Forma-1

Gasly órákkal a győzelme után is alig hitte el, mi történt

Ahhoz képest, hogy sima Lewis Hamilton-győzelemnek nézett ki az Olasz Nagydíj, egy elég őrült versenyt kaptunk.

  • Kiesett mindkét Ferrari, valamint Max Verstappen is,
  • a címvédőt megbüntették, emiatt bukta a győzelmet és még a dobogóra sem ért oda, és
  • a 2013-as Ausztrál Nagydíj óta első alkalommal nem a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármas valamelyik versenyzője nyert egy futamot és a 2012-es Magyar Nagydíj óta az első alkalom, hogy a három csapat nem volt dobogós.
Szenzáció a Forma-1-ben: Gasly nyerte az olasz káoszfutamot
Hamiltont megbüntették, a Ferrarik és Verstappen kiesett.

Pierre Gasly ért be a célba elsőként az Alpha Taurival, ráadásul után Carlos Sainz és Lance Stroll végzett még az első háromban, így ez volt minden idők harmadik legfiatalabb top3-ma egy versenyen.

Nem találom a szavakat, még mindig nehezen hiszem el, egyszerűen hihetetlen! Minden tökéletes volt, egyedül a szurkolók hiányoztak a dobogó elől

– írta még vasárnap este a Twitterén Gasly.


A 24 éves francia pilóta elég komoly talpraállást mutatott be az elmúlt másfél évben. 2019-ben még a Red Bullnál kezdte a szezont, azonban 12 futam után visszaküldték a fiókcsapatba és Alexander Albonra cserélték, Gasly azóta már szerzett második és most első helyet is.

Kiemelt kép: FLORENT GOODEN / DPPI Media / DPPI via AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik