Forma-1

Verstappen: A Forma-1 már inkább a büntetésekről szól, és nem a versenyzésről

ANDREJ ISAKOVIC / AFP / POOL
ANDREJ ISAKOVIC / AFP / POOL

Nehéz jelzőket találni a Forma-1 történetének első Szaúdi Nagydíjáról, ha azt mondjuk, hogy kaotikus volt, akkor még nem is adjuk vissza, milyen verseny is volt.

A mezőnynek háromszor kellett elrajtolnia, a két vb-esélyes, Lewis Hamilton és Max Verstappen pedig rendesen gyepálta egymást. Volt minden, helyezkedés, keménykedés, ütközés, csoda, hogy végül mindketten be tudták fejezni a futamot.

Kapcsolódó
Hamilton és Verstappen kegyetlen csatájából a címvédő jött ki győztesen a szaúdi káoszfutamon
Háromszor kellett rajtolnia a mezőnynek, a két vb-esélyes összeütközött, csoda, hogy egyáltalán a pályán tudtak maradni.

A 37. körben Hamilton támadta Verstappent, aki levágta az egyes kanyart, és így tudta megőrizni a pozícióját. Az eset miatt a holland öt másodperces büntetést kapott, a hivatalos indoklás szerint pályaelhagyás miatt járt a büntetés.

A futam után a szurkolók Verstappent választották a futam legjobb versenyzőjének, de a holland pilóta csalódottan nyilatkozott.

Hihetetlen, ami történt. Csak próbáltam versenyezni, de ez a sport már inkább a büntetésekről szól, és nem a versenyzésről. Számomra nem ez a Forma-1, de legalább a szurkolók élvezték, hogy mindent beleadtam, de sajnos egyértelmű, hogy nem voltam elég gyors

– panaszkodott Verstappen.

Az idényzáró futam után neki és Hamiltonnak is 369,5 pontja van. Ha úgy alakulna, hogy egyikük sem fejezi be az utolsó futamot, vagyis nem szerez pontot, akkor Verstappen a világbajnok a több győzelme (9-7-re vezet a trónkövetelő ebben a műfajban) miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik