Forma-1

Jövőre is bizonyíthat a Forma-1 idei legváratlanabb győztese

A következő szezonban is az Alpha Tauri istállónál versenyez majd a Forma-1-ben Pierre Gasly, aki az idén pályafutása első futamgyőzelmeként megnyerte Monzában az Olasz Nagydíjat.

A Red Bull fiókcsapataként működő olasz központú alakulat szerdán közleményben számolt be az új megállapodásról. Emlékeztettek rá, hogy Gasly a 2017-es Malajziai Nagydíjon versenyzett először az akkor még Toro Rosso néven működő csapatnál, majd a 2019-es idényre a Red Bullhoz igazolt, ám onnan a tavalyi szezon közben visszatért, miután gyakorlatilag lefokozták.

Egy év alatt lett megalázott pilótából a Forma-1 legelszántabb harcosa
Pierre Gasly négy idősebb testvér mellett edződött meg gyerekként, és már akkor megtanulta, ha valamit el akar érni, akkor harcolnia kell. Ígéretesen induló pályafutása, úgy tűnt, hogy megreked, amikor a Red Bull tavaly nyáron lefokozta, de ő nem zuhant össze, hanem fejben nagyon összekapta magát, és a fiókcsapatnál előbb egy második helyet szállított, majd Monzában hős lett. Még Macron elnök is felhívta.

„Pierre azóta is folyamatosan bizonyított, mind az időmérő edzéseken, mind pedig a versenyeken rendszeresen az első tíz helyezett között van” – írta az Alpha Tauri.

„Jó úton haladunk, hogy a csapat legsikeresebb szezonját teljesítsük az idén, ezért nagyon boldog vagyok, hogy jövőre itt folytathatom a pályafutásomat” – idézte a közlemény Gaslyt, aki az istálló fennállásának második futamgyőzelmét aratta Monzában.

A 24 éves francia versenyző öt hétvégével az idény vége előtt kilencedik az összetett pontversenyben 63 ponttal.

Kiemelt kép: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik