Forma-1

Verstappen: Nem az én bajom, ha másokat sértettek a szavaim

Minden volt a Forma-1 Portugál Nagydíjának második szabadedzése, csak unalmas nem. Többen is kicsúsztak, Pierre Gasly autója kigyulladt, Max Verstappen és Lance Stroll pedig ütköztek. A Red Bull holland versenyzője a rádióban mindennek elhordta a kanadai versenyzőt, ami épp eszébe jutott, a szurkolók pedig nem voltak elragadtatva a reakciójától.

Nem az én bajom

válaszolta az Autosportonak, amikor felvetették neki, hogy sokak szerint sértő szavakat használt.

Gasly autója kigyulladt, Stroll és Verstappen legyalulta egymást
Ha a futam olyan lesz, mint a második edzés, akkor nem fogunk unatkozni.

Verstappen nem is nagyon akart beszélni az incidensről, mert mint mondta, annyira meglepődött. Ő épp kezdte a gyors körét, Stroll pedig befejezte, nem is érti, miért kellett izmoznia a riválisnak. A Racing Pointnál természetesen másképp látják az esetet, ahogy a csapatfőnök, Otmar Szafnauer elmondta, Verstappen nem tudhatta, hogy Lance Stroll két gyors kört akar teljesíteni és túl agresszívan támadott a célegyenes végi kanyarban. „Mit akart elérni?” – tette fel a kérdést Szafnauer.

A versenybírók beidézték a két versenyzőt a szabadedzés után, mindkettejüket hibásnak találták, végül egyikük sem kapott büntetést.

Kiemelt kép: Joe Portlock / POOL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik