Forma-1

Alonso lesújtó véleménye: Még mindig unalmas a Forma-1

Alessio Morgese / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Alessio Morgese / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Forma-1 fejesei a fizetési sapkát és a szabályváltoztatásokat is azzal vezette fel, hogy ettől várják majd a nagyobb versenyt a világbajnokságon. Egyelőre ez nem annyira mutatkozik meg, mert 2022-ben is két csapat, a Red Bull és a Ferrari szerzett eddig futamgyőzelmet, igaz, talán az egyre több életjelet mutató Mercedes is felzárkózik melléjük a szezon második felére.

Kapcsolódó
A doppingellenőröknek köszönheti, hogy felfedezték rákbetegségét
Torstein Traeent meg is műtötték hererákkal.

Egyelőre nincs lenyűgözve Fernando Alonso sem. A spanyol két év kihagyás után 2021-ben tért vissza a sorozatba, ás bár lát előrelépést, a tőle megszokott kegyetlen őszinteséggel értékelte a jelenlegi helyzetet.

Sajnos a Forma-1 még mindig nagyon kiszámítható. Minden a Red Bullról és a Ferrariról szól, csak ennek a két csapatnak a versenyzői esélyesek a győzelemre. Nem tudom, van-e még sport, ahol ez a helyzet. A nagydíjak maguk szórakoztatóbbak lettek, mert a mostani autókkal jobban lehet csatázni, de még mindig nagyon unalmas. De hát ez a Forma-1 része, egyes csapatok mindig gyorsabbaka többieknél

magyarázta a holland NOS-nek a 40 éves Alonso, aki aztán a silverstone-i futamot hozta fel példának, ahol szerinte voltak izgalmak, de az elsősorban a biztonsági autós időszaknak volt köszönhető, sima versenytempónál az ötödik helyen haladva érezte magát úgy, mint aki a senki földjén van, annyira elhúztak az előtte lévők.

A kétszeres világbajnok Alonso egy kilencedik hellyel nyitotta az évet, majd utána jött négy futam, melyeken nullázott (kétszer kiesett), a legutóbbi hat nagydíjon viszont szerzett pontokat. Így jelenleg a tizedik helyen áll a világbajnokságon, míg csapattársa, Esteban Ocon a nyolcadik a másik Alpine-nal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik