva az F1 történetének első Las Vegas-i Nagydíjával folytatódik.