Forma-1

Forma-1-es tesztpilóta lett a Magyarországon nevelkedő versenyző

A Magyarországon nevelkedett és a versenyzést magyar licenccel kezdő izraeli Roy Nissany lett a Forma-1-es Williams hivatalos tesztpilótája 2020-ban.

A brit csapat Tel-Avivban rendezett szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 25 éves pilóta az idény során több F1-es futamon ott lesz a Williamsszel, három alkalommal pedig vezetni is fogja az istálló egyik autóját a pénteki első szabadedzésen. A szerződés aláírásakor a csapatot képviselő Claire Williams külön kiemelte, mennyire jó a pilóta hozzáállása.

Nissany elmondta, gyerekkori álma válik valóra azzal, hogy bekerül egy Forma-1-es csapathoz, és minden erejével azon lesz, hogy állandó ülést kapjon a száguldó cirkusz mezőnyében. Az izraeli versenyzőnek még nincsenek meg az F1-es szerepléshez szükséges, úgynevezett szuperlicenc pontjai, melyeknek megszerzése érdekében a Forma-2-es világbajnoki sorozat idei mezőnyében a tervek szerint ott lesz.

Nagyon sok minden köt Magyarországhoz, Budapestet ugyanúgy az otthonomnak érzem, és ha tehetném, egy magyar zászlót is felfestetnék a versenyautóra az izraeli mellé

– mondta az MTI kérdésére Nissany, kiemelve, hogy a világon a Hungaroring az a pálya, amelyet a legjobban ismer, és hazai futamának tekinti, valahányszor Mogyoródon versenyezhet.

A pilótának 2004 óta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke a menedzsere, a pilóta a kecskeméti gokartpályán kezdte versenyzői pályafutását.

Kiemelt kép: Hoch Zwei/Corbis via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik