Forma-1

Fernando Alonso jövőre akar visszatérni a Forma-1-be

Az elmúlt hetekben burkoltan utalt rá a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, hajlana rá, hogy visszatérjen a Forma-1 világába. Az Autosportnak adott interjújában viszont már nem köntörfalazott, egyértelműen kijelentette, hogy a 2021-es szezonra újra az F1-ben szeretne versenyezni.

Még nem végeztem az F1-gyel és 2021 remek lehetőség a visszatérésre, felfrissültnek, késznek érzem magam. A Formula–1 befejezetlen ügy számomra, az emberek úgy érzik, többet érdemeltünk volna, mint amit elértünk (a McLarennel), főleg az utolsó években

– idézi a portál a spanyol pilótát.

Nem csoda, hogy Alonso 2021-re pályázik, mivel rendkívül komoly szabályváltozások lesznek, ami felboríthatja a mostani erősorrendet is a mezőnyben. Éppen ezért a 38 éves autóversenyző sem biztos még benne, hol lenne legjobb helyen.

„Az egyetlen probléma az új szabályokkal, hogy nem lehet előre megmondani, hogy ki lesz az, aki a legjobban tud majd alkalmazkodni. Ha egy olyan csapathoz csatlakozol, akik most nyerőben vannak, de hibáznak az új szabályokkal, akkor az emberek azt fogják majd mondani, hogy már megint milyen pocsék döntést hoztam.”

Az interjúban rákérdeztek a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármasra, de Alonso minden alkalommal kitérő választ adott. Az F1-gyel foglalkozó portálok szerint egykori vb-címeit produkáló istállójában, vagyis a Renault-ban kaphat lehetőséget, méghozzá Daniel Ricciardo helyén.

A spanyol versenyző januárban debütált a Dakar-ralin, ahol 13. helyen végzett az összetettben, de volt már IndyCarban, a hosszú távú sportautó-világbajnokságon (WEC), megnyerte a 2018-as és a 2019-es Le Mans-i 24 órás versenyt és a 2019-es Daytonai 24 órás versenyt is.

Kiemelt kép: Mark Thompson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik